HU/SB 2.9.3
3. VERS
- yarhi vāva mahimni sve
- parasmin kāla-māyayoḥ
- rameta gata-sammohas
- tyaktvodāste tadobhayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yarhi—bármikor; vāva—bizonyára; mahimni—dicsőségben; sve—sajátja; parasmin—a Legfelsőbben; kāla—idő; māyayoḥ—az anyagi energiának; rameta—élvezi; gata-sammohaḥ—megszabadulva a hibás felfogástól; tyaktvā—feladva; udāste—teljesen; tadā—akkor; ubhayam—mindkettő (az én és az enyém téves felfogása).
FORDÍTÁS
Amint az élőlény újra eredeti, dicsőséges helyzetébe kerül, s az időn és az anyagi energián túli transzcendensben talál boldogságra, nyomban megszabadul az élet két hibás felfogástól [az „én” és az „enyém” felfogásától], s tiszta önvalója teljességében megnyilvánulhat.
MAGYARÁZAT
A két téves életfelfogás, az „én” és az „enyém” tévképzete az emberek két kategóriájában mutatkozik meg. Alacsonyabb szinten az „enyém”, magasabb szinten pedig az „én” tévképzete az uralkodó. Állati szinten az „enyém” felfogás figyelhető meg még a kutyák és a macskák között is, akik éppen emiatt örökké egymással harcolnak. Az emberi életforma alacsonyabb szintjein ugyanez a hibás felfogás van túlsúlyban: „ez az én testem”, „ez az én házam”, „ez az én családom”, „ez az én kasztom”, „ez az én nemzetem”, „ez az én országom” — és még sorolhatnánk —, magasabb szinten pedig, az elme kitalációira építő tudomány szintjén az „enyém” felfogása átalakul az „én vagyok” vagy „minden én vagyok” téves elképzelésévé. Ez a felfogás az emberek minden csoportjában más és más színben jelentkezik. A valódi „én” jelentését azonban csak akkor lehet megérteni, ha valaki elérkezett arra a tudatszintre, melyen az „én az Úr örök szolgája vagyok” felfogása uralkodik. Ez a tiszta tudat — s az egész védikus irodalom ezt a felfogást tanítja.
Az „én vagyok az Úr” vagy „én vagyok a Legfelsőbb” téves elképzelése veszélyesebb, mint az „enyém” felfogás. Noha a védikus irodalomban találunk olyan utasítást is, amely arra biztatja az élőlényt, hogy gondolja magát egynek a Legfelsőbbel, ez nem jelenti azt, hogy minden tekintetben eggyé válhat Vele. Sok szempontból az Úr és az élőlények azonosak, de végső soron az élőlény az Úr alárendeltje, s eredeti szerepe az, hogy elégedetté tegye az Úr érzékeit. Éppen ezért az Úr arra kéri a feltételekhez kötött lelkeket, hogy adják át magukat Neki. Ha nem lennének az alárendeltjei, miért kérné őket arra, hogy hódoljanak meg Előtte? Ha minden szempontból egyenlőek lennének az Úrral, hogyan lehetne rájuk hatással māyā? Sokszor elmondtuk már, hogy az anyagi energia az Úr irányítása alatt áll. A Bhagavad-gītā (BG 9.10) megerősíti, hogy az Úrnak hatalmában áll uralkodni az anyagi természet fölött. Képes-e arra az élőlény, aki olyannak tartja magát, mint a Legfelsőbb Lény, hogy kezében tartsa az anyagi természetet? Az ostoba „én” erre azt a válaszolná: igen, képes lesz rá a jövőben. De ha elfogadjuk, hogy egyszer talán az ember ugyanúgy tudja majd irányítani az anyagi természetet, mint a Legfelsőbb Lény, miért van akkor most kitéve az anyagi természet hatásainak? A Bhagavad-gītā kijelenti, hogy bárki megszabadulhat az anyagi természet uralmától, ha átadja magát a Legfelsőbb Úrnak, ám ha nem hódol meg, sohasem lesz képes arra, hogy az anyagi természeten uralkodjék. Az embernek tehát meg kell szabadulnia az „én” téves felfogásától is, mégpedig az odaadó szolgálat révén, amely azt jelenti, hogy teljesen átadja magát az Úr transzcendentális szerető szolgálatának. Ha egy szegény embernek nincs munkája, számtalan megpróbáltatás vár rá, de ha állást kap egy állami munkahelyen, nyomban fellélegezhet. Mi haszna megtagadni az Úr, minden energia irányítója felsőrendű hatalmát? Jobb, ha az élőlény inkább megpróbál újra visszakerülni eredeti, dicsőséges helyzetébe, amely nem más, mint hogy tiszta tudattal örökké emlékezik arra, hogy az Úr örök szolgája. Feltételekhez kötött élete során az élőlény māyā, az illúzió szolgája, míg felszabadult szinten az Urat szolgálja önzetlenül. Ahhoz, hogy valaki az Úr szolgálatába állhasson, nem kell más, mint hogy megszabaduljon az anyagi természet kötőerőinek befolyásától. Addig, amíg az ember az elme kitalációinak szolgája, nem gyógyulhat ki teljesen az „én” és az „enyém” felfogása okozta betegségből.
A Legfelsőbb Igazságot nem szennyezi be az illuzórikus energia, mert a Legfelsőbb Igazság az illuzórikus energia Ura. A relatív igazságok azonban nagyon könnyen a hatása alá kerülnek, ezért legjobb, ha közvetlenül a Legfelsőbb Igazságra tekintünk, mint ahogyan a napra nézünk. A nap fenn az égen hatalmas fényt áraszt, de amikor nincs jelen, mindenhol sötét van. Éppen így aki a Legfelsőbb Úrral áll szemben, megszabadul minden illúziótól, ám aki nem Őt nézi, arra māyā illúziójának sötétsége borul. A Bhagavad-gītā (BG 14.26) a következőképpen erősíti ezt meg:
- māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa
- bhakti-yogena sevate
- sa guṇān samatītyaitān
- brahma-bhūyāya kalpate
Mindenkinek komolyan el kell fogadnia tehát a bhakti-yoga tudományát, amely nem más, mint az Úr állandó imádata és dicsőítése a tiszta bhakták társaságában, valamint a Śrīmad-Bhāgavatam hallgatása a megfelelő forrástól (nem egy hivatásos felolvasótól, hanem az élő Bhāgavatamoktól). Nem szabad, hogy az „én” és az „enyém” téves felfogása félrevezessen bennünket. A karmīk az „enyém”, a jñānīk az „én” felfogásának hívei, így mindannyian képtelenek arra, hogy kiszabaduljanak az illuzórikus energia börtönéből. A Śrīmad-Bhāgavatam és — elsősorban — a Bhagavad-gītā azt a célt szolgálják, hogy megszabadítsák az embert az „én” és az „enyém” hibás felfogásától. Śrīla Vyāsadeva az elesett lelkek felszabadítása érdekében jegyezte le e műveket. Az élőlénynek el kell érnie a transzcendentális állapotot, ahol nincsen többé hatással rá sem az idő, sem az anyagi energia. Feltételekhez kötött életében a múlt, jelen és jövő álmában az idő befolyása alatt áll. Az elméjükben spekulálók megpróbálják kivonni magukat az idő hatása alól, mégpedig úgy, hogy a tudomány művelésével és az ego legyőzésével azt akarják elérni, hogy ők legyenek Vāsudeva, a Legfelsőbb Úr. Ám a módszer, amivel erre törekszenek, tökéletlen. A tökéletes folyamat a Legfelsőbbnek elfogadni az Úr Vāsudevát, a tudás művelésének tökéletessége pedig nem más, mint meghódolni Neki, hiszen Ő mindennek a forrása. Csakis ilyen felfogással szabadulhatunk meg az „én” és az „enyém” téveszméjétől. Ezt a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam egyaránt megerősíti. Śrīla Vyāsadeva nagy szolgálatot tett az illúzióban lévő élőlényeknek, amikor nagyszerű alkotásában, a Śrīmad-Bhāgavatamban Isten tudományával és a bhakti-yoga folyamatával ajándékozta meg őket. Minden feltételekhez kötött léleknek ki kell használnia ezt a lehetőséget.