HU/SB 4.22.27
27. VERS
- dagdhāśayo mukta-samasta-tad-guṇo
- naivātmano bahir antar vicaṣṭe
- parātmanor yad-vyavadhānaṁ purastāt
- svapne yathā puruṣas tad-vināśe
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dagdha-āśayaḥ—minden anyagi vágyat elégetve; mukta—felszabadult; samasta—minden; tat-guṇaḥ—az anyaggal kapcsolatos tulajdonságok; na—nem; eva—bizonyára; ātmanaḥ—a lélek vagy a Felsőlélek; bahiḥ—külső; antaḥ—belső; vicaṣṭe—cselekedve; para-ātmanoḥ—a Felsőléleknek; yat—az; vyavadhānam—különbség; purastāt—ahogy kezdetben volt; svapne—álomban; yathā—mint; puruṣaḥ—egy személy; tat—az; vināśe—véget érvén.
FORDÍTÁS
Amikor valaki megszabadul minden anyagi vágytól és anyagi tulajdonságtól, akkor túllép a kívül és belül végrehajtott tettek közötti megkülönböztetéseken. Ekkor megsemmisül a lélek és a Felsőlélek közötti különbség, amely az önmegvalósítás előtt létezett. Amikor egy álom véget ér, nincs többé különbség az álom és az álmodó között.
MAGYARÁZAT
Śrīla Rūpa Gosvāmī elmagyarázta — anyābhilāṣitā-śūnyam —, hogy az embernek mentesnek kell lennie minden anyagi vágytól. Ha valaki minden anyagi vágytól mentes, akkor nincs többé szüksége spekulatív tudásra vagy gyümölcsöző tettekre. Tudnunk kell, hogy ebben az állapotban az ember megszabadul az anyagi testtől. Korábban már megemlítettük azt a példát, ahogyan a száraz kókuszdió elválik külső héjától. Ez a felszabadulás szintje. Ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 2.10.6) mondja, a mukti (felszabadulás) jelentése svarūpeṇa vyavasthitiḥ — az élőlény visszakerül eredeti helyzetébe. Minden anyagi vágy addig ég, amíg az ember testi felfogásban él, ám amikor rájön, hogy ő Kṛṣṇa örök szolgája, vágyai többé nem anyagiak. Egy bhakta ebben a tudatban cselekszik. Amikor tehát véget érnek a testtel kapcsolatos anyagi vágyak, az élőlény valóban felszabadul.
Amikor valaki megszabadul az anyagi tulajdonságoktól, nem tesz semmit sem a saját érzékkielégítése érdekében. Ezen a síkon minden tette abszolút. A feltételekhez kötött szinten kétféle tett létezik. Az ember a test érdekében tesz mindent, ugyanakkor azonban úgy cselekszik, hogy felszabaduljon. Ha a bhakta teljesen mentes minden anyagi vágytól vagy minden anyagi tulajdonságtól, túllép a testért és a lélekért végzett cselekedet kettősségén, és testi életfelfogása örökre véget ér. Ezért Śrīla Rūpa Gosvāmī azt mondja:
- īhā yasya harer dāsye
- karmaṇā manasā girā
- nikhilāsv apy avasthāsu
- jīvan-muktaḥ sa ucyate
Amikor valaki teljesen rendíthetetlen az Úr szolgálatában, akkor minden körülmények között felszabadult személynek számít. Jīvan-muktaḥnak nevezik, olyan embernek, aki már ebben a testben felszabadult. Ebben a felszabadult állapotban nem létezik többé az érzékkielégítésért és a felszabadulásért végrehajtott cselekedetek közötti különbség. Amikor valaki megszabadult az érzékkielégítésre irányuló vágyaktól, nem kell többé elszenvednie a bánat és az illúzió visszahatásait. A karmīk és a jñānīk cselekedetei bánatot és illúziót eredményeznek, de az önmegvalósított, felszabadult személy, aki csak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéért cselekszik, egyiket sem tapasztalja. Ez az egység, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyisége létébe merülés szintje. Ez azt jelenti, hogy az egyéni léleknek, miközben megtartja egyéniségét, nincs többé külön érdeke. Teljesen az Úr szolgálatában él, és nem kell semmit tennie személyes érzékkielégítéséért; éppen ezért csak az Istenség Legfelsőbb Személyiségét látja, és magát nem. Személyes érdeke teljesen megszűnik. Amikor valaki felébred álmából, az álom megsemmisül. Álmában talán királynak képzeli magát, és látja a királyi udvart, a katonáit stb., de amikor az álom véget ér, önmagán kívül semmit sem lát. Egy felszabadult személy ugyanígy megérti, hogy szerves része a Legfelsőbb Úrnak. A Legfelsőbb Úr vágya szerint cselekszik, ennélfogva nincs különbség közte és a Legfelsőbb Úr között, noha mindketten megőrzik egyéniségüket. Nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām. Ez a Felsőlélek és a lélek egységének tökéletes felfogása.