HU/SB 1.3.33


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


33. VERS

yatreme sad-asad-rūpe
pratiṣiddhe sva-saṁvidā
avidyayātmani kṛte
iti tad brahma-darśanam


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yatra—bármikor; ime—mindezekben; sat-asat—durva és finom; rūpe—a formáiban; pratiṣiddhe—megszűnve; sva-saṁvidā—önmegvalósítás által; avidyayā—tudatlanságból; ātmani—az önvalóban; kṛte—rákényszerít; iti—így; tat—az; brahma-darśanam—az Abszolút megpillantásának folyamata.


FORDÍTÁS

Amikor valaki az önmegvalósítást elérve tapasztalja, hogy a durva és a finom fizikai testnek nincs köze a tiszta lélekhez, akkor önmagát és az Urat egyaránt megpillantja.


MAGYARÁZAT

Az önmegvalósítás és az anyagi illúzió között az jelenti a különbséget, hogy tudjuk: az anyagi energia a durva és finom fizikai testek formájában ideiglenesen és megtévesztően becsap bennünket, s ezek csupán az önvaló külső burkai, amelyek a tudatlanságnak köszönhetően alakulnak ki. Ezek a burkok sohasem jelennek meg az Istenség Személyisége esetében. Ha valaki meggyőződik erről, az a felszabadulás, az Abszolút látása. Ez azt jelenti, hogy a tökéletes önmegvalósítás az isteni, lelki élet elfogadása által lehetséges. Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy közömbössé válunk a durva és a finom fizikai test igényeivel szemben, s az önvaló cselekedeteit helyezzük előtérbe. A tettekre késztető ösztönzés az önvalótól ered, de az önvaló valódi helyzetének ismerete hiányában e tettek illúzióvá válnak. A tudatlanság következtében önnön érdekünket a durva és finom fizikai test alapján határozzuk meg, ezért cselekedeteink életről életre mind kárba vesznek. Amikor azonban a megfelelő folyamat segítségével az ember találkozik az önvalóval, az önvaló tettei kezdődhetnek el. Ezért azt az embert, aki a lélek tevékenységét végzi, jīvan-muktának nevezik, felszabadult személynek, még feltételekhez kötött létében is.

Az önmegvalósítás tökéletes szintjét nem lehet mesterséges eszközökkel elérni: csak az örökkön transzcendentális Úr lótuszlábai alatt lehetünk sikeresek. A Bhagavad-gītāban az Úr azt mondja, hogy jelen van mindenki szívében, és csakis Tőle származik minden tudás, emlékezés és felejtés. Amikor az élőlény arra vágyik, hogy az anyagi energia (e megtévesztő tünemény) élvezője legyen, az Úr a feledés misztériumával burkolja be az élőlényt, aki így helytelenül a durva anyagi testet és a pszichikai elmét hiszi önvalójának. A transzcendentális tudást művelve azonban, amikor az élőlény azért imádkozik az Úrhoz, hogy indokolatlan kegyéből szabadítsa ki a feledékenység verméből, az Úr indokolatlan kegyéből eltávolítja az élőlényt borító káprázat függönyét, s az élőlény képes lesz megismerni önmagát. Ezután az Úr szolgálatába szegődik örök, eredeti helyzetében, megszabadulva a feltételekhez kötött léttől. Mindezt az Úr hajtja végre vagy külső, vagy közvetlenül belső energiája segítségével.