HU/SB 3.2: Emlékezés az Úr Krsnára

Śrīmad-Bhāgavatam - Harmadik Ének - MÁSODIK FEJEZET: Emlékezés az Úr Kṛṣṇára


3.2.1. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Amikor Vidura arra kérte Uddhavát, a kiváló bhaktát, hogy beszéljen a legkedvesebb [az Úr Kṛṣṇa] üzenetéről, Uddhava nem tudott azonnal válaszolni, mert az Úrra emlékezve végtelen nyugtalanság fogta el.

3.2.2. vers: Uddhava már gyermekként, öt éves korában is olyannyira elmerült az Úr Kṛṣṇa szolgálatában, hogy amikor anyja reggelenként enni hívta, nem akart menni.

3.2.3. vers: Uddhava gyermekkora óta szolgálta az Urat, s vágya, hogy szolgáljon, öregkorára sem lankadt soha. Amint az Úr üzenetéről kérdezték, azonnal mindenre emlékezett Vele kapcsolatban.

3.2.4. vers: Egy pillanatra elnémult, s mozdulatlanná dermedt. Odaadó eksztázisban merült alá az Úr lótuszlábai emlékének nektárjában, s úgy tűnt, egyre mélyebbre és mélyebbre hatol ebben az eksztázisban.

3.2.5. vers: Vidura látta, hogy Uddhaván a teljes eksztázis miatt a transzcendentális testi elváltozások mind megmutatkoznak, és szeméről a távollét fájdalmának könnyeit próbálja letörölni. Megértette, hogy Uddhava tökéletesen megvalósította az Úr iránti végtelen szeretetet.

3.2.6. vers: Uddhava, a nagyszerű bhakta hamarosan visszatért az Úr hajlékáról az emberi síkra, és szemét törölgetve idézte fel emlékeit a múltból. Kedvesen így szólt Vidurához:

3.2.7. vers: Śrī Uddhava így szólt: Kedves Vidurám! Lenyugodott a világ napja, az Úr Kṛṣṇa, s házunkat az idő hatalmas kígyója nyelte el. Mit is mondhatnék hogylétünkről?

3.2.8. vers: Mily szerencsétlen ez az univerzum, bolygóival együtt! Ám még szerencsétlenebbek a Yadu-dinasztia tagjai, mert nem ismerték fel, hogy az Úr Hari az Istenség Személyisége, mint ahogyan a hal sem ismerte fel a holdat.

3.2.9. vers: A Yaduk mind tapasztalt bhakták voltak, műveltek, jártasak az elme tudományában, s ami a legfőbb, örökké az Úrral tartottak minden mulatságban. Ám ennek ellenére csupán a mindenhol jelen lévő Legfelsőbbnek tekintették.

3.2.10. vers: Az Úr illuzórikus energiája által megtévesztett emberek szavai semmilyen körülmények között sem tudják eltántorítani azoknak az értelmét, akik teljesen meghódolt lelkek.

3.2.11. vers: Az Úr Śrī Kṛṣṇa, aki mindenki számára kinyilvánította örök formáját a Földön, úgy távozott el, hogy eltüntette e formát azok szeme elől, akik képtelenek voltak Őt [eredeti valójában] látni, mert nem végezték el a szükséges vezeklést.

3.2.12. vers: Az Úr a halandó világban belső energiája, yoga-māyā révén jelent meg. Örök formájában jött, amely épp alkalmas arra, hogy kedvteléseit végezze benne. Ezek a kedvtelések mindenkit csodálattal töltöttek el, még azokat is, akik büszkék voltak saját fenségükre. Közéjük tartozott maga az Úr is, Vaikuṇṭha Urának formájában. [Śrī Kṛṣṇa] transzcendentális teste tehát minden ékszer ékessége.

3.2.13. vers: Az univerzum felső, alsó és középső bolygórendszereinek minden félistene összegyűlt az oltárnál, ahol Yudhiṣṭhira Mahārāja bemutatta a rājasūya áldozatot. Az Úr Kṛṣṇa gyönyörű testi vonásainak láttán mindannyian azt gondolták, hogy Ő a legtökéletesebb teremtménye Brahmānak, az emberi lények teremtőjének.

3.2.14. vers: A nevetés, a tréfák és a kölcsönös pillantások kedvtelései után szomorúság lett úrrá Vraja leányain, amikor Kṛṣṇa elhagyta őket. Szemükkel követték Őt, s dermedt értelemmel ültek le. Még a ház körüli teendőiket sem tudták folytatni.

3.2.15. vers: Az Istenség Személyisége, a lelki és anyagi teremtés végtelenül könyörületes irányítója születetlen, ám amikor súrlódás támad békés bhaktái és azok között, akik a természet anyagi kötőerőinek hatása alatt állnak, megszületik, mint a tűz, a mahat-tattva kíséretében.

3.2.16. vers: Amikor az Úr Kṛṣṇára gondolok, arra, hogyan született meg Vasudeva börtönében, noha megszületetlen, arra, hogyan került apja védőszárnyai alól Vrajába és hogyan élt ott titokban, az ellenségtől tartva, s arra, hogy bár végtelenül hatalmas, hogyan menekült el félelmében Mathurāból, e megtévesztő események mind szomorúságot okoznak nekem.

3.2.17. vers: Az Úr Kṛṣṇa szülei bocsánatáért esedezett, amiért [Ő és Balarāma] nem tudták szolgálni lótuszlábukat amiatt, hogy Kaṁsától rettegve otthonuktól távol éltek. „Ó, anyám, ó, apám!    –    mondta.    –    Kérlek, bocsássatok meg tehetetlenségünkért!” Milyen fájdalmat okoznak szívemnek az Úr ezen tettei!

3.2.18. vers: Ki tudná elfelejteni lótuszlába porának illatát, ha egyszer megérezte? Kṛṣṇa csupán felhúzta szemöldökét, s ezzel halálos csapást mért azokra, akik terhére voltak a Földnek.

3.2.19. vers: Saját szemeddel láttad, hogyan ért el sikert a yogában Cedi királya [Śiśupāla], noha gyűlölte az Úr Kṛṣṇát. Még az igazi yogīk is nagyon vágynak az efféle sikerre, miközben a különféle folyamatokat végzik. Ki tudná elviselni a Tőle való távollétet?

3.2.20. vers: Mások, akik a kurukṣetrai csatamezőn harcoltak, minden bizonnyal megtisztultak Arjuna nyilainak özönétől, és Kṛṣṇa lótuszhoz hasonlatos arcát látva, mely oly kellemes volt a szemnek, eljutottak az Úr hajlékára.

3.2.21. vers: Az Úr Śrī Kṛṣṇa minden háromság Ura, s Ő a legfelsőbb, akit semmilyen anyagi szerencsével nem lehet elérni. Őt imádják a teremtés örök fenntartói, akik, koronák millióit a lábához érintve az imádat kellékeit ajánlják fel Neki.

3.2.22. vers: Ó, Vidura! Hogyne lenne hát fájdalmas nekünk, szolgáinak emlékezni arra, amikor [az Úr Kṛṣṇa] a királyi trónuson ülő Ugrasena király előtt állt, és magyarázatokat terjesztett elé, így szólván: „Ó, uram! Tudd meg hát!”?

3.2.23. vers: Ó, jaj! Hogyan is találhatnék Nála kegyesebb menedéket, aki anyjává fogadott egy boszorkányt [Pūtanāt], pedig az hitetlen volt, és halálos méreggel várta, hogy azt igya melléből?

3.2.24. vers: A démonokat, akik ellenségként tekintenek az Úrra, többre tartom a bhaktáknál, mert miközben gyűlölködő gondolataikba merülve az Úrral harcolnak, láthatják Őt Tārkṣya [Kaśyapa] fia, Garuḍa vállán, kezében a kerék-fegyverrel.

3.2.25. vers: Brahmā az Istenség Személyiségéhez, az Úr Śrī Kṛṣṇához imádkozott, hogy hozzon áldást a Földre, s így Bhoja királyának börtönében, Vasudeva fiaként, felesége, Devakī méhéből az Úr megszületett.

3.2.26. vers: Ezek után apja    –    Kaṁsától való félelmében    –    Nanda Mahārāja tehénlegelőire vitte Őt. Ott élt bátyjával, Baladevával tizenegy esztendőn át, mint a rejtett láng.

3.2.27. vers: Gyermekkorában a Mindenható Urat tehénpásztorfiúk és borjak vették körül. Így sétált a Yamunā folyó partján a fákkal sűrűn borított kerteken át, melyeket csiripelő madarak hangja töltött be.

3.2.28. vers: Amikor az Úr bemutatta gyermeki tetteit, csak Vṛndāvana népe láthatta Őt. Néha sírt, néha nevetett, akár egy gyermek, s eközben olyan volt, mint egy oroszlánkölyök.

3.2.29. vers: Az Úr, aki minden fenség és szerencse kincsestára volt, a gyönyörű bikákat legeltetve fuvoláját fújta, s ezzel felvidította hűséges követőit, a tehénpásztorfiúkat.

3.2.30. vers: Kaṁsa, Bhoja királya azzal bízta meg a nagy mágusokat, akik bármilyen alakban képesek voltak megjelenni, hogy öljék meg Kṛṣṇát, de puszta kedvtelésből az Úr olyan könnyedén végzett velük, ahogy egy gyermek töri össze játékbabáit.

3.2.31. vers: Vṛndāvana lakói szinte eszüket vesztették a nagy veszedelemben, amikor a hüllők vezére [Kāliya] megmérgezte a Yamunā egy részét. Az Úr a vízben ellátta a baját a kígyókirálynak, s elkergette. Aztán kijött a folyóból, és megitatta a teheneket, hogy megmutassa: a víz újra olyan, mint volt.

3.2.32. vers: A Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa arra vágyott, hogy vagyonával Nanda Mahārāja a tehenek számára mutasson be imádatot, s egyben meg akarta leckéztetni Indrát, a mennyek királyát is. Így aztán azt a tanácsot adta apjának, hogy a bölcs brāhmaṇák segítségével mutasson be szertartást a go    –    a legelők és a tehenek    –    számára.

3.2.33. vers: Ó, bölcs Vidura! Indra király, mert becsületét megsértették, szakadatlan vízözönnel árasztotta el Vṛndāvanát, így Vraja népére, a tehenek földjének lakóira nagy szenvedés várt. Ám a könyörületes Úr Kṛṣṇa megmentette őket kedvtelésének esernyője, a Govardhana-hegy segítségével.

3.2.34. vers: Az esztendő harmadik évszakában az Úr a hölgyek körében a legszebbként élvezte kedvteléseit, szépséges dalaival csábítva el őket az őszi éjszakában, melyet beragyogott a holdfény.