HU/SB 3.1.43
43. VERS
- nūnaṁ nṛpāṇāṁ tri-madotpathānāṁ
- mahīm muhuś cālayatāṁ camūbhiḥ
- vadhāt prapannārti-jihīrṣayeśo
- ’py upaikṣatāghaṁ bhagavān kurūṇām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nūnam–természetesen; nṛpāṇām–a királyoknak; tri–három; mada-utpathānām–a hamis büszkeség miatt félreállva; mahīm–a Föld; muhuḥ–állandóan; cālayatām–bánt; camūbhiḥ–a katonák tetteitől; vadhāt–az ölés tettétől; prapanna–meghódolt; ārti-jihīrṣaya–könnyíteni akar a szenvedők fájdalmán; īśaḥ–az Úr; api–ellenére; upaikṣata–várt; agham–sértések; bhagavān–a Legfelsőbb Úr; kurūṇām–a Kuruknak.
FORDÍTÁS
Noha Ő volt az Úr, és mindig arra vágyott, hogy enyhítsen a szenvedők fájdalmán, Kṛṣṇa tartózkodott a Kuruk megölésétől, pedig látta a tengernyi bűnt, amit elkövettek, és látta, hogy a többi király is szünet nélkül bántalmazza a Földet ádáz háborúival, melyeket a háromféle hamis büszkeség parancsára hajtanak végre.
MAGYARÁZAT
Ahogyan a Bhagavad-gītā elmondja, az Úr azért jelenik meg a halandó világban, hogy végrehajtsa misszióját, melyre oly nagy szükség van, azaz elpusztítsa a bűnösöket és megvédelmezze szenvedő híveit. Ennek ellenére az Úr Kṛṣṇa eltűrte, hogy a Kuruk bántsák Draupadīt, hogy igazságtalanul bánjanak a Pāṇḍavákkal, s hogy Ellene is sértéseket kövessenek el. Felmerülhet a kérdés, miért engedte, hogy ilyen igazságtalanságok és sértések történjenek a jelenlétében? Miért nem látta el a Kuruk baját azonnal? Amikor a Kuruk a gyülekezet szeme láttára megpróbálták levetkőztetni Draupadīt, az Úr egy végtelen hosszú szárival ajándékozta meg, hogy megvédelmezze, ám a sértés elkövetőit nem büntette meg rögtön. Azonban az, hogy szó nélkül hagyta az esetet, nem jelentette azt, hogy megbocsátott a Kuruknak sértéseikért. Rengeteg király élt akkoriban a Földön. Mindannyian végtelenül büszkék voltak háromféle tulajdonukra – vagyonukra, műveltségükre és követőikre –, és szüntelenül háborgatták a Földet háborúikkal. Az Úr csak arra várt, hogy mind összegyűljenek a kurukṣetrai csatatéren, s így egyszerre megölve őket gyorsan eleget tegyen küldetésének, s elpusztítsa őket. Amint az ateista királyok vagy államfők büszkék lesznek vagyonukra, műveltségükre vagy a népesség szaporodására, nyomban kérkedni kezdenek haderejükkel, és bajt hoznak az ártatlanokra. Amikor az Úr Kṛṣṇa személyesen jelen volt, számtalan ilyen király élt szerte a világon, ezért az Úr megrendezte a kurukṣetrai csatát. Viśva-rūpa megnyilvánulásában az Úr a következőképpen nyilvánította ki pusztító misszióját: „Szándékosan szálltam alá a Földre, mint a kérlelhetetlen Idő, hogy csökkentsem a nemkívánatos népességet. Rajtatok kívül, ó, Pāṇḍavák, mindenkivel végezni fogok, aki itt összegyűlt. E vérengzésben azonban nem kell részt vennetek. A sorsuk meg van pecsételve: mindenkit el fogok pusztítani. Ha hírnévre vágytok a csata hőseiként, s ha élvezni akarjátok a hadizsákmányt, akkor, ó, Savyasācī, légy e pusztítás közvetlen eszköze, s legyen tiéd az érdem! Én már végeztem a nagy harcosokkal: Bhīṣmával, Droṇával, Jayadrathával, Karṇával és a többi hatalmas tábornokkal. Ne tarts semmitől! Vívd meg a csatát, és légy híres, nagy hős!” (BG 11.32–34)
Az Úr szereti látni, amikor a színdarabokban, melyekben Ő maga játszik, bhaktái hősként szerepelnek. Most szerette volna, ha bhaktája és barátja, Arjuna a kurukṣetrai csata hőse lesz, és csak arra várt, hogy a világ gonosztevői mind megjelenjenek. Késlekedése egyedül ezzel magyarázható, semmi mással.