HU/SB 8.9: Az Úr alászáll, mint Mohini-murti

Śrīmad-Bhāgavatam - Nyolcadik Ének - KILENCEDIK FEJEZET: Az Úr alászáll, mint Mohinī-mūrti


8.9.1. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: A démonok aztán egymás ellen fordultak. Dobálták egymásnak és elragadták a másiktól a nektárosedényt, s megfeledkeztek barátságukról. Eközben egyszer csak egy csodálatos ifjú hölgyet pillantottak meg, aki feléjük tartott.

8.9.2. vers: Amikor a démonok megpillantották a gyönyörű hölgyet, így szóltak: „Ó, jaj, mily csodálatos a szépsége, mily csodálatos testének ragyogása, és mily csodálatos ifjúságának szépsége!” Elé siettek, s miközben kéjes vágyak ébredtek bennük, hogy élvezhessék Őt, számtalan kérdést feltéve faggatni kezdték.

8.9.3. vers: Ó, csodálatos szépségű leány! Mily gyönyörűek lótuszvirág szirmaihoz hasonló szemeid! Ki vagy? Honnan jöttél? Mi szél hozott erre, és kihez tartozol? Ó, te, kinek combja oly gyönyörű! Elménket már puszta látványod is felzaklatja!

8.9.4. vers: Még a félistenek, démonok, siddhák, gandharvák, cāraṇák és az univerzum különféle irányítói, a prajāpatik sem érhettek Hozzád ezelőtt egy ujjal sem, az emberi lényekről nem is beszélve. Ne hidd, hogy nem tudjuk, ki vagy!

8.9.5. vers: Ó, szépséges, gyönyörű szemöldökű leány! Minden bizonnyal a Gondviselés küldött Téged indokolatlan kegyéből, hogy örömet okozz mindannyiunk érzékeinek és elméjének. Talán nem így van?

8.9.6. vers: Most mindannyian szemben állunk egymással, csupán e miatt a nektárral teli serleg miatt. Noha egy családban születtünk, egyre ellenségesebbek leszünk egymással. Ó, karcsú derekú hölgy, aki oly gyönyörű vagy tekintélyes helyzetedben! Arra kérünk, add a kegyedet, s döntsd el Te a vitát közöttünk!

8.9.7. vers: Mi, démonok és félistenek mindannyian ugyanattól az apától, Kaśyapától születtünk, és így fivérek vagyunk. Most azonban ki-ki saját erejét akarja fitogtatni ebben a viszályban. Arra kérünk hát, döntsd el vitánkat, és oszd el igazságosan a nektárt közöttünk!

8.9.8. vers: Amikor a démonok ezzel a kéréssel fordultak Hozzá, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki egy gyönyörű nő alakját öltötte fel, mosolyogni kezdett. Csábító, nőies mozdulatokkal rájuk pillantott, s így szólt:

8.9.9. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki Mohinī alakjában jelent meg, ekképpen szólt a démonokhoz: Ó, Kaśyapa Muni fiai! Én csupán egy prostituált vagyok. Hogy lehet, hogy ekkora hitetek van Bennem? Egy művelt ember sohasem bízik meg egy nőben.

8.9.10. vers: Ó, démonok! Ahogy a majmok, a sakálok és a kutyák nem hűségesek nemi kapcsolataik során, és nap mint nap új barátra vágynak, úgy a függetlenül élő nők is minden áldott nap új barátot keresnek. Az ilyen nőkkel kötött barátság sohasem lehet tartós. Ez a művelt tudósok véleménye.

8.9.11. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta: Amikor a démonok meghallották Mohinī-mūrti szavait, aki úgy beszélt, mintha tréfálkozna, valamennyiüket nagy bizakodás töltötte el. Méltóságteljesen nevettek, s végül a kezébe adták a nektárral teli korsót.

8.9.12. vers: Miután az Istenség Legfelsőbb Személyisége Magához vette a nektárral telt korsót, alig láthatóan elmosolyodott, és csábító szavakkal így szólt: Kedves démonok! Ha elfogadjátok, amit teszek, legyen az becsületes vagy becstelen, akkor vállalom, hogy elosztom közöttetek a nektárt!

8.9.13. vers: A démonok vezérei nem voltak túlságosan ügyesek a döntéshozásban. Mohinī-mūrti negédes szavainak hallatán azonnal elfogadták, amit mondott. „Igen!    —    válaszolták.    —    Úgy lesz, amint mondtad!” A démonok így beleegyeztek, hogy elfogadják döntését.

8.9.14-15. vers: A félistenek és a démonok aztán böjtöt tartottak. Fürdőt vettek, majd tisztított vajat és felajánlásokat áldoztak a tűzbe, valamint adományt adtak a teheneknek, a brāhmaṇáknak és a társadalom többi rendje tagjainak, vagyis a kṣatriyáknak, a vaiśyáknak és a śūdráknak, akiket mind érdemük szerint jutalmaztak meg. Ezután a brāhmaṇák útmutatásai alapján rituális szertartásokat végeztek, majd új ruhákat öltöttek magukra    —    saját ízlésük szerint    —,    testüket felékesítették, és arccal kelet felé leültek kuśa fűből készített ülőhelyeikre.

8.9.16-17. vers: Ó, király! Amint a félistenek és a démonok arccal kelet felé fordulva az arénában ültek, amelyet mindenhol virágfüzérek és lámpások díszítettek, és amelyet füstölők illata töltött be, ez a hölgy gyönyörű száriba öltözve, csilingelő bokacsengettyűivel belépett az arénába. Széles, gömbölyű csípője miatt lassan lépkedett. Fiatalos büszkeségében szeme nyugtalanul járt, keble olyan volt, mint egy-egy víztartó edény, combja elefánt ormányára hasonlított, s kezében egy vizeskorsót tartott.

8.9.18. vers: Arcát vonzó orra, orcája és füle, melyet arany fülbevalók díszítettek, végtelenül csodálatossá tette. Amint lépkedett, szárijának széle kissé félrecsúszott a keblén. Mohinī-mūrti enyhén elmosolyodva a félistenekre és a démonokra pillantott, s teljesen elbűvölte őket.

8.9.19. vers: A démonok, akárcsak a kígyók, természetüknél fogva alattomosak. Éppen ezért nem lett volna okos gondolat adni nekik a nektárból, hiszen ez épp olyan veszélyes lett volna, mint tejjel táplálni egy kígyót. Ezt végiggondolva az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki sohasem téved, nem adott nekik a nektárból.

8.9.20. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Mohinī-mūrtiként, az univerzum mestereként külön sorokban ülőhelyeket készített, és rangjuknak megfelelően leültette a félisteneket és a démonokat.

8.9.21. vers: A nektárral teli korsót a kezében tartva először a démonokhoz fordult, kedves szavakkal elégedetté tette őket, s így becsapta valamennyiüket, megfosztva őket a nektártól. Aztán a nektárt a félisteneknek adta, akik távolabb ültek, hogy megszabadítsa őket a betegségtől, az öregkortól és a haláltól.

8.9.22. vers: Ó, király! Mivel a démonok megígérték, hogy akár igazságos, akár nem, elfogadják, amit ez a leány tesz, most, hogy betartsák szavukat, s megmutassák, milyen kiegyensúlyozottak, valamint hogy elkerüljék, hogy egy nővel kelljen szembeszállniuk, egy szót sem szóltak.

8.9.23. vers: A démonok nagyon megszerették Mohinī-mūrtit, s valahogy hittek Benne, ezért féltek, nehogy megzavarják ezt a kapcsolatot. Így aztán tiszteletben tartották és becsülték szavait, s nem mondtak semmi olyat, ami árthatott volna barátságuknak.

8.9.24. vers: Rāhu    —    az a démon, aki a nap- és a holdfogyatkozást okozza    —    félistennek öltözött, s a félistenek között elvegyülve ivott a nektárból, úgy, hogy senki, még az Istenség Legfelsőbb Személyisége sem vette észre. A nap és a hold azonban amiatt, hogy Rāhu örök ellenségük volt, látták, mi történt, s leleplezték a démont.

8.9.25. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari a korongjával, amely olyan éles volt, akár a borotva, nyomban levágta Rāhu fejét. Amikor Rāhu feje elvált a testétől, a test amiatt, hogy a nektár nem ért hozzá, nem maradt életben.

8.9.26. vers: Feje azonban hozzáért a nektárhoz, s így halhatatlanná vált. Az Úr Brahmā elfogadta Rāhu fejét mint a bolygók egyikét. Rāhu a hold és a nap örök ellensége, ezért mindig azon igyekszik, hogy telihold és újhold éjjelén megtámadja őket.

8.9.27. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a három világ legjobb barátja és jóakarója. Így aztán amikor a félistenek már majdnem megitták a nektárt, az Úr valamennyi démon jelenlétében feltárta eredeti formáját.

8.9.28. vers: A hely, az idő, az ok, a cél, a tett és a törekvés ugyanaz volt mind a félisteneknél, mind a démonoknál, a félistenek mégis más eredményt értek el, mint a démonok. Mivel a félistenek mindig az Úr lótuszlába porának védelme alatt állnak, nagyon könnyen megihatták a nektárt, és részesülhettek áldásában. A démonok azonban amiatt, hogy nem kerestek menedéket az Úr lótuszlábánál, nem érhették el azt az eredményt, amire vágytak.

8.9.29. vers: A társadalomban az emberek szavaikkal, elméjükkel és tetteikkel számtalan cselekedetet hajtanak végre, hogy megvédelmezzék vagyonukat és életüket, ám mindezt személyes vagy kiterjesztett érzékkielégítésük érdekében teszik, a testtel kapcsolatban. Ezek a tettek mind kudarcra vannak ítélve, mert nem állnak kapcsolatban az odaadó szolgálattal. Ha azonban valaki ugyanezeket a tetteket azért hajtja végre, hogy az Urat tegye elégedetté, ezek eredményeiből mindenki részesül, éppúgy, ahogyan az egész fának jut abból a vízből, amit a fa gyökerére öntünk.