HU/SB 4.28.22
22. VERS
- evaṁ kṛpaṇayā buddhyā
- śocantam atad-arhaṇam
- grahītuṁ kṛta-dhīr enaṁ
- bhaya-nāmābhyapadyata
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; kṛpaṇayā—fösvény; buddhyā—értelem által; śocantam—bánkódva; a-tat-arhaṇam—ami miatt nem kellett volna bánkódnia; grahītum—azért, hogy elfogja; kṛta-dhīḥ—a yavanák eltökélt királya; enam—őt; bhaya-nāmā—akinek a neve maga a Félelem; abhyapadyata—azonnal odament.
FORDÍTÁS
Noha Purañjana királynak nem kellett volna a felesége és a gyermekei sorsa miatt aggódnia, kicsinyes intelligenciája miatt mégis így tett. Ezalatt Yavana-rāja, akinek a neve maga volt a Félelem, egyre közelebb jött, hogy elfogja a királyt.
MAGYARÁZAT
Az ostoba emberek nem tudják, hogy minden lélek felelős saját tetteiért és azok visszahatásaiért az életben. Amíg az élőlény gyermekként vagy kisfiúként még ártatlan, az apának és az anyának kötelessége, hogy az élet értékeinek helyes megértése felé vezesse őt, s amikor felnő, rá kell bízni, hogy helyesen eleget tegyen az életben rá háruló kötelességeknek. Halála után a szülő nem segíthet a gyermekének. Az apa hagyhat egy kis vagyont gyermekei azonnali megsegítésére, ám nem szabad túl sokat gondolkoznia azon, hogyan fog majd élni a családja, amikor ő meghal. Ez a feltételekhez kötött lélek betegsége. Nemcsak saját érzékkielégítése érdekében hajt végre bűnös tetteket, de ráadásul nagy vagyont gyűjt, hogy gyermekeire hagyja, hogy azoknak is a legnagyobb érzékkielégítésben lehessen részük.
Bármi legyen is a helyzet, a haláltól mindenki fél, ezért a halált bhayának, félelemnek nevezik. Noha Purañjana király a feleségére és a gyermekeire gondolt, a halál nem várt rá. A halál senki emberfiára nem várakozik; azonnal elvégzi a kötelességét. Mivel a halálnak habozás nélkül magával kell vinnie az élőlényt, ez jelenti a végső Isten-megvalósítást az ateisták számára, akik az életüket az országra, a társadalomra és a rokonokra gondolva vesztegetik el, mit sem törődve az Isten-tudattal. Ebben a versben nagyon fontos az atad-arhaṇam szó, mert azt jelenti, hogy az embernek nem szabad túlságosan belemerülnie a családtagjai, a honfitársai, a társadalom és a közösség érdekében végzett jótékony cselekedetekbe. Ezek közül senki sem fog segíteni neki a lelki fejlődésben. Sajnos napjaink társadalmában az úgynevezett művelt embereknek fogalmuk sincs arról, mi a lelki fejlődés. Noha az emberi létformában lehetőségük nyílik arra, hogy lelki fejlődést tegyenek, fösvények maradnak. Életüket helytelenül használják, és csak elvesztegetik azzal, hogy rokonaik, honfitársaik, a társadalom stb. jólétén gondolkodnak. Az ember igazi kötelessége az, hogy megtanulja, hogyan győzze le a halált. Az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 4.) leírja, hogyan lehet felülkerekedni a halálon:
- janma karma ca me divyam
- evaṁ yo vetti tattvataḥ
- tyaktvā dehaṁ punar janma
- naiti mām eti so ’rjuna
„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.”
A teljesen Kṛṣṇa-tudatú élőlény e test elhagyása után nem fogad el újabb anyagi testet, hanem hazatér, vissza Istenhez. Mindenkinek meg kell próbálnia elérni ezt a tökéletességet. Sajnos ehelyett az emberek csak a társadalomra, a barátságra, a szerelemre és a rokonokra gondolnak. Ez a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom azonban az egész világon tanítja az embereket, s elmondja nekik, hogyan lehet legyőzni a halált. Hariṁ vinā na sṛtiṁ taranti. Az ember nem győzedelmeskedhet a halál felett, ha nem keres menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél.