HU/SB 4.4.10
10. VERS
- jagarha sāmarṣa-vipannayā girā
- śiva-dviṣaṁ dhūma-patha-śrama-smayam
- sva-tejasā bhūta-gaṇān samutthitān
- nigṛhya devī jagato ’bhiśṛṇvataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jagarha—vádolni kezdte; sā—ő; amarṣa-vipannayā—dühében nem tett különbséget; girā—szavakkal; śiva-dviṣam—az Úr Śiva ellensége; dhūma-patha—az áldozatokban; śrama—a nehézségekkel; smayam—nagyon büszke; sva-tejasā—parancsára; bhūta-gaṇān—a szellemek; samutthitān—készek (bántalmazni Dakṣát); nigṛhya—megállította; devī—Satī; jagataḥ—mindenki jelenlétében; abhiśṛṇvataḥ—hallván.
FORDÍTÁS
Az Úr Śiva követői, a szellemek készen álltak, hogy bántalmazzák vagy akár el is pusztítsák Dakṣát, de Satī szavára megálltak. Satī dühös és szomorú volt, és kárhoztatni kezdte az áldozatok gyümölcsöző tetteinek folyamatát, valamint azokat, akik oly büszkék e fölösleges és nehézségekkel járó áldozatokra. Különösen apját ítélte el, aki mindenki füle hallatára az Úr Śiva ellen szólt.
MAGYARÁZAT
Az áldozat folyamatának legfőbb célja az, hogy örömet okozzon Viṣṇunak, akit Yajñeśának neveznek, mert Ő minden áldozat gyümölcsének az élvezője. A Bhagavad-gītā (BG 5.29) szintén megerősíti ezt a tényt. Az Úr kijelenti: bhoktāraṁ yajña-tapasām, Ő minden áldozat valódi élvezője. Akik nem rendelkeznek elegendő intelligenciával, azok nem tudják ezt, így anyagi áldások reményében hajtanak végre áldozatokat. Az olyan emberek, mint Dakṣa és követői azért mutatnak be áldozatokat, hogy érzékkielégítésük érdekében személyes anyagi nyereségre tegyenek szert. Az ilyen áldozatokat ez a vers haszontalan, minden valódi áldást nélkülöző tetteknek ítéli. A Śrīmad-Bhāgavatam szintén alátámasztja ezt. Követheti valaki azokat a védikus utasításokat, amelyek az áldozatok felajánlására és a többi gyümölcsöző cselekedetre vonatkoznak, de ha ezeket végrehajtva nem ébred fel benne a vonzalom Viṣṇu iránt, akkor tetteinek semmi haszna sem volt. Akiben már kialakult a szeretet Viṣṇu iránt, annak Viṣṇu bhaktái iránt is ki kell fejlesztenie szeretetét és tiszteletét. Az Úr Śivát a vaiṣṇavák közül a legkiválóbb személyiségnek tartják. Vaiṣṇavānāṁ yathā śambhuḥ. Így aztán mikor Satī látta, hogy apja nagy áldozatokat hajt végre, ám nem tiszteli a legkiválóbb bhaktát, az Úr Śivát, nagyon felháborodott. Ez nagyon is helyénvaló: amikor valaki megsérti Viṣṇut vagy megsért egy vaiṣṇavát, dühösnek kell lennünk. Az Úr Caitanya, aki mindig az erőszakmentességről, a szerénységről és az alázatosságról prédikált, szintén dühbe gurult, amikor Jagāi és Mādhāi megsebesítette Nityānandát, s nyomban meg akarta ölni őket. Amikor valaki Viṣṇut vagy a vaiṣṇavákat gyalázza vagy sértegeti, az embernek nagyon dühösnek kell lennie. Narottama dāsa Ṭhākura azt mondja: krodha bhakta-dveṣi jane. A düh bennünk van, s ez a düh lehet nagyon jó tulajdonság is, ha olyan emberek ellen fordítjuk, akik irigyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére vagy bhaktájára. Nem szabad elnézőnek lennünk, amikor valaki megsérti Viṣṇut, vagy megbánt egy vaiṣṇavát. Satī dühében, melyet apja iránt érzett, nincs semmi kivetnivaló, mivel bár Dakṣa az apja volt, a legnagyobb vaiṣṇavát akarta megsérteni. Satī apja iránti dühe tehát jogos volt.