HU/SB 3.27.5
5. VERS
- ata eva śanaiś cittaṁ
- prasaktam asatāṁ pathi
- bhakti-yogena tīvreṇa
- viraktyā ca nayed vaśam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ataḥ eva—ezért; śanaiḥ—fokozatosan; cittam—elme, tudat; prasaktam—ragaszkodott; asatām—az anyagi élvezeteknek; pathi—az ösvényen; bhakti-yogena—az odaadó szolgálat által; tīvreṇa—nagyon komoly; viraktyā—ragaszkodás nélkül; ca—és; nayet—hoznia kell; vaśam—irányítása alá.
FORDÍTÁS
Minden feltételekhez kötött léleknek kötelessége, hogy szennyezett tudatát, amely most az anyagi élvezethez ragaszkodik, az elkülönülést gyakorolva nagyon komoly odaadó szolgálattal foglalja le. Így teljesen irányítása alatt tartja majd az elméjét és a tudatát.
MAGYARÁZAT
Ez a vers nagyon szépen elmagyarázza a felszabadulás folyamatát. Az embert azért köti feltételekhez az anyagi természet, mert önmagát tartja az élvezőnek, a tulajdonosnak, illetve minden élőlény barátjának. Helytelen gondolkodása annak az eredménye, hogy az érzéki élvezeten elmélkedik. Amikor valaki azt gondolja, hogy ő a legjobb barátja honfitársainak, a társadalomnak vagy az emberiségnek, s különféle nacionalista, filantróp és altruista tevékenységeket végez, az mind csupán az érzékkielégítésre irányul. A nemzet úgynevezett vezetője vagy a humanista nem az embereket szolgálja, hanem pusztán az érzékeit. Ez az igazság. A feltételekhez kötött lélek azonban ezt nem érti, mert az anyagi természet varázslata megtéveszti. Ez a vers éppen ezért azt javasolja, hogy nagyon komolyan mélyedjünk el az Úr odaadó szolgálatában. Ez azt jelenti, hogy ne gondoljuk, hogy mi vagyunk a tulajdonos, a jótevő, a barát vagy az élvező. Mindig legyünk tudatában annak, hogy a valódi élvező Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége; ez a bhakti-yoga alapelve. E három elvnek szilárd meggyőződésünkké kell válnia:
- gondoljuk mindig azt, hogy Kṛṣṇa a tulajdonos,
- Kṛṣṇa az élvező és
- Kṛṣṇa a barát.
Nemcsak nekünk magunknak kell megértenünk ezeket az elveket, de mindig próbálkoznunk kell, hogy másokat is meggyőzzünk erről, s hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot.
Amint valaki komolyan az Úr odaadó szolgálatába merül, hajlama, hogy jogtalanul az anyagi természet urának tekintse magát, természetes módon megszűnik. Ezt az elkülönülést vairāgyának nevezik. Ahelyett hogy az állítólagos anyagi uralkodásba merülne az ember, mélyedjen el inkább a Kṛṣṇa-tudatban; ez a tudat szabályozása. A yoga folyamatának végzéséhez szükség van arra, hogy uralkodjunk az érzékek fölött. Yoga indriya-saṁyamaḥ. Mivel az érzékek mindig aktívak, az odaadó szolgálatban kell őket lefoglalni; nem szüntethetjük meg működésüket. Ha az ember mesterségesen akarja leállítani az érzékek működését, próbálkozása kudarcba fog fulladni. Még a nagy yogī, Viśvāmitra is, aki a yoga folyamatával próbálta szabályozni az érzékeit, áldozatul esett Menakā szépségének. Számtalan hasonló esetre van példa. Ha az ember elméje és tudata nem merül el teljesen az odaadó szolgálatban, mindig fennáll a lehetősége, hogy elméjét az érzékkielégítésre irányuló vágyak ragadják el.
A vers megemlít egy nagyon fontos gondolatot. Prasaktam asatāṁ pathi: az elme mindig vonzódik az asathoz, az ideiglenes anyagi léthez. Mivel időtlen idők óta kapcsolatban állunk az ideiglenes anyagi természettel, hozzászoktunk, hogy ragaszkodunk hozzá. Az elménket a Legfelsőbb Úr örök lótuszlábára kell rögzítenünk. Sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayoḥ (SB 9.4.18). Elménket Kṛṣṇa lótuszlábára kell irányítanunk, s akkor minden rendben lesz. Ez a vers tehát a bhakti-yoga fontosságát hangsúlyozza.