HU/SB 4.29.56
56. VERS
- rājovāca
- śrutam anvīkṣitaṁ brahman
- bhagavān yad abhāṣata
- naitaj jānanty upādhyāyāḥ
- kiṁ na brūyur vidur yadi
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
rājā uvāca—a király mondta; śrutam—hallottam; anvīkṣitam—végiggondoltam; brahman—ó, brāhmaṇa; bhagavān—a leghatalmasabb; yat—amit; abhāṣata—elmondtál; na—nem; etat—ez; jānanti—tudják; upādhyāyāḥ—akik a gyümölcsöző cselekedetekre tanítanak; kim—miért; na brūyuḥ—nem tanították; viduḥ—értették; yadi—ha.
FORDÍTÁS
A király így válaszolt: Kedves brāhmaṇám! Figyelmesen hallgattam minden szavad, és mindent tekintetbe véve arra a következtetésre jutottam, hogy azok az ācāryák [tanítók], akik a gyümölcsöző cselekedetekre vettek rá, nem ismerték ezt a bensőséges tudást. Ha ismerték volna, miért ne mondták volna el nekem?
MAGYARÁZAT
Az anyagi társadalom úgynevezett tanítói vagy vezetői igazából nem tudják, hogy mi az élet célja. A Bhagavad-gītā māyayāpahṛta-jñānāḥnak nevezi őket. Nagyon művelt tudósoknak látszanak, de valójában az illuzórikus energia elvette a tudásukat. Az igazi tudás azt jelenti, hogy felkutatjuk Kṛṣṇát. Vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ. Minden védikus tudás azt a célt szolgálja, hogy felkutassuk Kṛṣṇát, mert Kṛṣṇa az eredete mindennek. Janmādy asya yataḥ. A Bhagavad-gītāban (BG 10.2) Kṛṣṇa azt mondja: aham ādir hi devānāṁ. „Én vagyok a félistenek eredete.” Tehát Kṛṣṇa az eredete és a kezdete minden félistennek, beleértve az Úr Brahmāt, az Úr Śivát és mindenki mást is. A védikus rituális szertartások célja az, hogy elégedetté tegyék a különféle félisteneket, de ha az ember nem nagyon fejlett, nem értheti meg, hogy az eredeti személyiség Śrī Kṛṣṇa. Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi. Nārada utasításai észre térítették Barhiṣmān királyt. Az élet valódi célja az, hogy odaadó szolgálatot végezzünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. A király ezért úgy döntött, hogy elveti az úgynevezett papi rendet, amely csak a rituális szertartásokra biztatja követőit, anélkül hogy hasznos utasításokat adna nekik az élet célját illetően. Jelenleg a világban a templomok és a mecsetek nem vonzzák többé az embereket, mert az ostoba papok nem tudják felemelni követőiket a tudás síkjára. Nem tudják, mi az élet valódi célja, s így csak tudatlanságban tartják gyülekezetüket. Ennek következtében a tanult emberek elvesztik érdeklődésüket a szertartások iránt, s nem részesülnek valódi tudásban. Nagy szükség van tehát erre a Kṛṣṇa-tudatú mozgalomra, hogy felvilágosítsa az emberek minden rétegét. Barhiṣmān Mahārāja nyomdokait követve mindenkinek élnie kellene a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom nyújtotta lehetőséggel, és meg kellene tagadnia a különböző vallásoknak álcázott sablonos szertartásokat. A Gosvāmīk már a kezdet kezdetén eltértek a papi rendtől, amely a szertartásos rituálékkal foglalkozott, és Śrīla Sanātana Gosvāmī megírta a Hari-bhakti-vilāsa című művét, hogy útmutatást adjon a vaiṣṇaváknak. A vaiṣṇavák nem törődnek a papi rend élettelen tevékenységével, hanem a teljes Kṛṣṇa-tudatot választják, és már ebben az életükben tökéletessé válnak. Erről az előző vers azt írja: paramahaṁsa-śaraṇam, menedéket venni a paramahaṁsánál, a felszabadult léleknél, és sikeressé válni ebben az életben.