HU/SB 10.7.31
31. VERS
- aho batāty-adbhutam eṣa rakṣasā
- bālo nivṛttiṁ gamito ’bhyagāt punaḥ
- hiṁsraḥ sva-pāpena vihiṁsitaḥ khalaḥ
- sādhuḥ samatvena bhayād vimucyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aho—ó, jaj; bata—valójában; ati—nagyon; adbhutam—ez az eset csodálatosan megdöbbentő; eṣaḥ—ez (a gyermek); rakṣasā—az emberevő démon által; bālaḥ—az ártatlan gyermek, Kṛṣṇa; nivṛttim—elvitte csak azért, hogy megölje és megegye; gamitaḥ—elment; abhyagāt punaḥ—de visszajött újra sértetlenül; hiṁsraḥ—aki gonosz; sva-pāpena—saját bűnös tettei miatt; vihiṁsitaḥ—most megölték (a démont); khalaḥ—mivel irigy volt és szennyes; sādhuḥ—bárki, aki ártatlan, s nem él bűnös életet; samatvena—mivel mindenkivel egyenlő; bhayāt—minden félelemtől; vimucyate—megszabadul.
FORDÍTÁS
Milyen megdöbbentő, hogy a rākṣasa elrabolta ezt az ártatlan gyermeket, hogy megegye, Ő mégis úgy tért vissza, hogy nem pusztult el, sőt a haja szála sem görbült! Ez a démon irigy, kegyetlen és bűnös volt, ezért halállal lakolt bűneiért. Ez a természet törvénye. Az ártatlan bhaktát mindig megvédi az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a bűnös embernek pedig bűnös élete miatt mindig meg kell halnia.
MAGYARÁZAT
A Kṛṣṇa-tudatú élet ártatlan, odaadó életet jelent, sādhu pedig az, aki teljesen átadja magát Kṛṣṇának. Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 9.30) megerősíti: bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ, aki maradéktalanul ragaszkodik Kṛṣṇához, az sādhu. Nanda Mahārāja, a gopīk és a tehénpásztorok nem értették, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki emberi gyermekként játszik, és hogy az életét semmilyen körülmények között sem fenyegeti veszély. Mivel mély szülői szeretet fűzte őket Kṛṣṇához, inkább úgy gondolkodtak, hogy Kṛṣṇa egy ártatlan gyermek, s a Legfelsőbb Úr mentette meg.
Az anyagi világban az erős kéj és az élvezetre irányuló vágy miatt az ember egyre inkább belebonyolódik a bűnös életbe (kāma eṣa krodha eṣa rajo-guṇa-samudbhavaḥ). Éppen ezért a félelem az anyagi élet egyik aspektusa (āhāra-nidrā-bhaya-maithunaṁ ca). Ha azonban valaki Kṛṣṇa-tudatossá válik, az odaadó szolgálat folyamata, a śravaṇaṁ kīrtanam (SB 7.5.23) véget vet számára az anyagi lét szennyezett életének, ő maga pedig megtisztul, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége megvédelmezi. Śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ (SB 1.2.17). Az odaadó életben, az ember ebben a folyamatban hisz. Ez a hit a meghódolás hat formájának egyike. Rakṣiṣyatīti viśvāsaḥ (Hari-bhakti-vilāsa 11.676). A meghódolás egyik folyamata az, hogy az ember azzal a meggyőződéssel, hogy Kṛṣṇa minden védelmet megad számára, egyszerűen csak Rá bízza magát. Tény, hogy Kṛṣṇa megoltalmazza bhaktáját, s Nanda Mahārāja és Vṛndāvana többi lakója nagyon egyszerűen elfogadták ezt, noha nem tudták, hogy Maga a Legfelsőbb Úr van jelen közöttük. Számos olyan eset történt már, hogy bhakták — például Prahlāda Mahārāja vagy Dhruva Mahārāja — veszélybe kerültek — talán épp saját apjuk miatt —, de minden körülmények között megmenekültek. Nekünk tehát csak az a feladatunk, hogy Kṛṣṇa-tudatossá váljunk, és teljesen Őrá bízzuk magunkat, aki minden védelmet megad.