HU/SB 10.7: Trnavarta démon megölése
10.7.1-2. vers: Parīkṣit király így szólt: Kedves uram, Śukadeva Gosvāmī! Ezek a változatos cselekedetek, melyeket az Istenség Legfelsőbb Személyisége inkarnációi mutattak be, kétségtelenül mind megörvendeztetik a fület és az elmét. Pusztán attól, hogy az ember hall ezekről a tettekről, a szennyes dolgok azonnal eltűnnek elméjéből. Általában vonakodunk hallani az Úr cselekedeteiről, Kṛṣṇa gyermekkori kedvtelései azonban olyan vonzóak, hogy automatikusan örömet okoznak az elmének és a fülnek. Így aztán megszűnik a ragaszkodásunk ahhoz, hogy anyagi dolgokról halljunk, ami az anyagi lét alapvető oka, s lassanként hozzálátunk a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatához, majd ragaszkodás ébred bennünk Iránta, s barátságot kötünk a bhaktákkal, akik a Kṛṣṇa-tudattal ajándékoznak meg bennünket. Arra kérlek, hogy ha jónak látod, beszélj az Úrnak ezekről a cselekedeteiről!
10.7.3. vers: Kérlek, beszélj az Istenség Legfelsőbb Személyisége más kedvteléseiről is, Kṛṣṇáéról, aki emberi gyermekként játszva megjelent ezen a Föld bolygón, és olyan csodálatos tetteket hajtott végre, mint Pūtanā megölése!
10.7.4. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Amikor Yaśodā anya gyermeke testével oldalra fordult, hogy megpróbáljon felemelkedni és megfordulni, próbálkozását egy védikus szertartással ünnepelték meg. Ezen az utthāna elnevezésű szertartáson, melyet akkor hajtanak végre, amikor a gyermek először hagyja el a házat, a gyermeket annak rendje és módja szerint megfürdetik. Rögtön azután, hogy Kṛṣṇa betöltötte a három hónapot, Yaśodā anya a környék asszonyaival elvégezte ezt a szertartást. Aznap a Hold és a Rohiṇī csillagkép együtt álltak. A brāhmaṇák védikus himnuszokat énekelve csatlakoztak hozzájuk, s hivatásos muzsikusok is részt vettek az ünnepségen. Így mutatta be Yaśodā anya ezt a nagyszerű szertartást.
10.7.5. vers: Miután Yaśodā anya befejezte a gyermek fürdetőszertartását, fogadta a brāhmaṇákat: illő tisztelettel imádta őket, bőségesen megajándékozta őket gabonával és egyéb élelemmel, valamint ruhákkal, jó tehenekkel és virágfüzérekkel. A brāhmaṇák illendően elvibrálták a védikus himnuszokat, hogy elvégezzék az áldásos szertartást. Amikor befejezték, Yaśodā anya látta, hogy gyermeke elálmosodott, ezért lefeküdt Mellé az ágyra, amíg Kṛṣṇa békésen el nem szenderedett.
10.7.6. vers: A nagylelkű Yaśodā anya, aki egészen belemerült az utthāna szertartás ünneplésébe, fáradhatatlanul fogadta a vendégeket, minden tiszteletét felajánlva imádta őket, majd ruhákat, teheneket, virágfüzéreket és gabonát ajándékozott nekik. Így aztán nem hallhatta, hogy kisfia anyja után sír. A gyermek Kṛṣṇa közben dühösen rúgkapált felfelé a lábával, követelve, hogy anyja megszoptassa.
10.7.7. vers: Az Úr Śrī Kṛṣṇa a kézikocsi alatt feküdt az udvar egyik sarkában, s habár kicsiny lába olyan puha volt, mint egy levél, amikor megrúgta vele a kocsit, az hevesen felborult és szétesett. A kerekek legurultak a tengelyről, a kerékagyak és a küllők szétestek, a kézikocsi rúdja pedig eltörött. Számtalan apró, különböző fémekből készült eszköz volt rajta, s most minden szanaszét gurult.
10.7.8. vers: Amikor Yaśodā anya és a többi asszony, akik az utthāna ünnepségre összesereglettek, valamint a férfiak Nanda Mahārājával az élen mind látták a csodába illő helyzetet, azon kezdtek ámulni, hogyan esett szét magától a kézikocsi. Fel-alá járkáltak, de hiába igyekeztek, nem tudtak rájönni az okára.
10.7.9. vers: Az összegyűlt tehénpásztorok és feleségeik töprengeni kezdtek, hogyan történt az eset. „Valami démon vagy ördögi bolygó műve lenne?” — kérdezték. A kisgyerekek, akik ott voltak, bizonygatni kezdték, hogy a kocsit a csecsemő Kṛṣṇa rúgta szét. Amint a síró csecsemő megrúgta a kocsi kerekét, a kocsi összerogyott — ehhez semmi kétség nem férhetett.
10.7.10. vers: A gopīk és a gopák, akik ott voltak, nem tudták, hogy Kṛṣṇa örökké határtalan, s így nem hitték el, hogy a csecsemő Kṛṣṇa ilyen felfoghatatlan erővel rendelkezik. Nem hittek a gyerekek szavának, így aztán ügyet sem vetettek rájuk — azt gondolták, hogy csak gyerekes beszéd, amit mondanak.
10.7.11. vers: Yaśodā anya azt gondolta, hogy egy gonosz bolygó támadhatta meg Kṛṣṇát, így aztán felemelte a síró gyermeket, s megszoptatta. Ezután hívta a tapasztalt brāhmaṇákat, hogy védikus himnuszokat énekeljenek, és elvégezzenek egy áldásos rituális szertartást.
10.7.12. vers: Miután az erős, derék tehénpásztorok újra összerakták a kézikocsit, s visszatették rá az edényeket és a többi eszközt, a brāhmaṇák bemutattak egy rituális szertartást tűzáldozattal, hogy megbékítsék a baljós bolygót, majd rizzsel, kuśával, vízzel és túróval imádták a Legfelsőbb Urat.
10.7.13-15. vers: Amikor a brāhmaṇák mentesek az irigységtől, a hazugságtól, az alaptalan büszkeségtől, az ellenszenvtől, attól, hogy mások gazdagsága zavarja őket, valamint a hamis tekintélytől, áldásaik sohasem hiábavalóak. Mindezt végiggondolva Nanda Mahārāja józanul az ölébe vette Kṛṣṇát, s ilyen brāhmaṇákat hívott, hogy végezzenek el egy rituális szertartást a Sāma Véda, a Ṛg Véda és a Yajur Véda szent himnuszainak megfelelően. Aztán miközben a brāhmaṇák a himnuszokat énekelték, Nanda Mahārāja megfürdette a gyermeket tiszta gyógynövényekkel kevert vízben, a tűzáldozat bemutatása után pedig minden brāhmaṇát bőségesen megvendégelt a legkiválóbb minőségű gabonával és más ételekkel.
10.7.16. vers: Hogy fia, Kṛṣṇa gazdag lehessen, Nanda Mahārāja ruhákkal, virágfüzérekkel és arany nyakláncokkal talpig felékesített teheneket ajándékozott a brāhmaṇáknak. Ezeket a bőségesen tejelő, jó teheneket adományba adta nekik. A brāhmaṇák elfogadták ajándékát, majd áldásukat adták az egész családra, különösen pedig Kṛṣṇára.
10.7.17. vers: A brāhmaṇák, akik tökéletesen ismerték a védikus himnuszok éneklésének művészetét, mind misztikus képességekkel gazdagon megáldott yogīk voltak. Bármilyen áldást mondtak ki, annak mindig megvolt az eredménye.
10.7.18. vers: Egy évvel Kṛṣṇa megjelenése után egy napon Yaśodā anya az ölében dédelgette a fiát. Hirtelen azonban úgy érezte, hogy nehezebb lett, mint egy hegy csúcsa, és többé nem bírta el a súlyát.
10.7.19. vers: Yaśodā anya úgy érezte, hogy gyermeke olyan nehéz, mint az egész univerzum, s ezért aggódni kezdett, arra gondolván, hogy talán egy másik szellem vagy démon támadta meg gyermekét. Csodálkozásában letette Kṛṣṇát a földre, s Nārāyaṇára gondolt. Szerencsétlenséget sejtve a brāhmaṇákat hívta, hogy tegyenek valamit, hogy Kṛṣṇa ne legyen ilyen súlyos, majd ház körüli teendői után nézett. Nem tehetett mást, mint hogy Nārāyaṇa lótuszlábára emlékezzen, hiszen nem tudta, hogy Kṛṣṇa mindennek az eredeti forrása.
10.7.20. vers: Miközben a gyermek a földön ült, Kaṁsa felbujtására egy Tṛṇāvarta nevű démon, Kaṁsa szolgája jelent meg forgószél képében, s könnyedén a levegőbe emelte Őt.
10.7.21. vers: A démon erős forgószélként Gokula egész területét porral borította be. Elvakította mindenki szemét, s félelmetes hangon süvített mindenhol.
10.7.22. vers: Egy pillanatra a porfelhő sűrű sötétséget borított az egész legelőre, és Yaśodā anya nem találta ott a fiát, ahová letette.
10.7.23. vers: Mivel Tṛṇāvarta mindenhová homokot szórt, az emberek sem magukat, sem egymást nem látták, így aztán illúzió és zavarodottság kerítette őket hatalmába.
10.7.24. vers: Az erős forgószél porfelhőt kavart fel, így Yaśodā anya nem akadt fia nyomára, s nem értette, miért. A földre rogyott hát, akár a borját vesztett tehén, és szánalomra méltóan keseregni kezdett.
10.7.25. vers: Amikor a porfelhő ereje és a szél lecsillapodott, Yaśodā barátai, a gopīk Yaśodā anyához siettek, mert hallották szánalmas zokogását. Mivel nem látták Kṛṣṇát, ők is végtelenül elkeseredtek, és könnyekkel teli szemmel együtt sírtak Yaśodā anyával.
10.7.26. vers: Egy vad forgószél alakját magára öltve Tṛṇāvarta démon felvitte magával Kṛṣṇát magasan az égbe. Amikor azonban Kṛṣṇa nehezebb lett nála, a démonnak fel kellett adnia erejét, s nem tudott tovább menni.
10.7.27. vers: Kṛṣṇa súlya miatt Tṛṇāvarta azt gondolta Róla, olyan, akár egy hatalmas hegy vagy egy vasdarab. Mivel azonban Kṛṣṇa a nyakába kapaszkodott, nem tudta Őt ledobni. Tṛṇāvarta úgy vélte, ez a gyermek csodálatos, hiszen sem megtartani nem tudta Őt, sem ledobni a terhet magáról.
10.7.28. vers: Kṛṣṇa megragadta Tṛṇāvarta torkát, mire Tṛṇāvarta fuldokolni kezdett. Egyetlen hangot sem volt képes kinyögni, s kezét-lábát sem tudta mozdítani. Szemei kidülledtek, az élet elszállt belőle, s a démon a kisfiúval együtt Vraja földjére zuhant.
10.7.29. vers: Miközben az összesereglett gopīk Kṛṣṇa után sírtak, a démon úgy zuhant le az égből kicsavarodott végtagokkal egy hatalmas kősziklára, mintha az Úr Śiva nyila lőtte volna meg, mint Tripurāsurát.
10.7.30. vers: A gopīk nyomban felvették Kṛṣṇát a démon mellkasáról, és Yaśodā anya kezébe adták Őt, aki most már megszabadult minden balszerencsétől. A gyermek annak ellenére, hogy a démon az égbe vitte, sértetlen volt, s most megmenekült minden veszélytől és szerencsétlenségtől, így aztán a gopīk és a tehénpásztorok Nanda Mahārājával az élen nagyon boldogok voltak.
10.7.31. vers: Milyen megdöbbentő, hogy a rākṣasa elrabolta ezt az ártatlan gyermeket, hogy megegye, Ő mégis úgy tért vissza, hogy nem pusztult el, sőt a haja szála sem görbült! Ez a démon irigy, kegyetlen és bűnös volt, ezért halállal lakolt bűneiért. Ez a természet törvénye. Az ártatlan bhaktát mindig megvédi az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a bűnös embernek pedig bűnös élete miatt mindig meg kell halnia.
10.7.32. vers: Nanda Mahārāja és a többiek így szóltak: Hajdanán minden bizonnyal hosszú-hosszú ideig lemondásokat végeztünk, imádtuk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, jámbor cselekedeteket hajtottunk végre a közjó érdekében — utakat és kutakat építettünk —, valamint adományoztunk, amelynek eredményeképpen ez a fiú, noha a halállal nézett szembe, most visszatért, hogy boldoggá tegye rokonait.
10.7.33. vers: Amikor Nanda Mahārāja látta ezeket az eseményeket Bṛhadvanában, egyre jobban elcsodálkozott, és visszaemlékezett a szavakra, melyeket Vasudeva Mathurāban mondott neki.
10.7.34. vers: Egy napon Yaśodā anya felvette Kṛṣṇát, az ölébe fektette, s anyai szeretetében megszoptatta Őt. A tej egyre folyt a melléből, a gyermek pedig csak ivott.
10.7.35-36. vers: Ó, Parīkṣit király! Amikor a gyermek Kṛṣṇa már majdnem egészen jóllakott anyja tejével, Yaśodā anya megsimogatta Őt, és gyönyörű, ragyogóan mosolygó arcát nézte. Gyermeke ekkor ásított egyet, s Yaśodā anya meglátta szájában az egész eget, a felső bolygórendszert és a Földet, az égitesteket minden irányban, a Napot, a Holdat, a tüzet, a levegőt, a tengereket, a szigeteket, a hegyeket, a folyókat, az erdőket és mindenféle élőlényt, mozgót és mozdulatlant egyaránt.
10.7.37. vers: Amikor Yaśodā anya gyermeke szájában megpillantotta az egész univerzumot, szíve dobogni kezdett, és megdöbbenésében be akarta hunyni nyugtalan szemét.