HU/SB 4.26.8
8. VERS
- anyathā karma kurvāṇo
- mānārūḍho nibadhyate
- guṇa-pravāha-patito
- naṣṭa-prajño vrajaty adhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
anyathā—másképp; karma—gyümölcsöző cselekedetek; kurvāṇaḥ—miközben cselekszik; māna-ārūḍhaḥ—a hamis tekintély befolyására; nibadhyate—az ember lekötötté válik; guṇa-pravāha—az anyagi kötőerők hatására; patitaḥ—elesett; naṣṭa-prajñaḥ—megfosztva minden intelligenciától; vrajati—így megy; adhaḥ—le.
FORDÍTÁS
Másképp azonban aki önkényesen cselekszik, az a hamis tekintély következtében elbukik, és a természet három kötőerőből [jóságból, szenvedélyből és tudatlanságból] álló törvényeinek szövevényébe bonyolódik. Az élőlény így elveszti valódi intelligenciáját, és örökre elvész a születés és halál körforgásában. Így vándorol fel és le, az ürülékben élő mikroba szintjéről egészen a Brahmaloka bolygón elérhető kimagasló helyzetig.
MAGYARÁZAT
Sok fontos szó található ebben a versben. Az első az anyathā, „máskülönben”, amely arra az emberre utal, aki nem törődik a védikus szabályokkal és előírásokkal. A Védákban lefektetett szabályokat és előírásokat śāstra-vidhinek nevezik. A Bhagavad-gītā egyértelműen kijelenti, hogy aki nem fogadja el a śāstra-vidhit, vagyis a védikus szentírásokban említett szabályokat és előírásokat, hanem önkényesen cselekszik vagy büszke hamis tekintélyére, az sem a tökéletességet nem éri el ebben az életben, sem a boldogságot, és az anyagi feltételektől sem szabadul meg.
- yaḥ śāstra-vidhim utsṛjya
- vartate kāma-kārataḥ
- na sa siddhim avāpnoti
- na sukhaṁ na parāṁ gatim
„Aki félredobja az írások parancsolatait, és saját kénye-kedvére cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legvégső célt nem éri el.” (BG 16.23) Tehát aki szándékosan áthágja a śāstrák szabályait és előírásait, az csupán egyre jobban belebonyolódik az anyagi létbe, az anyagi természet három kötőerejébe. Az emberi társadalomnak ezért követnie kell az életre vonatkozó védikus elveket, melyeket a Bhagavad-gītā foglal össze. Ha nem tesz így, anyagi léte folytatódik. Az ostobák nem tudják, hogy a lélek nyolcmillió-négyszázezer létformán megy keresztül. Amikor az evolúció során fokozatosan eljut az emberi létformába, követnie kell a Védákban lefektetett szabályokat és előírásokat. Śrī Caitanya Mahāprabhu az mondja, hogy az élőlény időtlen idők óta szenved az anyagi természet háromféle megpróbáltatásától démonikus mentalitása miatt, azaz mert lázad az Istenség Legfelsőbb Személyisége ellen. Kṛṣṇa szintén megerősíti a Bhagavad-gītāban (BG 15.7):
- mamaivāṁśo jīva-loke
- jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ
- manaḥ-ṣaṣṭhānīndriyāṇi
- prakṛti-sthāni karṣati
„Az élőlények ebben a feltételekhez kötött világban az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt küzdelmes harcot vívnak a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.” Minden élőlény Isten szerves része. Annak, hogy az élőlény az anyagi világ háromféle megpróbáltatásától szenved, az az egyetlen oka, hogy önként az anyagi létet választja azzal a hamis ürüggyel, hogy ő akar az élvező lenni. Hogy megóvja őt ettől a szörnyű helyzettől, az Úr inkarnációként megjelenve, Vyāsadeva alakjában átadta neki a teljes védikus irodalmat. Az írások ezért azt mondják:
- kṛṣṇa bhuli’ sei jīva anādi-bahirmukha
- ataeva māyā tāre deya saṁsāra-duḥkha
„Az élőlény Kṛṣṇát elfeledve már időtlen idők óta materialista, ezért Kṛṣṇa illuzórikus energiája a szenvedés legkülönfélébb formáival sújtja az anyagi létben.” (Cc. Madhya 20.117)
- māyā-mugdha jīvera nāhi svataḥ kṛṣṇa-jñāna
- jīvere kṛpāya kailā kṛṣṇa veda-purāṇa
„Amikor az élőlényt elbűvöli a külső energia, egyedül nem képes újra életre kelteni eredeti Kṛṣṇa-tudatát. Kṛṣṇa ezért kegyesen megajándékozta a védikus írásokkal, a négy Védával és a tizennyolc Purāṇával.” (Cc. Madhya 20.122) Minden emberi lénynek követnie kell a Védák utasításait, másképp önkényes tettei csak megkötik, s irányítás nélkül marad.
A mānārūḍhaḥ szó szintén nagyon fontos ebben a versben. Azzal az ürüggyel, hogy nagy filozófusok és tudósok lesznek majd belőlük, szerte a világon sok-sok ember cselekszik az elme síkján. Az ilyen emberek általában abhakták, mert nem törődnek az Úr utasításaival, melyeket az első élőlénynek, az Úr Brahmānak adott. A Bhāgavatam (SB 5.18.12) ezért kijelenti:
- harāv abhaktasya kuto mahad-guṇā
- mano-rathenāsati dhāvato bahiḥ
Az abhakták nem rendelkeznek egyetlen jó tulajdonsággal sem, mert az elme szintjén cselekszenek. Aki az elme szintjén cselekszik, annak időnként változtatnia kell tudásának mércéjén. Láthatjuk, hogy ennek következtében a filozófus nem ért egyet a másik filozófussal, a tudós pedig felállít egy olyan elméletet, amely ellentmond a másik tudós elméletének. Mindez annak köszönhető, hogy az elme síkján tevékenykednek, abszolút tudás nélkül. A védikus tanítások azonban elfogadnak egy abszolút tudást, noha az állítások néha ellentmondásosnak tűnnek. A Védák abszolút tudást tartalmaznak, ezért még akkor is el kell fogadnunk azt, ha ellentmondásosnak tűnik. Ha valaki nem fogadja el, az anyagi feltételek kötelékébe kerül.
Az anyagi feltételeket ez a vers guṇa-pravāhának, az anyagi természet három kötőereje áradatának nevezi. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura ezért azt mondja egy dalában, miche māyāra vaśe, yāccha bhese’, khāccha hābuḍubu, bhāi: „Miért szenvedsz? Miért van, hogy hol az anyagi természet hullámai mélyén fuldokolsz, hol a felszínre bukkansz?” Jīva kṛṣṇa-dāsa, e viśvāsa, karle ta’ āra duḥkha nāi: „Kérlek, tekintsd magad Kṛṣṇa szolgájának, s akkor megszabadulsz minden szenvedéstől!” Amint valaki meghódol Kṛṣṇának, és elfogadja a tökéletes abszolút tudást, ami nem más, mint a Bhagavad-gītā, úgy, ahogy van, az kiszabadul a természet anyagi kötőerőiből, nem bukik el, s nem veszíti el tudását.
Naṣṭa-prajñaḥ. A prajña jelentése „tökéletes tudás”, a naṣṭa-prajña szóé pedig „az, aki nem rendelkezik tökéletes tudással”. Akinek nincs tökéletes tudása, az csupán az elme spekulálására hagyatkozik. Az ilyen elmebeli spekuláció következtében az ember egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, pokoli életkörülmények közé. Ha valaki megszegi a śāstrákban lefektetett törvényeket, szíve nem tisztulhat meg, ha pedig nem tiszta a szíve, akkor a természet három anyagi kötőereje irányítása alatt cselekszik. Az efféle tettekről a Bhagavad-gītā tizenhetedik fejezetének első hat verse ír nagyon szépen. A Bhagavad-gītā további magyarázatot is ad (BG 2.45):
- traiguṇya-viṣayā vedā
- nistraiguṇyo bhavārjuna
- nirdvandvo nitya-sattva-stho
- niryoga-kṣema ātmavān
„A Védák legfőképpen az anyagi természet három kötőerejéről beszélnek. Ó, Arjuna, légy transzcendentális, s emelkedj e három kötőerő fölé! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint minden aggodalomtól a nyereséget és a biztonságot illetően, s légy szilárd az önvalóban!” Az egész világ és minden anyagi tudás az anyagi természet három kötőerejének határán belül van. Az embernek felül kell emelkednie e kötőerőkön. Annak érdekében, hogy elérje ezt a transzcendentális szintet, követnie kell az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítását, s így tökéletessé kell válnia az életben. Ha másképp cselekszik, az anyagi természet három kötőerejének hullámai elsodorják. Ezt a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 7.5.30) Prahlāda Mahārāja szavaival tovább magyarázza:
- matir na kṛṣṇe parataḥ svato vā
- mitho ’bhipadyeta gṛha-vratānām
- adānta-gobhir viśatāṁ tamisraṁ
- punaḥ punaś carvita-carvaṇānām
Az anyagi élvezetben túlságosan elmerülő, az anyagi tapasztalataikon túl semmit sem ismerő materialistákat az anyagi természet szeszélyei vezetik. Olyan életet élnek, amelyre az jellemző, hogy rágják a már megrágottat, s zabolátlan érzékeik rabjai. Emiatt a pokoli élet legsötétebb birodalmába szállnak alá.