HU/SB 3.26.3
3. VERS
- anādir ātmā puruṣo
- nirguṇaḥ prakṛteḥ paraḥ
- pratyag-dhāmā svayaṁ-jyotir
- viśvaṁ yena samanvitam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
anādiḥ—kezdet nélküli; ātmā—a Legfelsőbb Lélek; puruṣaḥ—az Istenség Személyisége; nirguṇaḥ—transzcendentális a természet anyagi kötőerőihez képest; prakṛteḥ paraḥ—túl ezen az anyagi világon; pratyak-dhāmā—mindenhol érzékelhető; svayam-jyotiḥ—önragyogó; viśvam—az egész teremtés; yena—aki által; samanvitam—fenntartott.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a Legfelsőbb Lélek, akinek nincsen kezdete. Transzcendentális a természet anyagi kötőerőihez képest, s az anyagi világ létezése fölött áll. Mindenhol érzékelhető, mert önragyogó, s önragyogó sugárzásával fenntartja az egész teremtést.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét úgy jellemzik, hogy Ő kezdet nélküli. Ő a puruṣa, a Legfelsőbb Lélek. Puruṣa azt jelenti „személy”. Amikor egy olyan személyre gondolunk, akit jelen tapasztalataink alapján ismerünk, létének van egy kezdete. Ez azt jelenti, hogy megszületett, s életének kezdettől fogva van egy története. Ez a vers azonban különösen kihangsúlyozza, hogy az Úr anādi, kezdet nélküli. Ha mindenkit megvizsgálunk, úgy fogjuk találni, hogy mindenki létének van kezdete, ám ha találunk valakit, akinek nincs kezdete, az a Legfelsőbb Személy. Ezt a meghatározást adja a Brahma-saṁhitā. Īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ: az Istenség Legfelsőbb Személyisége Kṛṣṇa, a legfelsőbb irányító; Ő kezdet nélküli, és Ő mindenkinek a kezdete. Valamennyi védikus írásban ezt a meghatározást találjuk.
Az Urat lélekként jellemzik. Mi a lélek meghatározása? A lélek mindenhol észlelhető. Brahman azt jelenti „nagy”. Nagyságát mindenhol lehet érzékelni. S mi ez a nagyság? A tudat. Személyes tapasztalatunk van a tudatról, mert a tudat az egész testben jelen van; testünk minden szőrtüszőjében érezhetjük a tudat jelenlétét. Ez az egyéni tudat. Ugyanígy azonban van egy legfelsőbb tudat is. Jó példa erre a pislákoló fény és a napfény példája. A napfényt mindenhol lehet érzékelni, a szobában és az égen egyaránt, de a pislákoló fényt csak egy bizonyos térben foghatjuk fel. Tudatunkat hasonló módon saját testünk határain belül érzékeljük, de a felső tudatot, vagyis Isten létét mindenhol. Mindenhol jelen van energiája által. A Viṣṇu Purāṇában az áll, hogy bárhol és bármit látunk, az a Legfelsőbb Úr energiájának része. A Bhagavad-gītā szintén megerősíti, hogy az Úr mindent átható, s mindenhol létezik két energiája, a lelki és az anyagi energia révén. A lelki és az anyagi energia mindenhol egyaránt jelen van. Ez a bizonyíték az Istenség Legfelsőbb Személyiségének létére.
A mindenhová kiterjedő tudat léte nem ideiglenes. Kezdet nélküli, s mivel kezdet nélküli, vég nélküli is. Azt az elméletet, hogy a tudat az anyag szerveződésének egy bizonyos szintjén alakul ki, nem fogadjuk el, mert a mindenhol jelen lévő tudatról azt mondják, kezdet nélküli. Nem lehet elfogadni azt a materialista vagy ateista teóriát, amely szerint nincs lélek, nincs Isten, s a tudat az anyag szerveződésének eredménye. Az anyag nem kezdet nélküli; van kezdete. Ahogy ennek az anyagi testnek van kezdete, ugyanúgy a kozmikus testnek is van. S ahogy az anyagi test létezésének az egyéni lélek az alapja, az egész gigantikus kozmikus test alapja a Legfelsőbb Lélek. A Vedānta-sūtra kijelenti, janmādy asya (SB 1.1.1). Ezt az egész anyagi világot — teremtésével, növekedésével, fennmaradásával és megsemmisülésével együtt — a Legfelsőbb Személy nyilvánítja meg. Az Úr a Bhagavad-gītāban szintén azt mondja: „Én vagyok a kezdet, minden dolog születésének forrása.”
Ez a vers az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről beszél. Ő nem egy ideiglenesen létező személy, s nincs kezdete sem. Létezésének nincs oka, ám Ő minden ok oka. A paraḥ jelentése „transzcendentális”, „az, ami a teremtő energia fölött áll”. Az Úr a teremtő energia teremtője. Láthatjuk, hogy az anyagi világban működik egy teremtő energia, az Úr azonban nem áll ezen energia hatása alatt. Ő prakṛti-paraḥ, fölötte áll ennek az energiának, s így nincs kitéve az anyagi energia okozta háromféle szenvedésnek sem. Az anyagi természet kötőerői nem hatnak Rá. Ez a vers elmondja: svayaṁ-jyotiḥ, Ő Maga a fény. Az anyagi világban tapasztaljuk, hogy egy adott fény egy másik fény tükröződése, ugyanúgy, mint a holdfény a napfény tükröződése. A nap fénye pedig a brahmajyoti tükröződése. A brahmajyoti, a lelki ragyogás, hasonló módon a Legfelsőbb Úr testének tükröződése. Ezt erősíti meg a Brahma-saṁhitā: yasya prabhā prabhavataḥ. A brahmajyoti — a Brahman-ragyogás — az Úr testi sugárzásának köszönhető. Ezért mondja ez a vers: svayaṁ-jyotiḥ, Ő maga a fény. Fényét számtalan módon szórja — brahmajyotiként, napfényként és holdfényként. A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy a lelki világban nincs szükség napfényre, holdfényre vagy elektromosságra. Az Upaniṣadok ezt szintén alátámasztják; mivel az Istenség Legfelsőbb Személyisége testének ragyogása elegendő ahhoz, hogy beragyogja a lelki világot, nincs szükség sem napfényre, sem holdfényre, sem bármilyen más fényre vagy elektromosságra. Az önragyogás ténye szintén ellentmond annak az elméletnek, miszerint a szellemi lélek, vagyis a lelki tudat, az anyagi szerveződés egy bizonyos szintjén jön létre. A svayaṁ-jyotiḥ kifejezés azt jelzi, hogy az Úrra semmilyen anyagi dolog vagy anyagi visszahatás nem veti árnyékát. Ez a vers megerősíti, hogy az Úr mindent átható természetének elve annak köszönhető, hogy az Úr beragyog mindent. Tapasztalhatjuk, hogy a napnak van egy adott helye, ám a napfény sok millió mérföldes körzetben mindenhová eljut. Ezt mindennapi életünkben tapasztalhatjuk. Ehhez hasonlóan, bár a legfelsőbb fény az Úr lakhelyén, Vaikuṇṭhán, illetve Vṛndāvanában található, az Úr fénye nemcsak a lelki világot árasztja el, de azon túl is mindent beragyog. Az anyagi világban ezt a fényt tükrözi vissza a Nap bolygó, a Nap fényét pedig a Hold. Annak ellenére tehát, hogy az Úr saját hajlékán van, fénye mindenhová eljut, szerte az egész lelki és anyagi világban. Ezt a Brahma-saṁhitā (5.37) is megerősíti. Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ: az Úr Golokán él, mégis jelen van az egész teremtésben. Ő mindennek a Felsőlelke, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki számtalan transzcendentális tulajdonsággal rendelkezik. Azt a következtetést is levonhatjuk, hogy bár kétségtelenül egy személy, Ő nem egy olyan puruṣa, aki ehhez az anyagi világhoz tartozik. A māyāvādī filozófusok képtelenek megérteni, hogy létezhet egy személy az anyagi világon túl, s ezért imperszonalisták. Itt azonban nagyon szép magyarázatot találunk arra, hogy az Istenség Személyisége túl van az anyagi létezésen.