HU/SB 1.9.41
41. VERS
- muni-gaṇa-nṛpa-varya-saṅkule ’ntaḥ-
- sadasi yudhiṣṭhira-rājasūya eṣām
- arhaṇam upapeda īkṣaṇīyo
- mama dṛśi-gocara eṣa āvir ātmā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
muni-gaṇa—a nagy, művelt bölcsek; nṛpa-varya—a nagy uralkodók; saṅkule—hatalmas gyülekezetében; antaḥ-sadasi—gyűlés; yudhiṣṭhira—Yudhiṣṭhira király; rāja-sūye—királyi áldozat végrehajtása; eṣām—minden kiváló előkelőségnek; arhaṇam—tiszteletteljes imádat; upapeda—fogadva; īkṣaṇīyaḥ—a vonzódás tárgya; mama—enyém; dṛśi—látvány; gocaraḥ—nézőpontjában; eṣaḥ āviḥ—személyesen jelen; ātmā—a lélek.
FORDÍTÁS
A Rājasūya-yajña [áldozat], melyet Yudhiṣṭhira Mahārāja mutatott be, a világ előkelősége, a királyi és művelt rendek legnagyobb gyülekezete volt. A hatalmas találkozón az Úr Śrī Kṛṣṇát mindenki, mint a legkiemelkedőbb Istenség Személyiségét imádta. Mindez jelenlétemben történt, s mindig emlékezem rá, hogy elmémet az Úrra rögzíthessem.
MAGYARÁZAT
A kurukṣetrai csatában aratott győzelmét követően Yudhiṣṭhira Mahārāja, a világ uralkodója elvégezte a Rājasūya áldozati szertartást. Akkoriban az uralkodók, hogy trónra lépésüket kihirdessék, kihívásként egy lovat küldtek körbe szerte a világba, s a hatalmon lévő hercegeknek vagy királyoknak jogukban állt vagy elfogadni ezt a kihívást, vagy kifejezni hallgatólagos beleegyezésüket, azaz vagy megtagadták, vagy elfogadták az uralkodó hatalmát. Aki elfogadta a kihívást, annak meg kellett küzdenie az uralkodóval, hogy győzelme révén visszaállíthatta saját felsőbbségét. A legyőzött kihívónak fel kellett áldoznia az életét, hogy helyet adjon egy másik királynak vagy kormányzónak. Yudhiṣṭhira Mahārāja tehát ilyen lovakat indított útnak szerte a világba, s az uralkodó hercegek és királyok mindenhol elfogadták, hogy Yudhiṣṭhira Mahārāja az egész világ császára. Ezután a világ uralkodói, akik Yudhiṣṭhira Mahārāja uralma alá tartoztak, mind meghívást kaptak, hogy vegyenek részt a nagy áldozati ceremónián, a Rājasūyán. Ezekhez a ceremóniákhoz millió és milló dollárnak megfelelő kincsre volt szükség, s végrehajtásuk egy jelentéktelen király számára nem volt éppenséggel könnyű dolog. Egy ilyen áldozati ceremónia bemutatása — mivel túlságosan költséges és a jelen körülmények között rendkívül nehéz végrehajtani — lehetetlen e Kali-korban, s emellett senki sem tud gondoskodni a képzett papokról, akik bemutathatnák a szertartást.
Miután tehát meghívást kaptak, a világ összes királya és kiváló, művelt bölcse összegyűlt Yudhiṣṭhira Mahārāja fővárosában. A művelt réteghez tartozók mind meghívást kaptak, beleértve a nagy filozófusokat, szerzeteseket, orvosokat, tudósokat és minden nagy bölcset a világon. A brāhmaṇák és a kṣatriyák a társadalom legfőbb vezetői, s mindannyiukat meghívták, hogy részt vegyenek ezen a találkozón. A vaiśyák és a śūdrák a társadalom kevésbé fontos elemei voltak, így róluk nem esik említés. A társadalmi tevékenység megváltozásának köszönhetően manapság az emberek fontossága is megváltozott, foglalkozásuknak megfelelően.
A nagy találkozón az Úr Śrī Kṛṣṇa állt a figyelem középpontjában. Mindenki Őt akarta látni, s mindenki fel akarta ajánlani alázatos hódolatát Neki. Bhīṣmadeva emlékezett minderre, s boldog volt, hogy imádott Ura, az Istenség Személyisége valódi formájában van jelen előtte. Meditálni a Legfelsőbb Úron annyit jelent, mint cselekedetein, formáján, kedvtelésein, nevén és dicsőségén meditálni. Ez könnyebb, mint amit a Legfelsőbb személytelen formáján történő meditációként képzelnek el. A Bhagavad-gītā (BG 12.5) érthetően kijelenti, hogy a Legfelsőbb személytelen formáján meditálni rendkívül nehéz. Valójában nem is meditáció az, csupán elfecsérelt idő, mert nagyon ritkán vezet a kívánt eredményhez. A bhakták azonban az Úr igazi formáján és kedvtelésein meditálnak, ezért könnyen elérhetik Őt. A Bhagavad-gītā (BG 12.9) erről szintén ír. Az Úr nem különbözik transzcendentális cselekedeteitől. Ez a śloka arra is utal, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇát, amíg jelen volt az emberi társadalomban, különösen a kurukṣetrai csata miatt a kor legnagyobb személyiségeként fogadták el, bár azt, hogy Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége, esetleg nem ismerték fel. Az a felfogás, hogy egy nagy embert Istenként imádnak a halála után, félrevezető, mert egy emberből nem lehet Isten a halála után. Épp így az Istenség Legfelsőbb Személyisége sem lehet emberi lény, még ha személyesen van jelen, akkor sem. Mindkét felfogás helytelen. Az antropomorfizmus gondolata nem alkalmazható az Úr Kṛṣṇa esetében.