HU/SB 10.8.42
42. VERS
- ahaṁ mamāsau patir eṣa me suto
- vrajeśvarasyākhila-vittapā satī
- gopyaś ca gopāḥ saha-godhanāś ca me
- yan-māyayetthaṁ kumatiḥ sa me gatiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aham—létem („valami vagyok”); mama—enyém; asau—Nanda Mahārāja; patiḥ—férj; eṣaḥ—Ő (Kṛṣṇa); me sutaḥ—a fiam; vraja-īśvarasya—férjemé, Nanda Mahārājáé; akhila-vitta-pā—határtalan gazdagság és vagyon tulajdonosa vagyok; satī—mert a felesége vagyok; gopyaḥ ca—és a tehénpásztorok leányai mind; gopāḥ—minden tehénpásztor (az alárendeltem); saha-godhanāḥ ca—a tehenekkel és a borjakkal; me—enyém; yat-māyayā—mindazt, amit érzékelek, végül is a Legfelsőbb kegyéből kaptam; ittham—így; kumatiḥ—helytelenül azt gondolom, hogy az enyémek; saḥ me gatiḥ—Ő ezért az egyetlen menedékem (én csupán eszköz vagyok).
FORDÍTÁS
A Legfelsőbb Úr māyājának hatására gondolom helytelenül azt, hogy Nanda Mahārāja a férjem, hogy Kṛṣṇa a fiam, és hogy mivel Nanda Mahārāja felesége vagyok, a tehenek és borjak mind az én kincseim, a tehénpásztorok és feleségeik pedig mind az alattvalóim. A valóság az, hogy én is örökké a Legfelsőbb Úr alárendeltje vagyok. Ő az én végső menedékem.
MAGYARÁZAT
Yaśodā anya példáját követve mindenkinek ilyen lemondóan kell gondolkoznia. A vagyon, a gazdagság és minden, ami a tulajdonunkban van, nem a miénk, hanem az Istenség Legfelsőbb Személyiségéé, aki a végső menedéke mindenkinek, s aki a végső tulajdonosa mindennek. Az Úr Maga mondja a Bhagavad-gītāban (BG 5.29):
- bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ
- sarva-loka-maheśvaram
- suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ
- jñātvā māṁ śāntim ṛcchati
„Akinek tudata Bennem merül el, s tudja, hogy Én vagyok minden áldozat és önfegyelmezés végső haszonélvezője, minden bolygó és félisten Legfelsőbb Ura, valamint az összes élőlény jóakarója és jótevője, az megszabadul az anyagi szenvedésektől, és eléri a békét.”
Ne legyünk büszkék a tulajdonunkra! Yaśodā anya ebben a versben így szól: „Nem én vagyok a tulajdonos, Nanda Mahārāja gazdag felesége. A birtokot, a javakat, a teheneket, a borjakat, az alattvalókat — a gopīkat és a tehénpásztorokat — mind csak kaptam.” Az embernek fel kell hagynia az „én tulajdonom, az én fiam és az én férjem” gondolkodásmóddal (janasya moho ’yam ahaṁ mameti (SB 5.5.8)). Minden egyedül a Legfelsőbb Úré, senki másé. Csak az illúzió az oka, hogy azt gondoljuk: „én létezem” vagy „minden az enyém”. Yaśodā anya tehát teljesen meghódolt a Legfelsőbb Úrnak. Pillanatnyilag kicsit csalódott volt, s azt gondolta: „Minden erőfeszítésem hiábavaló, melyet az adományozással és a többi áldásos cselekedettel fiam védelme érdekében teszek. A Legfelsőbb Úr sok mindent adott nekem, de ha Ő nem gondoskodik mindenről, semmi sem nyújthat biztos védelmet. Végül az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél kell menedéket keresnem.” Ahogy Prahlāda Mahārāja mondja (SB 7.9.19): bālasya neha śaraṇaṁ pitarau nṛsiṁha, egy apa és egy anya végső soron nem képes gondoskodni gyermekeiről. Ato gṛha-kṣetra-sutāpta-vittair janasya moho ’yam ahaṁ mameti (SB 5.5.8). Földünk, otthonunk, vagyonunk és javaink mind az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdonát képezik, annak ellenére, hogy helytelenül azt hisszük, hogy „én ez vagyok” és „ezek a dolgok az enyémek”.