HU/SB 3.2.32
32. VERS
- ayājayad go-savena
- gopa-rājaṁ dvijottamaiḥ
- vittasya coru-bhārasya
- cikīrṣan sad-vyayaṁ vibhuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ayājayat–elvégeztette; go-savena–a tehenek imádatával; gopa-rājam–a tehénpásztorok királya; dvija-uttamaiḥ–a bölcs brāhmaṇák által; vittasya–a vagyonnak; ca–szintén; uru-bhārasya–nagy gazdagság; cikīrṣan–cselekedni vágyott; sat-vyayam–helyes használat; vibhuḥ–a nagy.
FORDÍTÁS
A Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa arra vágyott, hogy vagyonával Nanda Mahārāja a tehenek számára mutasson be imádatot, s egyben meg akarta leckéztetni Indrát, a mennyek királyát is. Így aztán azt a tanácsot adta apjának, hogy a bölcs brāhmaṇák segítségével mutasson be szertartást a go – a legelők és a tehenek – számára.
MAGYARÁZAT
Az Úr mindenki tanítója, ezért apját, Nanda Mahārāját is kioktatta. Nanda Mahārāja jómódú földbirtokos és számtalan tehén tulajdonosa volt, s a szokásokhoz híven minden évben rendkívüli pompával imádta Indrát, a mennyek királyát. A védikus írások az egyszerű embereknek is javasolják az efféle félisten-imádatot, de csupán azért, hogy el tudják fogadni az Úr felsőbbrendű hatalmát. A félistenek az Úr szolgái, akik azt a feladatot kapták, hogy az univerzum működését irányítsák. A védikus írások éppen ezért azt tanácsolják, hogy az ember végezzen yajñákat a félistenek elégedettségének kivívása érdekében. Ám aki a Legfelsőbb Úrnak adja át magát, annak nincs szüksége arra, hogy elégedetté tegye a félisteneket. A félistenek imádata a közönséges emberek számára nem szükségszerű, csupán ahhoz nyújt segítséget, hogy el tudják ismerni a Legfelsőbb Úr felsőbbrendűségét. Azt, hogy járjunk kedvében a félisteneknek, általában az anyagi haszon érdekében javasolják. Ahogyan arról már ennek az írásnak a Második Énekében beszéltünk, annak, aki elismeri az Istenség Legfelsőbb Személyisége felsőrendűségét, nem kell imádnia a másodrangú félisteneket. Amikor a csekély intelligenciával megáldott élőlények imádják és csodálják őket, a félistenek néha büszkék lesznek hatalmukra, és megfeledkeznek az Úr felsőrendűségéről. Ez történt akkor is, amikor az Úr Kṛṣṇa jelen volt az univerzumban. Az Úr meg akarta leckéztetni a mennyek királyát, Indrát, ezért arra kérte Nanda Mahārāját, hogy ne folytassa az Indrának végzett áldozatot, hanem fordítsa vagyonát egy jobb célra: a Govardhana-hegy legelőinek imádatára végezzen el egy szertartást. Ezzel a tettével az Úr Kṛṣṇa arra tanította az emberi társadalmat – ahogyan a Bhagavad-gītāban is tette –, hogy az embernek minden cselekedetével és azok minden gyümölcsével a Legfelsőbb Urat kell imádnia. Így lehet elérni a kívánt sikert. A vaiśyáknak legfőképpen azt tanácsolják, hogy ahelyett, hogy fáradságos munkával megszerzett vagyonukat elherdálnák, védelmezzék inkább a teheneket, a legelőiket és termőföldjeiket, s ez örömet okoz az Úrnak. Azt, hogy hogyan végzi az ember a kötelességét – akár saját maga, akár közössége, akár nemzete érdekében –, abból lehet megítélni, hogy mennyire teszi elégedetté az Urat.