HU/SB 2.9: Sukadeva Gosvami válasza az Úr szavai alapján

Śrīmad-Bhāgavatam - Második Ének - KILENCEDIK FEJEZET: Śukadeva Gosvāmī válasza az Úr szavai alapján


2.9.1. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, király! Ha nem lenne rá hatással az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája, akkor a tiszta tudatú tiszta lélek nem lenne kapcsolatban az anyagi testtel. Ez a kapcsolat éppen olyan, mint amikor az alvó látja saját testét cselekedni.

2.9.2. vers: Az illúzióban lévő élőlény számtalan formában jelenik meg, melyet az Úr külső energiája kínál fel neki. Az anyagi természet kötőerőit élvezve a test börtönébe zárt élőlény az „én” és az „enyém” téves felfogása szerint gondolkodik.

2.9.3. vers: Amint az élőlény újra eredeti, dicsőséges helyzetébe kerül, s az időn és az anyagi energián túli transzcendensben talál boldogságra, nyomban megszabadul az élet két hibás felfogástól [az „én” és az „enyém” felfogásától], s tiszta önvalója teljességében megnyilvánulhat.

2.9.4. vers: Ó, király! Az Istenség Személyisége olyan elégedett volt az Úr Brahmā bhakti-yogában végzett őszinte vezeklésével, hogy feltárta előtte örök, transzcendentális formáját. Ez az egyedüli célja a feltételekhez kötött lélek megtisztulásának.

2.9.5. vers: Az Úr Brahmā, az első lelki tanítómester, az univerzum legfelsőbb lénye nem tudta, honnan származik lótuszvirág-ülése, s miközben az anyagi világ teremtésén gondolkodott, nem tudta, melyik a helyes út, hogy elkezdhesse munkáját, s azt sem tudta, hogyan teremtsen.

2.9.6. vers: Miközben így gondolkodott, Brahmājī két összekapcsolt szótagot hallott közvetlen közelről a vízben. Az egyik a sparśa ábécé tizenhatodik, a másik pedig a huszonegyedik szótagja volt, s a kettő összekapcsolódott, hogy a lemondott rend kincsévé váljon.

2.9.7. vers: Amikor meghallotta a hangot, mindenfelé keresni kezdte a hang forrását. Ám amikor saját magán kívül senki mást nem talált, mozdulatlanul lótusz-ülésére telepedett, s figyelmét    —    ahogyan tanulta    —    a vezeklésre összpontosította.

2.9.8. vers: Az Úr Brahmā a félistenek időszámítása szerint ezer évig vezekelt. Meghallotta az égből szóló transzcendentális hangot, s isteninek fogadta el. Fegyelmezte elméjét és érzékeit, s vezeklése minden élőlénynek tanulságul szolgált. Emiatt az aszkéták legkiválóbbjának ismerik.

2.9.9. vers: Az Istenség Személyisége, aki nagyon elégedett volt az Úr Brahmā vezeklésével, örömmel mutatta meg neki hajlékát, Vaikuṇṭhát, a legfelsőbb bolygót mindenek fölött. Az Úrnak e transzcendentális lakhelyét mindenki imádja, aki az önmegvalósítást elérve már megszabadult minden szenvedéstől és az illuzórikus lét okozta minden félelemtől.

2.9.10. vers: Az Úr hajlékán nem hatnak a tudatlanság és a szenvedély anyagi kötőerői, és soha nem szennyezhetik be ott a jóságot sem. Ott az időnek sincs hatalma, az illuzórikus anyagi energiáról nem is beszélve, amely nem léphet erre a földre. Az ott élők    —    félistenek és démonok    —    mind hűséges bhaktáiként imádják az Urat.

2.9.11. vers: A Vaikuṇṭha bolygók lakóinak teste a leírások szerint ragyogó égkék színű. Szemük a lótuszvirághoz hasonló, sárga ruhát viselnek, vonásaik rendkívül vonzóak. Virágzó fiatalságukat töltik, s mindannyiuknak négy karja van. Sugárzó testükön díszes medálok ékesítette, igazgyöngyből készült nyakláncot viselnek.

2.9.12. vers: Néhányuk teste úgy ragyog, akár a korall és a gyémánt. Fejüket nyíló lótuszvirágból készült füzérek díszítik, s fülbevalót viselnek.

2.9.13. vers: A Vaikuṇṭha bolygók körül léghajók szállnak, melyekből ragyogó sugárzás árad    —    a nagy mahātmāknak, az Úr bhaktáinak járművei ezek. Mennyei testszínük miatt a hölgyek szépsége a villámláshoz hasonlatos, s ez a kép a felhőkkel és villámokkal díszített égre emlékeztet.

2.9.14. vers: A szerencse istennője, aki transzcendentális testtel rendelkezik, az Úr lótuszlábainak szerető szolgálatában áll. Ám a tavasz híveit, a fekete méheket követve állandó társaival együtt nemcsak szolgálja az Urat    —    ami határtalan boldogsággal tölti el    —,    hanem tettei dicsőségéről is énekel.

2.9.15. vers: Az Úr Brahmā látta a Vaikuṇṭha bolygókon az Istenség Személyiségét, minden bhakta Urát, a szerencse istennőjének Urát, minden áldozat Urát s az univerzum Urát, akit legkiválóbb, legbensőségesebb szolgái, Nanda, Sunanda, Prabala és Arhaṇa szolgálnak.

2.9.16. vers: Az Istenség Személyisége, szerető szolgái jóakarója, akinek látványa részegítő és magával ragadó, végtelenül elégedettnek tűnt. Mosolygó arcát elbűvölő vörös árnyalat tette csodálatossá. Sárga ruhát viselt, fülében fülbevalók függtek, fején sisak ékeskedett. Négy karja volt, s mellkasát a szerencse istennőjének vonalai díszítették.

2.9.17. vers: Az Úr a trónusán ült, különféle energiái körében, akik között a négy, a tizenhat és az öt energia is jelen volt. Ott volt továbbá hat természetes fensége, a mulandó természethez tartozó számos jelentéktelen energiával együtt. Ám Ő volt a Legfelsőbb Úr, akinek örömet okozott saját hajléka.

2.9.18. vers: Az Úr Brahmā szívét boldogság töltötte el, amikor teljes pompájában megpillantotta az Istenség Személyiségét. Transzcendentális szeretete és eksztázisa miatt szemét elárasztották a könnyek, s leborult az Úr előtt. Ez az az út, amelyet egy tökéletességet elért élőlény [paramahaṁsa] követ.

2.9.19. vers: Amikor meglátta Brahmāt Maga előtt, az Úr úgy vélte, alkalmas arra, hogy élőlényeket teremtsen, akik úgy cselekszenek, ahogyan Ő akarja. Elégedetten kezet rázott vele, és szelíden mosolyogva így szólt hozzá:

2.9.20. vers: A csodálatos Istenség Személyisége így szólt az Úr Brahmāhoz: Ó, Brahmā, aki magadba ittad a Védákat! Végtelen örömet szereztél Nekem vezekléseddel, amit oly hosszú ideig végeztél, hogy teremthess. A csaló yogīk nagyon nehezen tehetnek Engem elégedetté.

2.9.21. vers: Ó, Brahmā, szerencse kísérje életed! Kérhetsz Tőlem bármit, teljesítem, mert Tőlem származik minden áldás. Tudd meg, hogy minden vezeklés eredményeként a legfőbb áldás nem más, mint teljes valómban megpillantani Engem!

2.9.22. vers: A tökéletes bölcsesség nem más, mint személyesen megpillantani hajlékomat. Mindez lehetővé vált számodra, mert utasításomnak eleget téve alázatosan végezted szigorú vezeklésedet.

2.9.23. vers: Ó, bűntelen Brahmā! Tudd meg, hogy Én voltam az, aki először arra utasítottalak, hogy végezz vezeklést, amikor zavarban voltál a kötelességedet illetően. Az ilyen vezeklés az Én szívem és lelkem, ezért a vezeklés és Én nem különbözünk.

2.9.24. vers: A vezeklés erejével teremtem ezt a kozmoszt, ugyanezzel az energiával tartom fent, s ugyanezzel az energiával vonom vissza mindezt, ezért a vezeklés a forrása minden erőnek.

2.9.25. vers: Az Úr Brahmā így szólt: Ó, Istenség Személyisége! Legfelsőbb irányítóként mindenki szívében jelen vagy, ezért felsőbbrendű intelligenciád révén tudatában vagy minden törekvésüknek, s ebben semmi nem jelenthet akadályt Számodra.

2.9.26. vers: Ennek ellenére, Uram, imádkozom Hozzád, hogy kegyesen teljesítsd vágyamat! Kérlek, mondd el, hogy noha tested transzcendentális, hogyan vettél fel mégis egy anyagi formát, amilyennel valójában nem rendelkezel!

2.9.27. vers: [Kérlek, mondd el azt is], hogyan hozod létre a különféle energiákat, amelyek kombinációi és permutációi révén a megsemmisülés, a teremtés, az elfogadás és a fenntartás végbemegy!

2.9.28. vers: Ó, minden energia mestere! Kérlek, beszélj nekem minderről filozofikusan! Úgy játszol, mint a pók, amely saját energiájával burkolja be magát, s eltökéltséged megingathatatlan.

2.9.29. vers: Kérlek, mondj el mindent, hogy Magától az Istenség Személyiségétől tanulhassak, s így mint egy eszköz a kezedben, közreműködhessek az élőlények megteremtésében, anélkül hogy e tettek hatással lennének rám!

2.9.30. vers: Ó, Uram, megszületetlen, kezet fogtál velem, mint barát a baráttal [mintha azonos szinten lennénk]! Meg fogom teremteni az élőlények különféle fajtáit, s a szolgálatodba állok. Semmi sem akadályozhat meg, de imádkozom Hozzád, hogy mindez ne ébressze föl bennem a büszkeséget, mintha én lennék a Legfelsőbb.

2.9.31. vers: Az Istenség Személyisége így szólt: A Rólam szóló tudás, amelyet az írások tartalmaznak, nagyon bizalmas tudomány, amelyet az odaadó szolgálat során kell elsajátítani. Mindent, ami e folyamathoz szükséges, elmagyarázok neked, te pedig próbáld pontosan követni, amit Tőlem hallasz!

2.9.32. vers: Ébredjen föl benned a tudás Rólam, s indokolatlan kegyemből teljes valójában táruljon föl előtted igazi, örök formám, transzcendentális létem, színem, tulajdonságaim és tetteim!

2.9.33. vers: Ó, Brahmā! Én vagyok az, az Istenség Személyisége, aki léteztem a teremtés előtt, amikor Rajtam kívül nem volt más. Nem létezett az anyagi természet sem, e teremtés oka. Én vagyok az is, amit most látsz, s ami a megsemmisülés után megmarad, az szintén Én leszek, az Istenség Személyisége.

2.9.34. vers: Ó, Brahmā! Ha nincs kapcsolatban Velem, minden valótlan, még akkor is, ha értékesnek tűnik. Tudnod kell róla, hogy csupán illuzórikus energiám    —    visszatükröződés a sötétségben.

2.9.35. vers: Ó, Brahmā! Tudd meg, hogy az univerzum elemei behatolnak a kozmoszba, ugyanakkor azonban nem is hatolnak bele! Hasonlóképpen Én Magam szintén jelen vagyok minden teremtett dologban, ám ugyanakkor mindenen kívül létezem.

2.9.36. vers: Annak, aki a Legfelsőbb Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége után kutat, minden bizonnyal eddig a pontig kell folytatnia a keresést, minden körülmények között, mindig és mindenhol, közvetlenül és közvetve.

2.9.37. vers: Ó, Brahmā! Csak tartsd magad szilárd elmével ehhez a végkövetkeztetéshez, és semmilyen büszkeség nem keríthet hatalmába sem a részleges, sem a végső megsemmisülés idején!

2.9.38. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt Parīkṣit Mahārājához: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari megmutatta transzcendentális formáját Brahmājīnak, tudásban részesítette őt, az élőlények vezetőjét, majd eltűnt.

2.9.39. vers: Amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari    —    aki transzcendentális élvezetet nyújt a bhakták érzékeinek    —    eltűnt, Brahmā összetett kézzel hozzálátott, hogy újra megteremtse és élőlényekkel népesítse be az univerzumot, ahogy korábban volt.

2.9.40. vers: Így aztán az élőlények teremtője és a vallásosság atyja, az Úr Brahmā saját érdekében és minden élőlény javára vágyva a szabályozó elvek követésébe kezdett.

2.9.41. vers: Nārada, Brahmā leszármazottjai közül a legkedvesebb, aki mindig kész szolgálni apját, jól nevelt viselkedésével, szerénységével és érzékeinek szabályozásával hűségesen követi apja utasításait.

2.9.42. vers: Ó, király! Nārada nagy örömet okozott apjának. Mindent meg akart tudni az energiák Ura, Viṣṇu energiáiról, mert ő a bölcsek között a legnagyobb, s a bhakták között a legkiválóbb.

2.9.43. vers: Amikor a nagy bölcs, Nārada látta, hogy apja, Brahmā, az egész univerzum dédapja elégedett vele, kérdezni kezdte őt, ahogyan te kérdezel most engem.

2.9.44. vers: Aztán az apa [Brahmā] nagy elégedettséggel mondta el fiának, Nāradának a Śrīmad-Bhāgavatamot, a kiegészítő védikus írást, amelyet az Istenség Személyisége adott át neki, s amely tíz témát ölel fel.

2.9.45. vers: Ó, király! A láncolatban aztán a végtelenül hatalmas Vyāsadeva következett. Neki adta át Nārada, a nagy bölcs a Śrīmad-Bhāgavatamot, amikor odaadó szolgálataként a Sarasvatī folyó partján meditált az Istenség Legfelsőbb Személyiségén, az Abszolút Igazságon.

2.9.46. vers: Ó, király! Arra a kérdésedre, hogyan nyilvánult meg az univerzum az Istenség Személyiségének gigantikus formájából, részletesen válaszolok az említett négy vers elmagyarázásával, s választ adok többi kérdésedre is.