HU/SB 4.25.35
35. VERS
- ete sakhāyaḥ sakhyo me
- narā nāryaś ca mānada
- suptāyāṁ mayi jāgarti
- nāgo ’yaṁ pālayan purīm
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ete—ezek mind; sakhāyaḥ—a barátok; sakhyaḥ—barátnők; me—enyém; narāḥ—férfiak; nāryaḥ—nők; ca—és; māna-da—ó, tiszteletreméltó; suptāyām—alvás közben; mayi—én; jāgarti—ébren marad; nāgaḥ—kígyó; ayam—ez; pālayan—védelmezi; purīm—ezt a várost.
FORDÍTÁS
Kedves uram! A társaságomban lévő férfiak és nők a barátaim, a kígyó pedig, aki örökké ébren marad, védelmezi ezt a várost még akkor is, amikor én alszom. Ennyit tudok, semmi mást.
MAGYARÁZAT
Purañjana a lányt a tizenegy férfiról, feleségeikről és a kígyóról kérdezte. A lány röviden beszélt róluk, ám láthatóan nem tudott mindent róluk. Ahogy korábban elmondtuk, a kígyó az élőlény életereje. Ez az életerő mindig ébren marad, még akkor is, amikor test és az érzékek elfáradnak és nem működnek. A kígyó, azaz az életerő, még amikor alszunk, az öntudatlan állapotban is sértetlen és éber marad — ezért álmodunk alvás közben. Amikor az élőlény elhagyja ezt az anyagi testet, az életerő sértetlen marad, és egy másik anyagi testbe kerül. Ezt hívják lélekvándorlásnak vagy testcserének, és ezt a folyamatot ismerjük halálként. Valójában nincsen halál. Az életerő mindig létezik a lélek mellett, és amikor a lélek felébred úgynevezett álmából, láthatja tizenegy barátját, azaz a cselekvő érzékeket és az elmét, valamint azok különféle vágyait (feleségeiket). Az életerő megmarad. Még amikor alszunk, akkor is lélegzünk, s ebből tudhatjuk, hogy a kígyó a testünkben áramló levegőn él. A levegő létét a lélegzés bizonyítja, és amíg az alvó ember lélegzik, addig tudjuk, hogy él. Az életerő aktív és élő marad, hogy megvédje a testet még akkor is, amikor a durva test alszik. Ezért a kígyóról az írja a vers, hogy él, s levegőt eszik, hogy a testet életben tartsa.