HU/SB 1.9.24
24. VERS
- sa deva-devo bhagavān pratīkṣatāṁ
- kalevaraṁ yāvad idaṁ hinomy aham
- prasanna-hāsāruṇa-locanollasan-
- mukhāmbujo dhyāna-pathaś catur-bhujaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—Ő; deva-devaḥ—az urak Legfelsőbb Ura; bhagavān—az Istenség Személyisége; pratīkṣatām—kegyesen várjon; kalevaram—test; yāvat—amíg; idam—ezt (az anyagi testet); hinomi—elhagyhatom; aham—én; prasanna—vidám; hāsa—mosolygó; aruṇa-locana—szemei, melyek vörösek, mint a reggeli nap; ullasat—gyönyörűen feldíszítve; mukha-ambujaḥ—arcának lótuszvirága; dhyāna-pathaḥ—meditációm útján; catur-bhujaḥ—Nārāyaṇa négykarú formája (Bhīṣmadeva imádott Istensége).
FORDÍTÁS
Bárcsak az én négykarú Uram, akinek csodálatosan ékesített lótuszvirág arca örökké mosolyog, s akinek szeme olyan vörös, akár a kelő nap, kegyesen várna addig a pillanatig, amikor elhagyom ezt az anyagi testet!
MAGYARÁZAT
Bhīṣmadeva jól tudta, hogy az Úr Kṛṣṇa az eredeti Nārāyaṇa. Az ő imádott Istensége a négykarú Nārāyaṇa volt, ám tudta, hogy a négykarú Nārāyaṇa nem más, mint az Úr Kṛṣṇa egyik teljes kiterjedése. Titokban arra vágyott, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa nyilvánítsa ki négykarú Nārāyaṇa formáját. Egy Vaiṣṇava mindig alázatosan viselkedik. Bár egészen biztos volt, hogy anyagi teste elhagyása után Bhīṣmadeva Vaikuṇṭhadhāmára jut, mint alázatos Vaiṣṇava mégis az Úr csodálatos arcát akarta látni, mert jelen teste elhagyása után talán nem láthatja többé az Urat ilyen helyzetben. Egy Vaiṣṇava nem büszke, bár tiszta bhaktájának az Úr biztosítja, hogy eljuthasson birodalmába. Bhīṣmadeva azt mondja: „amíg el nem hagyom ezt a testet”. Ez azt jelenti, hogy a kiváló hadvezér akkor hagyhatta el testét, amikor akarta, s nem a természet törvényei kényszerítették erre. Olyan képességekkel rendelkezett, hogy addig maradhatott testében, ameddig csak akart. Apjától kapta ezt az áldást. Most arra vágyott, hogy az Úr négykarú Nārāyaṇa formájában álljon előtte, hogy minden figyelmét Rá összpontosíthassa, a meditáció transzába merüljön, s az Úrra gondolva elméje megtisztuljon. Nem törődött tehát azzal, hová kerül. Egy tiszta bhaktát sohasem nyugtalanítja, hogy visszatér-e Isten birodalmába vagy sem. Teljesen az Úr jóakaratára bízza magát, s akkor is elégedett, ha az Úr azt akarja, hogy a pokolba menjen. Egyetlen vágya az, hogy mindig, fenntartás nélkül az Úr lótuszlábaira gondolhasson. Bhīṣmadeva is csak ennyit akart: bárcsak mélyen az Úrra gondolhatna, s így távozhatna el! Ez a tiszta bhakta leghőbb vágya.