HU/SB 3.1.23
23. VERS
- anyāni ceha dvija-deva-devaiḥ
- kṛtāni nānāyatanāni viṣṇoḥ
- pratyaṅga-mukhyāṅkita-mandirāṇi
- yad-darśanāt kṛṣṇam anusmaranti
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
anyāni–mások; ca–szintén; iha–itt; dvija-deva–a nagy bölcsek; devaiḥ–és a félistenek által; kṛtāni–létrehozott; nānā–különféle; āyatanāni–különféle formák; viṣṇoḥ–az Istenség Legfelsőbb Személyiségéé; prati–minden egyes; aṅga–rész; mukhya–a legfőbb; aṅkita–jelölt; mandirāṇi–templomok; yat–ami; darśanāt–a távolból látva; kṛṣṇam–az Istenség eredeti Személyiségére; anusmaranti–állandóan emlékezik.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu különféle formáinak számtalan más temploma is állt ott. Nagy bölcsek és félistenek alapították valamennyit. Mindegyiket az Úr legfőbb jelképei díszítették, s a zarándokot szünet nélkül az Istenség eredeti Személyiségére, az Úr Kṛṣṇára emlékeztették.
MAGYARÁZAT
Az emberi társadalmat négy társadalmi és négy lelki rend alkotja, s mindenki besorolható e rendek valamelyikébe. Ezt nevezik varṇāśrama-dharma rendszernek, melyről ebben a nagyszerű írásban már sok helyen szó esett. A bölcseket – azokat, akik teljes szívvel átadták magukat az emberi társadalom lelki felemelkedése ügyének – dvija-deváknak nevezték, ami annyit jelent, hogy ők voltak a legkiválóbbak a kétszer születettek között. A felsőbb bolygók – a Hold és az attól fölfelé elhelyezkedő égitestek – lakóit deváknak hívták. A dvija-devák és a devák templomokat állítanak az Úr Viṣṇu különféle formáinak: Govindának, Madhusūdanának, Nṛsiṁhának, Mādhavának, Keśavának, Nārāyaṇának, Padmanābhának, Pārthasārathinak és másoknak. Az Úr számtalan formába terjeszti ki magát, de ezek a formák nem különböznek egymástól. Az Úr Viṣṇunak négy karja van, s mindegyik kezében tart valamit: kagylókürtöt, kereket, buzogányt vagy lótuszvirágot. E négy jelkép közül a csakra, a kerék a legfőbb. Ezért az Úr Kṛṣṇának, lévén az eredeti Viṣṇu-forma, csupán egy jelképe van: a csakra, és ezért néha Cakrīnak hívják Őt. Az Úr csakrája annak a hatalomnak a jelképe, amellyel az Úr a teremtés egészét irányítja. A Viṣṇu-templomok tetejét ez a csakra-szimbólum díszíti, hogy az emberek már messziről láthassák, s azonnal az Úr Kṛṣṇára emlékezzenek. A magas templomokat azzal a szándékkal építették, hogy az emberek a távolból is észrevegyék őket. Indiában még mindig e szempontok szerint építenek új templomot, s láthatjuk, hogy ez szokás azokból az időkből maradt fenn, melyekről nincsenek történelmi feljegyzések. Ez a vers cáfolja az ateistáknak azt az ostoba híresztelését, miszerint templomokat csak a későbbi korokban építettek, hiszen legalább ötezer évvel ezelőtt történt, hogy Vidura sorra látogatta ezeket a templomokat, s Viṣṇu templomai már Vidura látogatása előtt is hosszú-hosszú ideje léteztek. A nagy bölcsek és félistenek sohasem embereknek vagy félisteneknek állítottak szobrokat, hanem Viṣṇu-templomokat építettek, hogy az egyszerű emberrel jót tegyenek, s az Isten-tudat síkjára emeljék.