HU/SB 4.23.20
20. VERS
- atīva bhartur vrata-dharma-niṣṭhayā
- śuśrūṣayā cārṣa-deha-yātrayā
- nāvindatārtiṁ parikarśitāpi sā
- preyaskara-sparśana-māna-nirvṛtiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
atīva—nagyon; bhartuḥ—a férjnek; vrata-dharma—fogadalom, hogy szolgálja; niṣṭhayā—eltökéltséggel; śuśrūṣayā—szolgálva; ca—is; ārṣa—mint a nagy, szent életű bölcsek; deha—test; yātrayā—életkörülmények; na—nem; avindata—érzékelt; ārtim—semmi nehézséget; parikarśitā api—noha lefogyott; sā—ő; preyaḥ-kara—nagyon kellemes; sparśana—érintve; māna—végzett; nirvṛtiḥ—öröm.
FORDÍTÁS
Noha nem szokott hozzá ezekhez a nehézségekhez, Arci királynő követte férjét, s ő is betartotta azokat a szabályozó elveket, melyek az erdőben élő nagy szentekre vonatkoznak. A földön aludt, és csak gyümölcsöt, virágokat és leveleket evett. Mivel nem volt alkalmas az efféle életre, elgyöngült és lesoványodott, ám a férje szolgálatából nyert boldogságnak köszönhetően nem érezte e megpróbáltatások terhét.
MAGYARÁZAT
A bhartur vrata-dharma-niṣṭhayā szavak arra utalnak, hogy a nő kötelessége vagy vallásos elve, hogy minden körülmények között szolgálja a férjét. A védikus kultúrában a férfit gyerekkorától arra tanították, hogy brahmacārī, majd példás gṛhastha, később vānaprastha, majd sannyāsī legyen, a nőt pedig arra, hogy minden körülmények között hűségesen kövesse a férjét. A brahmacarya időszak után a férfi megházasodik, s a nőt úgy nevelik a szülei, hogy szemérmes feleség legyen. Amikor egy lány és egy fiú összeházasodik, mindketten készen állnak arra, hogy egy magasabb rendű célnak szenteljék az életüket. A fiút arra nevelik, hogy kötelességét az élet magasabbrendű céljainak megfelelően hajtsa végre, a lányt pedig arra, hogy kövesse férjét. Egy hűséges feleségnek kötelessége, hogy a családi életben minden tekintetben gondoskodjon férje elégedettségéről, amikor pedig a férj visszavonul a családi élettől, vele kell tartania az erdőbe, s el kell fogadnia a vānaprastha, azaz vana-vāsī életet. A feleségnek ekkor követnie kell a férjét, és gondját kell viselnie, épp úgy, mint ahogyan családi életük során tette. Amikor azonban a férj az élet lemondott rendjébe, a sannyāsa rendbe lép, a feleségnek haza kell térnie, és szent életű asszonnyá kell válnia, hogy példát állítson gyermekei és menyei elé, s megmutassa nekik, hogyan éljenek lemondott életet.
Amikor Caitanya Mahāprabhu a sannyāsa rendbe lépett, felesége, Viṣṇupriyā-devī annak ellenére, hogy mindössze tizenhat éves volt, szintén fogadalmat tett a lemondásra amiatt, hogy a férje elhagyta otthonát. Amikor japázott, minden kör befejezése után félretett egy szem rizst. Ahány kört japázott, annyi szem rizst vett magához, amit aztán megfőzött, s így evett prasādát. Ezt nevezik lemondásnak. Indiában az özvegyek és azok a nők, akiknek a férje a sannyāsa rendbe lépett, még manapság is követik a lemondás elveit, még akkor is, ha a gyermekeikkel élnek. Pṛthu Mahārāja felesége, Arci megingathatatlanul eltökélt volt, hogy eleget tesz a kötelességeknek, melyek feleségként rá hárultak. Amíg a férje az erdőben élt, követte őt; csak gyümölcsöket és leveleket evett, s a földön feküdt. Mivel egy nő teste jóval gyengébb, mint egy férfié, Arci királynő rendkívül gyenge és vékony, parikarśitā lett. Ha valaki lemondásokat végez, teste általában elgyöngül és lesoványodik. Meghízni nem túl kedvező a lelki életre nézve, hiszen aki lelki életet él, annak a lehető legkevesebbre kell csökkentenie a testnek nyújtott kényelmet, az evést, az alvást és a párzást. Jóllehet Arci királynő a szabályozó elveket követő erdei élettől rendkívül lefogyott, mégsem volt boldogtalan, mert kiváló férje szolgálatának kiváltságát élvezte.