HU/SB 2.6.36
36. VERS
- nato ’smy ahaṁ tac-caraṇaṁ samīyuṣāṁ
- bhavac-chidaṁ svasty-ayanaṁ sumaṅgalam
- yo hy ātma-māyā-vibhavaṁ sma paryagād
- yathā nabhaḥ svāntam athāpare kutaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nataḥ—hadd ajánljam fel hódolatomat; asmi—vagyok; aham—én; tat—az Úré; caraṇam—lábak; samīyuṣām—a meghódolt léleknek; bhavat-chidam—ami véget vet a születés és halál ismétlődésének; svasti-ayanam—a teljes boldogság érzése; su-maṅgalam—minden szempontból áldásos; yaḥ—aki; hi—pontosan; ātma-māyā—személyes energiák; vibhavam—energia; sma—minden bizonnyal; paryagāt—nem tudja felbecsülni; yathā—amennyire; nabhaḥ—az ég; sva-antam—saját korlátai; atha—ezért; apare—mások; kutaḥ—hogyan.
FORDÍTÁS
Ezért a legjobb, ha meghódolok az Úr lábai előtt, mert egyedül ez szabadíthatja meg az embert az ismétlődő születés és halál okozta szenvedésektől. E meghódolás a legteljesebb áldással jár, és képessé teszi az embert arra, hogy tökéletes boldogságot tapasztaljon. Még az ég sem tudja felbecsülni önmaga határait. Mit tehetnek hát mások, amikor Maga az Úr sem képes felmérni, meddig terjednek saját határai?
MAGYARÁZAT
Az Úr Brahmā, a legbölcsebb élőlény, a legnagyobb áldozatok végrehajtója, a leglemondottabb és a legnagyobb önmegvalósított misztikus, mint minden élőlény legfelsőbb lelki tanítómestere azt a tanácsot adja nekünk, hogy csupán hódoljunk meg az Úr lótuszlábának, s így teljes sikerben lesz részünk, olyannyira, hogy az anyagi élet szenvedéseitől is megszabadulhatunk, valamint eljuthatunk a minden áldást biztosító lelki létig. Az Úr Brahmāt pitāmahának, az apák atyjának is nevezik. Egy fiatal ember általában tapasztalt apjához fordul kötelességei végzésével kapcsolatos kérdéseivel, s az apa természetesen mindig jó tanácsokat ad. Az Úr Brahmā minden apa atyja, s ő az apja az univerzum összes bolygóján élő emberiség atyja, Manu apjának is. Ezért az embereknek, akik e jelentéktelen bolygón élnek, meg kell fogadniuk Brahmājī tanácsait, és ahelyett, hogy megpróbálnák felbecsülni az Úr energiáinak kiterjedését, meg kell hódolniuk lótuszlábainál. Az Úr energiái felbecsülhetetlenek, s ezt a Védák is megerősítik. Parāsya śaktir vividhaiva śrūyate svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca (Śvetāśvatara Up. 6.8). Ő a legnagyobb mindenki között, és mindenki más, még a leghatalmasabb élőlény, Brahmājī is elismeri, hogy számunkra az a legjobb, ha meghódolunk Neki. Csakis azok állítják tehát, hogy ők maguk az urai mindennek, amit látnak, akik nagyon szegényes tudással rendelkeznek. S mit látnak? Még a parányi égbolt határait sem látják egy univerzumon belül. Az úgynevezett materialista tudósok azt állítják, hogy negyvenezer évig kellene élni ahhoz, hogy valaki egy űrhajóval eljusson az univerzum legfelsőbb bolygójára. Ez szintén csak utópia, hiszen senki sem élhet negyvenezer évig. Ráadásul, amikor az űrutazó visszatérne útjáról, egyetlen barátja sem fogadná őt, mint nagy asztronautát, ahogyan az divatossá vált napjaink megzavarodott tudósai között. Volt egy tudós, aki nem hitt Istenben, ám rendkívül lelkesen tervezgette anyagi életét. Kórházat nyitott, hogy megmentse az élőlényeket, ám a kórház megnyitása után hat hónappal meghalt. Ne vesztegesse tehát el senki az emberi életet — amelyet oly sok test cseréje után nyert el a nyolcmillió-négyszázezer fajban — csupán egy olyan anyagi boldogság reményében, amely puszta kitaláció, s melyhez csak úgy juthat hozzá, hogy anyagi gyarapodás és tudományos fejlődés címszó alatt egyre több fölösleges dologra tesz szert. Hódoljon meg inkább az Úr lábai előtt, hogy megoldást találjon az élet minden szenvedésére! Ez az Úr Kṛṣṇa közvetlen utasítása a Bhagavad-gītāban, s ezt tanítja a Śrīmad-Bhāgavatamban Brahmājī, az összes élőlény legfelsőbb atyja.
Legyen az bárki, ha nem fogadja el a meghódolás folyamatát, amelyet a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam — és ezért minden hiteles szentírás — javasol, arra fog kényszerülni, hogy meghódoljon az anyagi természet törvényeinek. Az élőlény eredeti helyzeténél fogva nem független. Meg kell hódolnia vagy az Úrnak, vagy az anyagi természetnek. Az anyagi természet sem független az Úrtól, hiszen Maga az Úr az anyagi természetet mama-māyānak tekinti: „az Én energiám” (BG 7.14), és me bhinnā prakṛtir aṣṭadhā, vagyis az „Én különálló energiám, nyolc felosztásban” (BG 7.4). Az anyagi természetet tehát szintén az Úr irányítja, ahogy azt a Bhagavad-gītā (BG 9.10) elmondja. Mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sacarācaram: „Csupán az Én irányításom alatt működik az anyagi természet, s így mozdul minden.” Az élőlények, mivel az anyagnál magasabb rendű energiához tartoznak, választhatnak, hogy az Úrnak vagy az anyagi természetnek hódolnak meg. Az Úrnak meghódolva az ember boldog lesz és felszabadul, míg az anyagi természetnek meghódolva csak szenved. Meghódolni az Úrnak azt jelenti, hogy véget vetünk minden szenvedésnek, mert maga a meghódolási folyamat nem más, mint bhava-cchidam (megszabadulás minden anyagi gyötrelemtől), svasty-ayanam (a teljes boldogság tapasztalása) és sumaṅgalam (minden jó szerencse forrása).
A szabadságot, a boldogságot és a jó szerencsét csak akkor nyerhetjük el, ha meghódolunk az Úrnak, mert Ő teljesen szabad, teljesen boldog és minden áldással teli. E szabadság és boldogság szintén korlátlan, s az éghez hasonlíthatjuk őket, noha messze hatalmasabbak az égnél. Jelenlegi helyzetünkben könnyen megérthetjük valamiről, hogy hatalmas, ha az éghez hasonlítjuk. Az eget nem tudjuk megmérni, de a boldogság és a szabadság, amely az Úr társaságában vár ránk, sokkal nagyobb az égnél. Az a lelki boldogság olyan hatalmas, hogy még az Úr sem tudja felmérni. Mit mondhatnánk akkor másokról?
Az írások kijelentik (SB 5.5.1): brahma-saukhyaṁ tv anantam — a lelki boldogság korlátlan. E vers elmondja, hogy ezt a boldogságot még az Úr sem tudja felmérni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Úr nem tökéletes, mert nem képes felbecsülni ezt a boldogságot. Valójában képes rá, ám az abszolút tudomány alapján a boldogság az Úrban szintén azonos az Úrral. A Belőle származó boldogságot tehát fel tudja mérni, de a boldogság egyre növekszik, s amikor az Úr újra felméri azt, a boldogság újra, egyre inkább fokozódik. Az Úr újra és újra megérti nagyságát, s így örök verseny folyik a boldogság fokozódása és megmérése között, amely sohasem áll meg, hanem a végtelenségig folytatóik, ad infinitum. A lelki boldogság ānandāmbudhi-vardhanam, vagyis a boldogság egyre növekvő óceánja. Az anyagi óceán statikus, míg a lelki óceán dinamikus. A Caitanya-caritāmṛtában (Ādi-līlā, negyedik fejezet) Kavirāja Gosvāmī nagyon szépen leírta hogyan növekszik dinamikusan a lelki boldogság óceánja Śrīmatī Rādhārāṇī, az Úr Kṛṣṇa gyönyörenergiája transzcendentális személyében.