HU/SB 4.21.32
32. VERS
- vinirdhutāśeṣa-mano-malaḥ pumān
- asaṅga-vijñāna-viśeṣa-vīryavān
- yad-aṅghri-mūle kṛta-ketanaḥ punar
- na saṁsṛtiṁ kleśa-vahāṁ prapadyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vinirdhuta—különösen megtisztult; aśeṣa—végtelen; manaḥ-malaḥ—elmebeli spekuláció vagy a szenny, ami összegyűlt az elmében; pumān—az ember; asaṅga—megundorodva; vijñāna—tudomány; viśeṣa—különösen; vīrya-vān—megerősödve a bhakti-yogában; yat—akié; aṅghri—lótuszláb; mūle—a gyökerénél; kṛta-ketanaḥ—menedéket keresve; punaḥ—ismét; na—soha; saṁsṛtim—anyagi lét; kleśa-vahām—nyomorúságos körülmények jellemzik; prapadyate—hozzákezd.
FORDÍTÁS
Amikor egy bhakta menedéket keres az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál, teljesen megtisztul minden tévfelfogástól és elmebeli spekulációtól, s a lemondás jegyei mutatkoznak meg rajta. Ez csak akkor lehetséges, ha valaki a bhakti-yoga gyakorlása következtében megerősödik. Ha a bhakta egyszer menedékre talál az Úr lótuszlábának gyökerénél, soha többé nem tér vissza a háromfajta szenvedéssel teli anyagi létbe.
MAGYARÁZAT
Az Úr Caitanya Mahāprabhu Śikṣāṣṭaka című versében arra tanít minket, hogy az Úr szent nevét énekelve — Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare — vagy az Úr dicsősége hallgatásának és elbeszélésének folyamatát követve elménk minden szennyeződéstől fokozatosan megtisztul. Mivel időtlen idők óta kapcsolatban vagyunk az anyaggal, elménkben egész szemétdombok halmozódtak fel. Ennek teljes hatása akkor nyilvánul meg, amikor az élőlény a testével azonosítja magát. Az anyagi természet szigorú törvényei csapdába ejtik, és a testi azonosítás hamis felfogása miatt az ismétlődő születés és halál körforgásába taszítják. Amikor valaki a bhakti-yoga gyakorlása következtében megerősödik, elméje megtisztul ettől a tévfelfogástól, és többé nem érdekli az anyagi lét vagy az érzékkielégítés.
A bhaktit, az odaadó szolgálatot a vairāgya és a jñāna jellemzi. A jñāna arra utal, hogy megértjük, hogy nem ez a test az énünk, a vairāgya pedig azt jelenti, hogy hátat fordítunk az érzékkielégítésnek. Ezt a két elsődleges alapelvet, amely véget vet az anyagi kötöttségnek, a bhakti-yoga segítségével lehet megvalósítani. Amikor egy bhakta rendíthetetlen az Úr lótuszlába szerető szolgálatában, teste elhagyása után sohasem tér vissza ebbe az anyagi létbe, amint azt az Úr a Bhagavad-gītāban is megerősíti (tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti so ’rjuna).
Ebben a versben a vijñāna szó különösen fontos. A jñānát, a lelki azonosságról szóló tudást, amire akkor tesz szert az ember, amikor nem a testével azonosítja magát, a Bhagavad-gītā brahma-bhūtaként, a lelki megvalósítás újjáéledéseként írja le. Aki az anyagi lét feltételekhez kötött állapotában él, az nem rendelkezhet lelki megvalósítással, mert az anyaggal azonosítja magát. Az anyagi lét és a lelki lét közötti különbség megértését nevezik jñānának. Miután az ember eljut a jñāna szintre, azaz a brahma-bhūta síkjára, végül elérkezik az odaadó szolgálathoz, amelynek során teljesen megérti saját és az Istenség Legfelsőbb Személyisége helyzetét. Ezt a megértést ez a vers vijñāna-viśeṣának nevezi. Az Úr azt mondja, hogy a Róla szóló tudás vijñāna, tudomány. Egyszóval amikor valaki az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló tudományos ismeretek birtokában megerősödik, biztos, hogy eléri a felszabadult helyzetet. A Bhagavad-gītā (BG 9.2) az odaadó szolgálat tudományát pratyakṣāvagamaṁ dharmyamnak nevezi, ami nem más, mint a vallás elveinek közvetlen megértése a megvalósítás révén.
A bhakti-yogát gyakorolva az ember közvetlenül tapasztalhatja, hogy fejlődik a lelki életben. Más folyamatokban — például a karma-yogában, a jñāna-yogában és a dhyāna-yogában — az ember nem lehet biztos a fejlődése felől, a bhakti-yogában viszont közvetlenül a tudatában lehet annak, hogy fejlődik a lelki életben, éppúgy, mint ahogyan az, aki eszik, megérti, hogy éhsége lecsillapodott. Hamis étvágyunk az élvezetekre és az anyagi világ feletti uralomra a szenvedély és a tudatlanság túlsúlyának köszönhető. A bhakti-yoga elpusztítja e két tulajdonságot, és az ember a jóság minőségébe kerül. Fokozatosan túljutva a jóság kötőerején, az ember a tiszta jóság szintjére lép, amelyet nem szennyeznek be az anyagi tulajdonságok. Ezen a szinten a bhaktának nincsenek többé kétségei; tudja, hogy nem tér vissza többé az anyagi világba.