HU/SB 4.23.31
31. VERS
- ya idaṁ sumahat puṇyaṁ
- śraddhayāvahitaḥ paṭhet
- śrāvayec chṛṇuyād vāpi
- sa pṛthoḥ padavīm iyāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yaḥ—bárki; idam—ezt; su-mahat—nagyon nagy; puṇyam—jámbor; śraddhayā—nagy hittel; avahitaḥ—nagy figyelemmel; paṭhet—olvassa; śrāvayet—elmagyarázza; śṛṇuyāt—hallja; vā—vagy; api—bizonyára; saḥ—az az ember; pṛthoḥ—Pṛthu királynak; padavīm—helyzetét; iyāt—eléri.
FORDÍTÁS
Bárki, aki hittel és eltökélten beszél Pṛthu király nemes jellemvonásairól — vagy ő maga olvas, illetve hall róluk, vagy segít abban, hogy mások hallhassák —, kétségtelenül eljut ugyanarra a bolygóra, amelyre Pṛthu Mahārāja távozott, azaz ő is hazatér a Vaikuṇṭha bolygókra, vissza Istenhez.
MAGYARÁZAT
Az odaadó szolgálat végzésében különösen hangsúlyt kap a śravaṇaṁ kīrtaṇaṁ viṣṇoḥ. Ez annyit jelent, hogy a bhakti, az odaadó szolgálat azzal kezdődik, hogy hallunk, illetve beszélünk Viṣṇuról. Amikor Róla beszélünk, arra is utalunk, ami kapcsolatban van Vele. A Śiva Purāṇában az Úr Śiva kijelenti, hogy Viṣṇu imádata a legmagasabb szint, ám Viṣṇu imádatánál is jobb, ha egy vaiṣṇavát imádunk vagy bármi mást, ami Viṣṇuval kapcsolatos. Ez a vers arra a tényre világít rá, hogy egy vaiṣṇaváról hallani és énekelni ugyanolyan jó, mint Viṣṇuról hallani és énekelni, hiszen Maitreya elmondta, hogy bárki, aki figyelemmel hallgatja a Pṛthu Mahārājáról szóló történeteket, eljut arra a bolygóra, ahová Pṛthu Mahārāja került. Viṣṇu és a vaiṣṇava között nincs különbség — ezt nevezik advaya-jñānának. Egy vaiṣṇava ugyanolyan fontos, mint Viṣṇu, ezért Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura így ír Gurv-aṣṭakájában:
- sākṣād-dharitvena samasta-śāstrair
- uktas tathā bhāvyata eva sadbhiḥ
- kintu prabhor yaḥ priya eva tasya
- vande guroḥ śrī-caraṇāravindam
„A lelki tanítómestert ugyanúgy kell tisztelni, mint a Legfelsőbb Urat, mert ő az Úr legbensőségesebb szolgája. Ezt minden kinyilatkoztatott írás megerősíti, és minden hiteles tekintély követi. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom hát lelki tanítómesterem, Śrī Hari igaz képviselője lótuszlábának!”
A legjobb vaiṣṇava a lelki tanítómester, s nem különbözik az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől. Azt mondják, az Úr Caitanya Mahāprabhu néha a gopīk neveit énekelte. Tanítványai közül néhányan megpróbálták azt tanácsolni neki, hogy inkább énekelje Kṛṣṇa nevét, ám amikor ezt Caitanya Mahāprabhu meghallotta, éktelen haragra gerjedt. Az ellentét ebben a kérdésben odáig fajult, hogy az eset után Caitanya Mahāprabhu elhatározta, hogy a sannyāsa rendbe lép, mert amíg a gṛhastha-āśramában élt, nem vették Őt kellőképpen komolyan. Śrī Caitanya Mahāprabhu a gopīk nevét énekelte, így a gopīknak vagy az Úr bhaktáinak az imádata ugyanolyan jó, mint a közvetlenül az Úrnak végzett odaadó szolgálat. Maga az Úr azt is kijelenti, hogy a bhaktáinak végzett odaadó szolgálat jobb, mint az, amit közvetlenül Neki ajánlanak fel. Van a bhaktáknak egy csoportja, a sahajiyāk. Őket kizárólag Kṛṣṇa személyes kedvtelései érdeklik, s nem törődnek a bhakták tetteivel. Az ilyen bhakták nem állnak túlságosan magas szinten. Azok, akik a bhaktát és az Urat ugyanazon a szinten látják, sokkal fejlettebbek náluk.