HU/SB 3.28.34
34. VERS
- evaṁ harau bhagavati pratilabdha-bhāvo
- bhaktyā dravad-dhṛdaya utpulakaḥ pramodāt
- autkaṇṭhya-bāṣpa-kalayā muhur ardyamānas
- tac cāpi citta-baḍiśaṁ śanakair viyuṅkte
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; harau—az Úr Hari iránt; bhagavati—az Istenség Személyisége; pratilabdha—kifejlődött; bhāvaḥ—tiszta szeretet; bhaktyā—odaadó szolgálat által; dravat—elolvasztva; hṛdayaḥ—szíve; utpulakaḥ—tapasztalja, hogy testén a szőrszálak égnek állnak; pramodāt—a túláradó örömtől; autkaṇṭhya—a nagy szeretet következtében; bāṣpa-kalayā—a könnyek folyama által; muhuḥ—állandóan; ardyamānaḥ—sújtva; tat—az; ca—és; api—még; citta—az elme; baḍiśam—horog; śanakaiḥ—fokozatosan; viyuṅkte—visszavonja.
FORDÍTÁS
Követve ezt a folyamatot, a yogīban lassan tiszta szeretet ébred az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari iránt. Ahogy az odaadó szolgálatban fejlődik, túláradó örömében szőrszálai égnek állnak, s örökké nagy szeretetében ontott könnyei folyamában fürdik. Fokozatosan elméje is, amit eszközként használt arra, hogy vonzza az Urat — mint aki egy halat a horogra csal —, felhagy az anyagi cselekedetekkel.
MAGYARÁZAT
Ez a vers egyértelműen kijelenti, hogy a meditáció, ami nem más, mint az elme működése, nem tökéletes szintje a samādhinak, az elmélyülésnek. Kezdetben az elmét úgy foglaljuk le, hogy vonzódjon az Istenség Legfelsőbb Személyiségének formájához, de a magasabb szinteken nincs szó az elme használatáról. Érzékei megtisztulásával a bhakta számára természetessé válik a Legfelsőbb Úr szolgálata. Más szóval a meditáció yoga-elveire addig van szükség, amíg az ember nem állapodott meg a tiszta odaadó szolgálat szintjén. Az elmét arra kell használnunk, hogy megtisztítsuk az érzékeinket, amikor azonban az érzékek a meditáció segítségével megtisztultak, nincs többé szükség arra, hogy egy helyben ülve meditálni próbáljunk az Úr formáján. Az ember hozzászokik, hogy önkéntelenül is az Úr személyes szolgálatát végzi. Amikor az elmét kényszerítjük, hogy az Úr formájára figyeljen, azt nirbīja-yogának, élettelen yogának hívják, mert ekkor a yogī nem végzi automatikusan az Úr személyes szolgálatát. Ám amikor állandóan az Úrra gondol, azt sabīja-yogának, élő yogának nevezik. Az embernek az élő yoga síkjára kell emelkednie.
A nap huszonnégy órájában kell az Urat szolgálnunk, ahogy azt a Brahma-saṁhitā is megerősíti. A premāñjana-cchurita szintjét a teljes szeretet kifejlesztésével lehet elérni. Ha az emberben teljesen kifejlődött az odaadó szolgálatban megnyilvánuló szeretet az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, akkor mindig az Urat látja, anélkül hogy mesterségesen az Úr formáján meditálna. Látása ezért isteni látás, mert semmi mással nem törődik. A lelki megvalósításnak ezen a szintjén nincs szükség arra, hogy mesterségesen elfoglaltságot adjunk az elmének. Mivel az alacsonyabb szinteken javasolt meditáció csupán eszköz ahhoz, hogy eljussunk az odaadó szolgálat szintjére, ezért akik már az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzik, azok az ilyen meditáció felett állnak. A tökéletességnek ezt a szintjét Kṛṣṇa-tudatnak nevezik.