HU/SB 4.13.37
37. VERS
- sa viprānumato rājā
- gṛhītvāñjalinaudanam
- avaghrāya mudā yuktaḥ
- prādāt patnyā udāra-dhīḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ő; vipra—a brāhmaṇáktól; anumataḥ—engedélyt kérve; rājā—a király; gṛhītvā—elvette; añjalinā—összetett tenyereiben; odanam—a tejben főtt rizs; avaghrāya—miután megszagolta; mudā—nagy örömmel; yuktaḥ—rögzítette; prādāt—felajánlotta; patnyai—feleségének; udāra-dhīḥ—nagylelkű.
FORDÍTÁS
A király, aki rendkívül nagylelkű volt, engedélyt kért a papoktól, s tenyerébe vette az ételt. Megszagolta, majd egy részét átnyújtotta feleségének.
MAGYARÁZAT
Az udāra-dhīḥ szónak nagy jelentősége van ebben a versben. A király felesége, Sunīthā nem volt méltó arra, hogy megkapja ezt az áldást, ám a király olyan nagylelkű volt, hogy gondolkodás nélkül megkínálta feleségét a tejberizzsel, a prasādával, amit a yajña-puruṣától kapott. Természetesen minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége terve szerint történik. Ahogyan majd a későbbi versekből kiderül, ez az eset nem hozott szerencsét a királynak. Mivel nagyon fejlett szinten állt, az Istenség Legfelsőbb Személyisége azt akarta, hogy még inkább eltávolodjon ettől az anyagi világtól, ezért úgy rendezte, hogy a királynénak egy kegyetlen fia szülessen, s a királynak ezért el kelljen hagynia otthonát. Ahogyan azt korábban olvashattuk, az Úr Viṣṇu úgy teljesíti a karmīk vágyait, ahogy ők kívánják, ám egy bhakta vágyának másképpen tesz eleget, úgy, hogy lassanként eljuthasson Hozzá. Ezt a Bhagavad-gītā is megerősíti (dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ yena mām upayānti te). Az Úr lehetőséget nyújt a bhaktának arra, hogy egyre többet fejlődjön, s így hazatérhessen, vissza Istenhez.