HU/SB 1.2.31


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


31. VERS

tayā vilasiteṣv eṣu
guṇeṣu guṇavān iva
antaḥ-praviṣṭa ābhāti
vijñānena vijṛmbhitaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

tayā—általuk; vilasiteṣu—bár a működésben; eṣu—ezek; guṇeṣu—az anyagi természet kötőerői; guṇavān—a kötőerők által befolyásolt; iva—mintha; antaḥ—belül; praviṣṭaḥ—behatolt; ābhāti—úgy tűnik; vijñānena—transzcendentális tudat által; vijṛmbhitaḥ—teljesen megvilágosodott.


FORDÍTÁS

Az anyagi szubsztancia megteremtése után az Úr [Vāsudeva] kiterjeszti Magát és belehatol, s habár Ő a természet anyagi kötőerőin belül helyezkedik el, és úgy tűnik, mintha egyike lenne a teremtett lényeknek, transzcendentális helyzetében mégis örökké, teljes mértékben megvilágosodott.


MAGYARÁZAT

Az élőlények az Úr különálló szerves részei. A feltételekhez kötött élőlények, akik nem alkalmasak arra, hogy a lelki világban éljenek, az anyagi világba kerülnek, hogy a legteljesebb mértékben élvezhessék az anyagot. Mint Paramātmā és az élőlények örök barátja, az Úr egyik teljes értékű része által az élőlények társául szegődik, hogy vezesse őket anyagi élvezetükben, s hogy tanúja legyen minden tettüknek. Míg az élőlények élvezetet merítenek az anyagi feltételek között, az Úr fenntartja transzcendentális helyzetét, anélkül hogy az anyagi körülmények hatással lennének Rá. A Védikus Írásokban (śruti) az áll, hogy két madár ül egy fán.** Egyikük a fa gyümölcsét csipegeti, míg a másik csupán tanúja tetteinek. A tanú az Úr, a gyümölcsöt csipegető madár pedig az élőlény. A gyümölcsöt csipegető madár (az élőlény) elfeledkezett valódi kilétéről, s az anyagi feltételek között a gyümölcsöző cselekedetekben merül el, az Úr (Paramātmā) azonban mindig transzcendentális tudással teljes. Ez a különbség a Felsőlélek és a feltételekhez kötött lélek között. A feltételekhez kötött lelket, az élőlényt a természet törvényei irányítják, míg Paramātmā, a Felsőlélek Maga az anyagi energia irányítója.



**

dvā suparṇā sayujā sakhāyā samānaṁ vṛkṣaṁ pariṣasvajāte
tayor anyaū pappalaṁ svādv atty anaśnann anyo ’bhicākaśīti
(Muṇḍaka Upaniṣad 3.1.1)