HU/SB 3.16.18
18. VERS
- tvattaḥ sanātano dharmo
- rakṣyate tanubhis tava
- dharmasya paramo guhyo
- nirvikāro bhavān mataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tvattaḥ–Tőled; sanātanaḥ–örök; dharmaḥ–elfoglaltság; rakṣyate–védelmezett; tanubhiḥ–számtalan megnyilvánulás által; tava–Tiéd; dharmasya–a vallásos elveknek; paramaḥ–a legfelsőbb; guhyaḥ–cél; nirvikāraḥ–változatlan; bhavān–Te; mataḥ–a mi véleményünk szerint.
FORDÍTÁS
Te vagy minden élőlény örök dharmájának forrása, s az Istenség Személyiségeként számtalan formádban megnyilvánulva mindig védelmezted a vallást. Te vagy a vallásos elvek legfelsőbb célja, s véleményünk az, hogy kimeríthetetlen és örökre változatlan vagy.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben a dharmasya paramo guhyaḥ kifejezés minden vallásos elv legbizalmasabb részére utal. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 18.66) is megerősíti. Arjunának adott tanácsában az Úr Kṛṣṇa végkövetkeztetése a következő: „Hagyj fel minden más vallásos tevékenységgel, és hódolj meg egyedül Énelőttem!” Ez jelenti a legbizalmasabb tudást a vallásos elvek betartása terén. A Bhāgavatamban szintén azt olvashatjuk, hogy ha valaki nem válik Kṛṣṇa-tudatúvá azt követően, hogy pontosan végrehajtja előírt vallásos kötelességeit, akkor az állítólagos vallásos szabályok betartásával végzett tettei mind puszta időfecsérlésnek számítanak. A bölcsek ebben a versben szintén megerősítik azt az állítást, hogy a vallásos elvek végső célja a Legfelsőbb Úr, s nem a félistenek. Számos ostoba prófétája van annak az elméletnek, mely szerint a félistenek imádata is a legfelsőbb cél eléréséhez vezet, de a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā hiteles állításai ezt nem támasztják alá. A Bhagavad-gītā (BG 9.25) azt mondja, hogy aki egy félistent imád, az eljut annak a félistennek a bolygójára, aki viszont az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádja, az a Vaikuṇṭhára kerülhet. Néhányan azt hirdetik, hogy függetlenül attól, hogy mit tesz, az ember végül eljut majd az Istenség Személyiségének legfelsőbb hajlékára. Ez azonban nem igaz. Az Úr örök, az Úr szolgája örök és az Úr hajléka is örök. Mindegyiket sanātanának, öröknek nevezi a vers. Az odaadó szolgálat eredménye éppen ezért nem ideiglenes, mint az a megvalósítás, amelyet a mennyei bolygók elérése jelent a félistenek imádata révén. A bölcsek hangsúlyozni akarták, hogy bár az Úr indokolatlan kegyéből azt mondja, hogy Ő a brāhmaṇákat és a vaiṣṇavákat imádja, valójában azonban nemcsak a brāhmaṇáknak és a vaiṣṇaváknak, de a félisteneknek is Őt kell imádniuk.