HU/SB 2.2.21
21. VERS
- tasmād bhruvor antaram unnayeta
- niruddha-saptāyatano ’napekṣaḥ
- sthitvā muhūrtārdham akuṇṭha-dṛṣṭir
- nirbhidya mūrdhan visṛjet paraṁ gataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasmāt—onnan; bhruvoḥ—a szemöldökök; antaram—között; unnayeta—vinni kell; niruddha—elzárva; sapta—hét; āyatanaḥ—az életlevegő kijáratai; anapekṣaḥ—közömbös minden anyagi élvezet iránt; sthitvā—tartva; muhūrta—egy pillanat; ardham—fele; akuṇṭha—haza, vissza Istenhez; dṛṣṭiḥ—aki így összpontosít céljára; nirbhidya—ütve; mūrdhan—az agyüreg; visṛjet—adja fel a testét; param—a Legfelsőbb; gataḥ—Hozzá menvén.
FORDÍTÁS
Ezután a bhakti-yogī tolja fel az életlevegőt a szemöldökei közé, majd az életlevegő hét nyílását elzárva összpontosítson céljára, hogy hazatérjen, vissza Istenhez! Minden anyagi élvezet utáni vágytól megszabadulva eléri majd az agyüreget, s az anyaggal való kapcsolatról lemondva visszatér a Legfelsőbbhöz.
MAGYARÁZAT
Ez a vers azt tanácsolja, hogy adjunk fel minden anyagi kapcsolatot és térjünk haza, vissza Istenhez, a Legfelsőbbhöz. A feltétel az, hogy az ember legyen teljesen mentes minden anyagi élvezet utáni vágytól. Az anyagi élvezetnek különféle fokozatai vannak az élet hosszának és az érzékkielégítésnek megfelelően. A Bhagavad-gītā említést tesz a legmagasabb szintű, leghosszabb életen át tartó érzéki élvezetről (BG 9.20). Mindez azonban nem más, mint anyagi élvezet, s az embernek biztos meggyőződésének kell lennie, hogy nincs szüksége ilyen hosszú életre, még a Brahmaloka bolygón sem. Haza kell térnie, vissza Istenhez, s nem szabad vonzódnia semmiféle anyagi kényelemhez. A Bhagavad-gītā (BG 2.59) elmondja, hogy ez a fajta eltávolodás az anyagi dolgoktól akkor érhető el, ha az ember megismeri azt, ami az életben a legmagasabb rendű lelki boldogságot jelenti. Paraṁ dṛṣṭvā nivartate. Nem tudunk megszabadulni az anyagi vonzódástól, amíg nem értjük meg teljesen a lelki élet természetét. Az imperszonalisták egy bizonyos csoportjának nézete, mely szerint a lelki élet mentes minden változatosságtól, veszélyes, mert félrevezeti az élőlényeket, akik így egyre jobban vonzódni kezdenek az anyagi élvezetekhez. A csekély tudással rendelkező embereknek nem lehet semmilyen felfogásuk a paramról, a Legfelsőbbről. Bár számtalanféle anyagi élvezethez ragaszkodnak, mégis azzal áltatják magukat, hogy Brahman-megvalósított lelkek. Az ilyen tudatlan emberek nem érthetik meg a paramot, ahogyan e vers említi, ezért nem érhetik el a Legfelsőbbet. A bhakták teljes tudással rendelkeznek a lelki világról, az Istenség Személyiségéről és az Ő transzcendentális társaságáról a végtelen számú lelki bolygón, melyeket Vaikuṇṭhalokáknak neveznek. A vers az akuṇṭha-dṛṣṭiḥ kifejezést használja. Az akuṇṭha és a vaikuṇṭha szavak hasonló jelentést takarnak. Kizárólag az tud lemondani anyagi kapcsolatairól még az anyagi világban is, akinek tántoríthatatlan célja lebeg mindig a szeme előtt: a lelki világ, s hogy Isten társa legyen. E param és a paraṁ dhāma, amelyet a Bhagavad-gītā több helyen is megemlít, egy és ugyanaz a dolog. Aki a paraṁ dhāmába megy, nem tér vissza többé az anyagi világba. Ilyen szabadságra az anyagi világban még a legfelsőbb lokát elérve sem tehet szert az ember.
Az életlevegő hét nyíláson át távozik: a két szemen, a két orrnyíláson, a két fülön és a szájon. Egy hétköznapi ember esetében általában a szájon keresztül távozik a halál pillanatában. Ám ahogyan az előzőekben erről már írtunk, a yogī, aki saját akarata szerint irányítja az életlevegőt, általában az agykoponyán lyukat ütve engedi azt ki. Ennek érdekében a yogī elzárja mind a hét fent említett nyílást, hogy az életlevegő természetes módon az agyi nyíláson robbanjon ki. Ez a biztos jele annak, hogy egy nagy bhakta lemondott anyagi kapcsolatairól.