HU/SB 4.27.3
3. VERS
- tayopagūḍhaḥ parirabdha-kandharo
- raho ’numantrair apakṛṣṭa-cetanaḥ
- na kāla-raṁho bubudhe duratyayaṁ
- divā niśeti pramadā-parigrahaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tayā—a királynő; upagūḍhaḥ—megölelte; parirabdha—átkarolta; kandharaḥ—vállak; rahaḥ—egy magányos helyen; anumantraiḥ—tréfás szavakkal; apakṛṣṭa-cetanaḥ—alantas tudata van; na—nem; kāla-raṁhaḥ—az idő múlása; bubudhe—tudatában volt; duratyayam—lehetetlen legyőzni; divā—nappal; niśā—éjszaka; iti—így; pramadā—a nő; parigrahaḥ—elbűvölte.
FORDÍTÁS
Purañjanī királynő megölelte a királyt, s a király azzal viszonozta, hogy átkarolta a vállait. Ily módon tréfálkoztak egymással egy félreeső helyen. Purañjana királyt elbűvölte gyönyörű felesége, és elvesztette a józan eszét. Feledte, hogy a napok és az éjszakák múlása azt jelenti, hogy élete haszontalanul telik, s egyre rövidül.
MAGYARÁZAT
A versben szereplő pramadā szó nagyon fontos. Egy szép feleség kétségtelenül felvidítja a férjét, ugyanakkor a mélyre süllyedés oka is. A pramadā szó egyaránt jelenti azt, hogy „üdítő”, és azt, hogy „őrjítő”. Egy családos ember általában nem veszi túlságosan komolyan a napok és éjszakák múlását. Annak számára, aki tudatlanságban él, megszokott dolog, hogy telnek-múlnak a nappalok és az éjszakák. Ez az anyagi természet törvénye. A tudatlan ember azonban nem tudja, hogy amikor a nap korán reggel felkel, egyre rövidebbé teszi élete hátralévő részét. Élete így napról-napra rövidebb lesz, s az emberi élet küldetéséről megfeledkezve ostobán a felesége mellett marad, hogy mások szeme elől elbújva a társaságát élvezze. Ezt apakṛṣṭa-cetanának, lealacsonyodott tudatállapotnak nevezik. Az emberi tudatot arra kell használnunk, hogy felemelkedjünk a Kṛṣṇa-tudat szintjére. Amikor azonban valaki túlzottan ragaszkodik a feleségéhez és a családi ügyeihez, nem veszi igazán komolyan a Kṛṣṇa-tudatot. Emiatt lealacsonyodik, nem tudván, hogy életének egyetlen pillanatát sem vásárolhatja vissza, még dollármilliók ellenében sem. Az élet legnagyobb vesztesége az az idő, ami Kṛṣṇa megértése nélkül múlik el. Életünk minden pillanatát helyesen kell felhasználnunk, s az élet helyes használata az Úrnak végzett egyre több odaadó szolgálatot jelenti. Az Úrnak végzett odaadó szolgálat nélkül minden tettünkkel csak az időnket vesztegetjük. Śrama eva hi kevalam. Pusztán abból, hogy „kötelességtudóvá” válunk, semmilyen hasznunk nem származik az életben. Ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.8) megerősíti:
- dharmaḥ svanuṣṭhitaḥ puṁsāṁ
- viṣvaksena-kathāsu yaḥ
- notpādayed yadi ratiṁ
- śrama eva hi kevalam
Ha valaki tökéletesen végrehajtja a kötelességét, de nem fejlődik a Kṛṣṇa-tudatban, tudnunk kell, hogy haszontalan tettekkel vesztegette az idejét.