HU/SB 4.8.32
32. VERS
- ato nivartatām eṣa
- nirbandhas tava niṣphalaḥ
- yatiṣyati bhavān kāle
- śrejasāṁ samupasthite
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ataḥ—ezek után; nivartatām—hagyd abba; eṣaḥ—ez; nirbandhaḥ—eltökéltség; tava—tiéd; niṣphalaḥ—eredmény nélkül; yatiṣyati—majd a jövőben próbáld meg; bhavān—magad; kāle—idővel; śreyasām—lehetőségek; samupasthite—jelenlegi.
FORDÍTÁS
Ezért, kedves fiam, ne is törekedj erre — nem fogsz sikerrel járni! Jobb, ha hazatérsz. Ha felnősz, az Úr kegyéből lehetőséget kapsz majd, hogy e misztikus folyamatokat gyakorold, s akkor majd eleget tehetsz ennek a feladatnak.
MAGYARÁZAT
Az az ember, aki megfelelő nevelésben részesült, élete végén általában a lelki tökéletesség elérésére törekszik. A védikus rendszerben az élet négy szakaszra oszlik. Kezdetben az ember brahmacārī, tanuló, aki egy lelki tanítómester hiteles irányításával a Védákat tanulmányozza. Aztán családot alapít, s a védikus szokásokat követve eleget tesz a családi élet kötelezettségeinek. A családfőből később vānaprastha lesz, majd amikor megérik rá, lassanként lemond a családos és a vānaprastha életről is, és a sannyāsa rendbe lép, ahol teljesen átadja magát az odaadó szolgálatnak.
Az emberek általában azt gondolják, hogy a gyermekkor arra való, hogy az ember élvezze az életet, játsszon és szórakozzon, ifjú korában a fiatal lányok társaságát kell élveznie, s majd ha megöregszik, ha közeleg a halál, megpróbál odaadó szolgálatot végezni, vagy egy misztikus yoga-folyamat gyakorlásába kezd. Ez a következtetés azonban az igazán komoly bhaktákra nem vonatkozik. A nagy bölcs, Nārada csak azért tanítja Dhruva Mahārāját, hogy próbára tegye. Valójában a közvetlen utasítás az, hogy az embernek el kell kezdenie az odaadó szolgálatot, függetlenül attól, hogy életének melyik szakaszában jár. A lelki tanítómesternek azonban kötelessége próbára tenni a tanítványt, hogy megnézze, milyen komolyan vágyik az odaadó szolgálat végzésére. Csak ezután kaphat avatást.