HU/SB 4.22.38
38. VERS
- yasminn idaṁ sad-asad-ātmatayā vibhāti
- māyā viveka-vidhuti sraji vāhi-buddhiḥ
- taṁ nitya-mukta-pariśuddha-viśuddha-tattvaṁ
- pratyūḍha-karma-kalila-prakṛtiṁ prapadye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yasmin—amelyikben; idam—ez; sat-asat—a Legfelsőbb Úr és különböző energiái; ātmatayā—minden ok és hatás gyökere lévén; vibhāti—megnyilvánul; māyā—illúzió; viveka-vidhuti—az alapos átgondolás révén felszabadult; sraji—a kötélen; vā—vagy; ahi—kígyó; buddhiḥ—intelligencia; tam—Neki; nitya—örökké; mukta—felszabadult; pariśuddha—szennyezetlen; viśuddha—tiszta; tattvam—igazság; pratyūḍha—transzcendentális; karma—gyümölcsöző cselekedetek; kalila—tisztátalanságok; prakṛtim—a lelki energiában helyezkedik el; prapadye—meghódolás.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a testen belül úgy nyilvánítja meg Magát, hogy egy az okkal és a hatással, de aki körültekintő megfontolással, ami tisztázza a kötelet kígyónak vélő félreértést, túljutott az illuzórikus energián, az megértheti, hogy a Paramātmā örökké transzcendentális az anyagi teremtéshez képest, és a tiszta belső energiában helyezkedik el. Az Úr transzcendentális minden anyagi szennyeződéshez képest, s az embernek egyedül Őelőtte kell meghódolnia.
MAGYARÁZAT
Ez a vers kifejezetten azért hangzik el, hogy megsemmisítse az egységről szóló māyāvāda végkövetkeztetést, amely nem tesz különbséget az egyéni lélek és a Felsőlélek között. A māyāvāda végkövetkeztetés az, hogy az élőlény és a Felsőlélek egy; nincs köztük különbség. A māyāvādīk azt hirdetik, hogy nincs különálló lét a személytelen Brahmanon kívül, és hogy az elkülönülés érzése māyā, illúzió, ami miatt valaki kígyónak hiszi a kötelet. A „kötél és a kígyó” érvet általában a māyāvādī filozófusok használják, s ezért ezeket a szavakat, amelyek a vivarta-vādát fejezik ki, külön megemlíti ez a vers. Valójában a Paramātmā, a Felsőlélek az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s Ő örökké felszabadult. A Védák megerősítik, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége ebben a testben él az egyéni lélekkel együtt, s két baráthoz hasonlítják őket, akik ugyanazon a fán ülnek. Paramātmā azonban az illuzórikus energia felett áll. Az illuzórikus energiát bahiraṅgā śaktinak, külső energiának nevezik, az élőlényt pedig taṭasthā śaktinak, határenergiának hívják. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy az anyagi energia, amit a föld, a víz, a levegő, a tűz, az éter stb. képvisel, valamint a lelki energia, az élőlény egyaránt a Legfelsőbb Úr energiája. Bár az energia forrása és az energiák azonosak, az élőlény, az egyéni lélek, akit a külső energia nagyon könnyen a hatalmába kerít, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét azonosnak tartja saját magával.
A prapadye szó szintén fontos ebben a versben, mert a Bhagavad-gītā végkövetkeztetésére utal (BG 18.66): sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja. Egy másik helyen az Úr azt mondja: bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate (BG 7.19). Ez a prapadye vagy śaraṇaṁ vraja az egyén Felsőlélek előtti meghódolására utal. Amikor az egyéni lélek meghódol, megértheti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége annak ellenére, hogy a szívében van, magasabb rendű nála. Az Úr mindig transzcendentális az anyagi megnyilvánuláshoz képest, még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy az Úr és az anyagi megnyilvánulás egy és ugyanaz. A vaiṣṇava filozófia szerint Ő egy, ugyanakkor különböző is. Az anyagi energia az Ő külső energiájának a megnyilvánulása, és mivel az energia azonos az energiaforrással, úgy tűnik, hogy az Úr és az egyéni lélek azonosak; valójában azonban az egyéni lélek az anyagi energia befolyása alatt áll, az Úr pedig mindig transzcendentális ahhoz képest. Ha az Úr nem lenne magasabb rendű az egyéni léleknél, akkor nem beszélhetnénk prapadye-ról, az Előtte való meghódolásról. Ez a prapadye szó az odaadó szolgálat folyamatára utal. Ha az ember csupán odaadás nélkül a kötélen és a kígyón spekulál, nem közelítheti meg az Abszolút Igazságot. Az Abszolút Igazság megértéséhez ezért az odaadó szolgálatot fontosabbnak tartják, s jobban hangsúlyozzák, mint az elmélkedést vagy az elmebeli spekulációt.