HU/SB 2.6.35
35. VERS
- so ’haṁ samāmnāyamayas tapomayaḥ
- prajāpatīnām abhivanditaḥ patiḥ
- āsthāya yogaṁ nipuṇaṁ samāhitas
- taṁ nādhyagacchaṁ yata ātma-sambhavaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ aham—én (a nagy Brahmā); samāmnāya-mayaḥ—a védikus bölcsesség tanítványi láncolatában; tapaḥ-mayaḥ—sikeresen végrehajtva minden lemondást; prajāpatīnām—az élőlények minden ősatyjának; abhivanditaḥ—imádandó; patiḥ—ura; āsthāya—sikeresen végzett; yogam—misztikus képességek; nipuṇam—jól ismeri; samāhitaḥ—önmegvalósított; tam—a Legfelsőbb Úr; na—nem; adhyagaccham—helyesen megértette; yataḥ—akitől; ātma—önvaló; sambhavaḥ—létrejött.
FORDÍTÁS
Noha a nagy Brahmāként ismernek, aki tökéletes a védikus bölcsesség tanítványi láncolatában, s noha minden lemondást elvégeztem, misztikus képességekkel rendelkezem és jártas vagyok az önmegvalósítás tudományában is, és bár az élőlények kiváló ősatyái is elismernek, s tiszteletteljes hódolatukat ajánlják nekem, mégsem tudom megérteni Őt, az Urat, akitől születtem.
MAGYARÁZAT
Brahmā — az univerzum teremtett lényei között a legnagyobb — elismeri, hogy annak ellenére, hogy hatalmas védikus tudással rendelkezik, hogy lemondásokat végzett, hogy vezekelt, hogy misztikus erőre tett szert, hogy önmegvalósított lélek és hogy a Prajāpatik, az élőlények ősatyái mind őt imádják, nem ismeri a Legfelsőbb Urat. Ezek a tulajdonságok tehát nem elegendőek ahhoz, hogy valaki ismerje Őt. Brahmājī csupán egy parányi mértékben értette meg Őt, amikor teljes szívből szolgálni próbálta (SB 2.6.34: hṛdautkaṇṭhyavatā). Ez a mentalitás jellemzi az odaadó szolgálatot. Az Urat akkor lehet megismerni, ha komolyan vágyunk a szolgálatára. Tudósként vagy spekuláló filozófusként, anyagi képzettség birtokában vagy misztikus erőkre szert téve ez nem lehetséges. Ezt a tényt a Bhagavad-gītā (BG 18.54-55) egyértelműen megerősíti:
- brahma-bhūtaḥ prasannātmā
- na śocati na kāṅkṣati
- samaḥ sarveṣu bhūteṣu
- mad-bhaktiṁ labhate parām
- bhaktyā mām abhijānāti
- yāvān yaś cāsmi tattvataḥ
- tato māṁ tattvato jñātvā
- viśate tad anantaram
Az embert csakis az segítheti az odaadó szolgálat ösvényén, ha szert tesz az előbb említett magas szintű képzettségre a védikus bölcsesség és a lemondások terén. De ha kudarcot vall az odaadó szolgálatban, akkor nem lehet tökéletes, mert még az önmegvalósításnak ezen a szintjén sem képes az ember valóban megismerni a Legfelsőbb Urat. Az önmegvalósítással az ember alkalmassá válik arra, hogy bhakta legyen, a bhakta pedig a szolgai hozzáállás (bhaktyā) segítségével fokozatosan megismerheti az Istenség Személyiségét. Az embernek nem szabad azonban azt gondolnia, hogy a viśate („belép”) szó a Legfelsőbb létébe merülésre utal. Az ember még az anyagi lét során is az Úr létébe olvad. Egyetlen materialista sem tudja önvalóját kiszabadítani az anyag kötelékéből, mert az az Úr külső energiájába merül. Ahogy egyetlen hozzá nem értő ember sem képes vajat előállítani a tejből, úgy senki sem tudja kiszabadítani az anyagba merülő önvalót pusztán azáltal, hogy szert tesz valamiféle anyagi képzettségre. Az odaadó szolgálat (bhaktyā) segítségével történő viśate azt jelenti, hogy az ember személyesen társulhat az Úrral, a bhakti, vagyis az Úr odaadó szolgálata pedig azt, hogy megszabadul az anyagi kötelékektől és beléphet Isten birodalmába, olyanná válva, mint Ő. A bhakti-yogának vagy az Úr bhaktáinak célja nem az egyéniség elvesztése. Ötféle felszabadulás van, s ezek közül az egyik a sāyujya-mukti, ami annyit jelent, mint beleolvadni az Úr testi létébe. A felszabadulás többi formájában azonban a parányi lélek megtartja egyéniségét, és örökké az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzi. Így a viśate szó, amelyet a Bhagavad-gītā e verse említ, a bhaktákra utal, akik egyáltalán nem vágynak semmiféle felszabadulásra. Ők megelégszenek azzal, hogy minden körülmények között az Urat szolgálják.
Az Úr Brahmā az első élőlény, aki közvetlenül az Úrtól tanulta a védikus bölcsességet (SB 1.1.1: tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye). Ki lehet hát műveltebb vedāntista az Úr Brahmānál? Ő azonban elismeri, hogy annak ellenére, hogy tökéletes tudással rendelkezik a Védákról, képtelen arra, hogy megismerje az Úr dicsőségét. Mivel senki sem lehet hatalmasabb az Úr Brahmānál, hogyan ismerhetné egy úgynevezett vedāntista tökéletesen az Abszolút Igazságot? Nem merülhet az Úr létébe, ha nem tesz szert képzettségre a bhakti-vedāntában, amely nem más, mint a Vedānta és a bhakti együttesen. Vedānta önmegvalósítást jelent, a bhakti pedig az Istenség Személyiségének valamilyen szintű megvalósítására utal. Senki sem ismerheti tökéletesen az Istenség Személyiségét, de a meghódolás és az odaadó hozzáállás segítségével — és semmilyen más módon — valamilyen mértékben megismerhetjük Őt, az Abszolút Igazságot. A Brahma-saṁhitā szintén azt mondja: vedeṣu durlabham — pusztán a Vedānta tanulmányozásával az ember aligha ismerheti meg az Istenség Személyiségének a létét, de az Úr adurlabham ātma-bhaktau, nagyon könnyen elérhető bhaktái számára. Śrīla Vyāsadeva éppen ezért nem volt elégedett csupán azzal, hogy összeállította a Vedānta-sūtrákat, hanem ezen kívül lelki tanítómestere, Nārada tanácsára megszerkesztette a Śrīmad-Bhāgavatamot is, hogy megérthessük a Vedānta valódi jelentését. A Śrīmad-Bhāgavatam tehát az abszolút médium, amelyen keresztül az ember megértheti az Abszolút Igazságot.