HU/SB 4.3.17
17. VERS
- vidyā-tapo-vitta-vapur-vayaḥ-kulaiḥ
- satāṁ guṇaiḥ ṣaḍbhir asattametaraiḥ
- smṛtau hatāyāṁ bhṛta-māna-durdṛśaḥ
- stabdhā na paśyanti hi dhāma bhūyasām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vidyā—műveltség; tapaḥ—lemondás; vitta—vagyon; vapuḥ—a test szépsége stb.; vayaḥ—fiatalság; kulaiḥ—származással; satām—a jámbornak; guṇaiḥ—ilyen tulajdonságok által; ṣaḍbhiḥ—hat; asattama-itaraiḥ—azok, akik nem nagy lelkek, ennek az ellenkezőjét érik el; smṛtau—józan ész; hatāyām—elveszett; bhṛta-māna-durdṛśaḥ—a büszkeségtől elvakultan; stabdhāḥ—mert büszke; na—nem; paśyanti—látja; hi—mert; dhāma—a dicsőség; bhūyasām—a nagy lelkeknek.
FORDÍTÁS
Noha a hat tulajdonság, a műveltség, a lemondás, a gazdagság, a szépség, a fiatalság és az előkelő származás a legkiválóbbakat jellemzi, ha valaki büszke arra, hogy rendelkezik velük, azt ez a büszkeség vakká teszi, s így józan eszét elveszítve többé nem képes felismerni a nagy személyiségek dicsőségét.
MAGYARÁZAT
Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetett Dakṣa rendkívüli műveltsége, gazdagsága, lemondása és előkelő származása ellenére ok nélkül dühös egy másik emberre. A válasz az, hogy amikor sajnálatos módon a műveltség, az előkelő származás, a szépség és a gazdagság egy olyan ember birtokában van, akit mindez felfuvalkodottá tesz, az rendkívül ártalmas. A tej nagyon finom, de amikor egy irigy kígyó megérinti, mérgezővé válik. Az anyagi kincsek, például a műveltség, a vagyon, a szépség és az előkelő származás kétségtelenül hasznosak, de mikor egy rosszindulatú ember kezében vannak, hatásuk épp az ellenkező. Cāṇakya Paṇḍita egy másik példát is említ: a kígyó még akkor is félelmetes, ha drágakövet visel a fején, hiszen még mindig kígyó, s természeténél fogva még akkor is irigy a többi élőlényre, ha azok ártatlanok. Amikor egy kígyó megmar egy teremtményt, azt nem feltétlenül azért teszi, mert az ártott neki vagy másnak — ártatlan élőlényekre támad, ez a szokása. Dakṣát számtalan értékes anyagi tulajdonság jellemezte, ám büszke volt javaira, s emellett irigy is volt, ezért e tulajdonságok mind beszennyeződtek. A lelki tudatban, azaz a Kṛṣṇa-tudatban fejlődésre törekvő ember számára ezért az efféle anyagi kincsek ártalmasak lehetnek. Kuntīdevī Kṛṣṇának szóló imáiban akiñcana-gocarának nevezte Őt, ami azt jelenti, hogy azok, akik nincstelenek, könnyedén megközelíthetik. Ha valaki elveszíti minden anyagi tulajdonát, az előnyt jelent Kṛṣṇa-tudata fejlődésében, noha az is igaz, hogy ha valaki tudatában van az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő örök kapcsolatának, akkor anyagi kincseit, például nagy tudását, szépségét és előkelő származását az Úr szolgálatába állíthatja, s így ezek mind dicsőségessé válhatnak. Más szóval ha valaki nem Kṛṣṇa-tudatos, anyagi javai nullával egyenlőek, ám ha ezt a nullát a Legfelsőbb Egy mellé tesszük, nyomban tízre növekszik. Ha nem a Legfelsőbb Egy mellett van, a nulla mindig nulla marad. Összeadhatunk akár száz nullát is, az értéke akkor is nulla. Ha valaki anyagi javait, képességeit nem a Kṛṣṇa-tudatban alkalmazza, ezek a kincsek csak romlásba döntik és a mélybe taszítják tulajdonosukat.