HU/SB 4.29.55
55. VERS
- sa tvaṁ vicakṣya mṛga-ceṣṭitam ātmano ’ntaś
- cittaṁ niyaccha hṛdi karṇa-dhunīṁ ca citte
- jahy aṅganāśramam asattama-yūtha-gāthaṁ
- prīṇīhi haṁsa-śaraṇaṁ virama krameṇa
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—az a személy; tvam—te; vicakṣya—tekintve; mṛga-ceṣṭitam—az őz cselekedetei; ātmanaḥ—az önvalónak; antaḥ—belül; cittam—tudat; niyaccha—szilárd; hṛdi—a szívben; karṇa-dhunīm—hallás; ca—és; citte—a tudatnak; jahi—add fel; aṅganā-āśramam—a családi életet; asat-tama—legszörnyűségesebb; yūtha-gātham—férfiakról és nőkről szóló történetekkel teli; prīṇīhi—csak fogadd el; haṁsa-śaraṇam—a felszabadult lelkek menedékét; virama—válj közömbössé; krameṇa—fokozatosan.
FORDÍTÁS
Kedves királyom! Kérlek, próbáld megérteni az őz képletes helyzetét! Légy teljesen tudatos magadról, és hagyj fel azzal az örömmel, hogy arról hallasz, hogy gyümölcsöző cselekedetekkel el lehet jutni a mennyei bolygókra! Hagyd el a nemi élvezettel és az erről szóló történetekkel teli családi életet, és a felszabadult lelkek kegyén keresztül keress menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél! Kérlek, add fel az anyagi léthez fűződő vonzalmadat!
MAGYARÁZAT
Śrīla Narottama dāsa Ṭhākura így ír egyik dalában:
- karma-kāṇḍa, jñāna-kāṇḍa,
- kevala viṣera bhāṇḍa,
- amṛta baliyā yebā khāya
- nānā yoni sadā phire,
- kadarya bhakṣaṇa kare,
- tāra janma adhaḥ-pāte yāya
„A gyümölcsöző cselekedetek és az elmebeli spekuláció mind csak méreggel teli poharak. Aki azt hiszi, hogy nektár van bennük, és iszik belőlük, arra kemény küzdelem vár életről életre a különféle testekben. Az ilyen ember a legképtelenebb ételeket is megeszi, és az állítólagos érzéki élvezet érdekében végrehajtott cselekedetek megpecsételik a sorsát.”
Az emberek többnyire a világi cselekedetek és az elmebeli spekuláció gyümölcsöző eredményeinek megszállottjai. Általában szeretnének eljutni a mennyei bolygókra, belemerülni a Brahman létébe vagy épp megmaradni a családi életben, a nyelv és a nemi szervek bűvöletében. A nagy szent, Nārada egyértelműen arra utasítja Barhiṣmān királyt, hogy ne maradjon egész életében a gṛhastha-āśramában. A gṛhastha-āśramában élni azt jelenti, hogy a férj a feleség irányítása alatt áll. Az embernek hátat kell fordítania mindennek, és a paramahaṁsák āśramájába kell lépnie, azaz el kell fogadnia a lelki tanítómester irányítását. A paramahaṁsa-āśrama az Istenség Legfelsőbb Személyisége āśramája, akinél a lelki tanítómester oltalmat talált. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.3.21) leírja, miről ismerhetjük fel a hiteles lelki tanítómestert:
- tasmād guruṁ prapadyeta
- jijñāsuḥ śreya uttamam
- śābde pare ca niṣṇātaṁ
- brahmaṇy upaśamāśrayam
„Akik komolyan vágynak a valódi boldogságra, azoknak fel kell kutatniuk egy hiteles lelki tanítómestert, és az avatás révén menedéket kell keresniük nála. Lelki tanítómester az, aki alaposan végiggondolva és érvekkel alátámasztva megvalósította a szentírások végkövetkeztetését, és így képes arra, hogy másokat is meggyőzzön ezekről. Az ilyen nagy személyiségek minden anyagi megfontolást félretéve a Legfelsőbb Istenségnél kerestek oltalmat, ezért tudnunk kell róluk, hogy hiteles lelki tanítómesterek.”
Paramahaṁsa az, aki oltalmat keresett a Parabrahmannál, az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél. Ha valaki menedéket keres egy paramahaṁsa lelki tanítómesternél, akkor a nevelés és az utasítások hatására fokozatosan közömbössé válik a világi élettel szemben, és végül hazatér, vissza Istenhez. Nagyon érdekes, hogy a vers kijelenti: aṅganāśramam asat-tama-yūtha-gātham. Az egész világ māyā csapdájában vergődik, a nők uralma alatt. Nemcsak saját felesége irányítja az embert, hanem számtalan szex-kiadvány is. Ezért bonyolódik bele az élőlény az anyagi világba. Saját erőfeszítésből lehetetlen feladni ezt a megvetendő társulást, de ha az ember menedéket talál egy paramahaṁsa hiteles lelki tanítómesternél, akkor fokozatosan felemelkedik a lelki élet síkjára.
A Védák kellemes szavai, melyek arra buzdítják az embert, hogy emelkedjen fel a mennyei bolygókra, vagy merüljön bele a Legfelsőbb létébe, a csekély értelmű emberekhez szólnak, akiket a Bhagavad-gītā úgy nevez, hogy māyayāpahṛta-jñānāḥ (akiknek az illuzórikus energia elvette az eszét). A valódi tudás azt jelenti, hogy megértjük az anyagi élet gyötrelmes helyzetét. Az embernek menedéket kell keresnie egy valóban felszabadult léleknél, a lelki tanítómesternél, fokozatosan fel kell emelkednie a lelki síkra, és így közömbössé kell válnia az anyagi világ iránt. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura azt mondta, hogy a haṁsa-śaraṇam szó azokra a kunyhókra utal, amelyekben a szentek élnek. A szentek általában az erdőben, egy elhagyatott helyen vagy egy szerény remetelakban élnek. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy az idők változnak. Egy szentnek magának a hasznára válik, ha elmegy az erdőbe, s ott egy kunyhóban él, de ha valakiből prédikátor lesz, különösen a nyugati országokban, akkor különféle rangú és rendű embereket kell meghívnia, akik hozzászoktak, hogy kényelmes házakban lakjanak. Ezért ebben a korban a szent életet élőknek gondoskodniuk kell arról, hogy embereket tudjanak fogadni és vonzódást ébreszteni bennük a Kṛṣṇa-tudat üzenete iránt. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura — minden bizonnyal először a történelemben — gépkocsikat használt, és fényűző épületekben adott helyet a szenteknek, csupán azért, hogy vonzza a nagyvárosokban élőket. A legfontosabb, hogy az embernek társulnia kell egy szent személlyel. Ebben a korban az emberek nem mennek az erdőbe, hogy felkutassanak egy szentet, ezért a szenteknek és a bölcseknek kell eljönniük a nagyvárosokba, hogy megtegyenek mindent annak érdekében, hogy fogadhassák az anyagi élet modern kényelméhez szokott embereket. Ezek az emberek aztán fokozatosan megtanulják, hogy egyáltalán nincs szükség palotákra vagy kényelmes lakásokra. Igazi szükség arra van, hogy bármilyen úton, de megszabaduljunk az anyagi kötelékektől. Śrīla Rūpa Gosvāmī tanítása szerint:
- anāsaktasya viṣayān
- yathārham upayuñjataḥ
- nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe
- yuktaṁ vairāgyam ucyate
„Amikor az ember semmihez sem ragaszkodik, ugyanakkor mindent Kṛṣṇával kapcsolatban lát, akkor valóban felülemelkedett a birtoklásérzeten.” (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.255)
Az embernek nem szabad ragaszkodnia az anyagi gazdagsághoz, de a Kṛṣṇa-tudatú mozgalomban elfogadhatunk anyagi javakat, hogy lehetőséget teremtsünk a mozgalom terjesztésére. Az anyagi gazdagságot tehát el lehet fogadni yukta-vairāgyaként, a lemondás érdekében.