HU/SB 8.9.29
29. VERS
- yad yujyate ’su-vasu-karma-mano-vacobhir
- dehātmajādiṣu nṛbhis tad asat pṛthaktvāt
- tair eva sad bhavati yat kriyate ’pṛthaktvāt
- sarvasya tad bhavati mūla-niṣecanaṁ yat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat—bármi; yujyate—végrehajtott; asu—az ember életének védelme érdekében; vasu—a vagyon védelmezése; karma—cselekedetek; manaḥ—az elme működése által; vacobhiḥ—a szavak tevékenységei által; deha-ātma-ja-ādiṣu—az ember saját teste vagy családja kedvéért stb., a testtel kapcsolatban; nṛbhiḥ—az emberi lények által; tat—azt; asat—ideiglenes, mulandó; pṛthaktvāt—az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől való elkülönülés miatt; taiḥ—ugyanazon cselekedetek által; eva—valójában; sat bhavati—valóságossá és örökké válik; yat—amely; kriyate—végrehajtott; apṛthaktvāt—az el nem különülés miatt; sarvasya—mindenkinek; tat bhavati—hasznára válik; mūla-niṣecanam—pontosan úgy, mint amikor vízzel öntözzük a fa gyökerét; yat—ami.
FORDÍTÁS
A társadalomban az emberek szavaikkal, elméjükkel és tetteikkel számtalan cselekedetet hajtanak végre, hogy megvédelmezzék vagyonukat és életüket, ám mindezt személyes vagy kiterjesztett érzékkielégítésük érdekében teszik, a testtel kapcsolatban. Ezek a tettek mind kudarcra vannak ítélve, mert nem állnak kapcsolatban az odaadó szolgálattal. Ha azonban valaki ugyanezeket a tetteket azért hajtja végre, hogy az Urat tegye elégedetté, ezek eredményeiből mindenki részesül, éppúgy, ahogyan az egész fának jut abból a vízből, amit a fa gyökerére öntünk.
MAGYARÁZAT
Ez a különbség az anyagi és a Kṛṣṇa-tudatú tettek között. A világon mindenki cselekszik, beleértve a karmīkat, a jñānīkat, a yogīkat és a bhaktákat is. Ám a bhaktákén kívül minden cselekedet kudarccal végződik, és nem több puszta idő- és energiavesztegetésnél. Moghāśā mogha-karmāṇo mogha-jñānā vicetasaḥ (BG 9.12): ha valaki nem bhakta, reményei, cselekedetei és tudása mind kudarcra vannak ítélve. Egy abhakta a saját érzékkielégítéséért, illetve családja, társadalma, közössége és nemzete érzékkielégítéséért dolgozik, mivel azonban egyetlen ilyen tett sincs kapcsolatban az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, asatnak számít. Az asat szó rosszat vagy ideigleneset, a sat pedig állandót és jót jelent. A Kṛṣṇa elégedettsége érdekében végrehajtott tettek állandóak és jók, míg az asat tettekből, annak ellenére, hogy néha emberbarátságként, altruizmusként, nacionalizmusként, ilyen izmusként vagy olyan izmusként híresek, sohasem származik semmilyen tartós eredmény, s ezért mind rosszak. Kṛṣṇa-tudatban végezve még a legjelentéktelenebb tett is örök nyereség, és tökéletesen jó, mert Kṛṣṇáért, a tökéletesen jó Istenség Legfelsőbb Személyiségéért tesszük, aki mindenki barátja (suhṛdaṁ sarva-bhūtānām). Az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden dolog egyedüli élvezője és tulajdonosa (bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29)), ezért minden olyan cselekedet, amelyet a Legfelsőbb Úrért végzünk, maradandó. Az efféle tettek eredményeképpen a tett végrehajtója azonnal elismerésben részesül. Na ca tasmān manuṣyeṣu kaścin me priya-kṛttamaḥ (BG 18.69). Az ilyen bhakta amiatt, hogy tökéletesen ismeri az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, azonnal transzcendentális helyzetbe kerül, ámbár a felületes szemlélő úgy találhatja, hogy anyagi tetteket végez. Az anyagi és a lelki cselekedetek között mindössze az a különbség, hogy az anyagi tetteket csupán azért végezzük, hogy saját érzékeinknek okozzunk elégedettséget, míg a lelki tettek az Istenség Legfelsőbb Személyisége transzcendentális érzékeinek örömére szolgálnak. A lelki tevékenységek valóban mindenkinek a javára válnak, míg a materialista cselekedetek senkire sem hoznak áldást; sőt általuk az ember csak a karma törvényeibe bonyolódik.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Nyolcadik Énekének kilencedik fejezetéhez, melynek címe: „Az Úr alászáll, mint Mohinī-mūrti”