HU/SB 4.22.26
26. VERS
- yadā ratir brahmaṇi naiṣṭhikī pumān
- ācāryavān jñāna-virāga-raṁhasā
- dahaty avīryaṁ hṛdayaṁ jīva-kośaṁ
- pañcātmakaṁ yonim ivotthito ’gniḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—amikor; ratiḥ—ragaszkodás; brahmaṇi—az Istenség Legfelsőbb Személyiségében; naiṣṭhikī—szilárd; pumān—az az ember; ācāryavān—teljesen meghódolt a lelki tanítómesternek; jñāna—tudás; virāga—elkülönülés; raṁhasā—valaminek az erejével; dahati—elégeti; avīryam—tehetetlen; hṛdayam—a szívben; jīva-kośam—a lélek burka; pañca-ātmakam—öt elem; yonim—a születés forrása; iva—mint; utthitaḥ—származó; agniḥ—tűz.
FORDÍTÁS
Miután a lelki tanítómester kegyéből, valamint az ébredő tudás és elkülönülés segítségével az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez való ragaszkodása megingathatatlanná vált, az élőlény, aki a test szívében él, s akit az öt elem borít be, felégeti anyagi környezetét, éppúgy, ahogyan a fából keletkező tűz égeti el magát a fát.
MAGYARÁZAT
Az írások szerint a jīvātmā, az egyéni lélek és a Paramātmā együtt élnek a szívben. A Védák magyarázatai kijelentik: hṛdi hy ayam ātmā, a lélek és a Felsőlélek egyaránt a szívben lakik. Az egyéni lélek akkor szabadul fel, ha kívül kerül az anyagi szíven, vagy ha megtisztítja azt, hogy lelkivé változtassa. A versben említett példa nagyon találó: yonim ivotthito ’gniḥ. Agni, a tűz a fából származik, és teljesen elpusztítja a fát. Ehhez hasonlóan, amikor egy élőlény fokozza ragaszkodását az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, tűznek tekinthetjük. A lángoló tüzet azért lehet látni, mert hőt és fényt bocsát ki. Amikor az élőlény a szívben a teljes lelki tudás hatására megvilágosodik, és elkülönül az anyagi világtól, felégeti az öt elemből — földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből — álló anyagi burkot, s megszabadul az anyagi ragaszkodás öt fajtájától, a tudatlanságtól, a hamis éntudattól, az anyagi világhoz fűződő ragaszkodásától, az irigységtől és a mély anyagi tudattól. A versben említett pañcātmakam szó ezért az öt elemre vagy az anyagi szennyezettség öt fedőrétegére utal. Amikor mindezeket hamuvá égette a tudás és az elkülönülés lángoló tüze, az ember megszilárdul az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatában. Ha valaki nem keres menedéket egy hiteles lelki tanítómesternél, és nem erősíti Kṛṣṇához való ragaszkodását a lelki tanítómester utasításainak a segítségével, az élőlényt fedő öt burok nem kerülhet le az anyagi szívről. Az élőlény a szív közepében van, s a szívből eltávolítani annyit jelent, mint kiszabadítani őt. Ez tehát a folyamat. Az embernek menedéket kell keresnie egy hiteles lelki tanítómesternél, és az utasításait követve gyarapítania kell tudását az odaadó szolgálatban, el kell különülnie az anyagi világtól, s ezáltal felszabadul. Egy fejlett bhakta nem az anyagi testben él, hanem lelki testében, ugyanúgy, mint ahogyan a száraz kókuszdió különül el a dió héjától, noha azon belül van. A tiszta bhakta testét ezért cin-maya-śarīrának nevezik („lelkivé változtatott test”-nek). Egyszóval a bhakta teste nincs kapcsolatban az anyagi tevékenységekkel, ezért mindig felszabadult helyzetben van (brahma-bhūyāya kalpate), ahogy azt a Bhagavad-gītā (BG 14.26) is megerősíti. Śrīla Rūpa Gosvāmī szintén alátámasztja ezt:
- īhā yasya harer dāsye
- karmaṇā manasā girā
- nikhilāsv apy avasthāsu
- jīvan-muktaḥ sa ucyate
„Aki testével, elméjével és szavaival teljesen elmerül az Úr szolgálatában, az bármilyen helyzetben van, már ebben a testben élve felszabadul.”