HU/SB 5.10.12
12. VERS
- viśeṣa-buddher vivaraṁ manāk ca
- paśyāma yan na vyavahārato ’nyat
- ka īśvaras tatra kim īśitavyaṁ
- tathāpi rājan karavāma kiṁ te
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
viśeṣa-buddheḥ—az úr és a szolga közötti különbség felfogásának; vivaram—a tér; manāk—egy kicsi; ca—szintén; paśyāmaḥ—látom; yat—ami; na—nem; vyavahārataḥ—mint az ideiglenes használat vagy hagyomány; anyat—másik; kaḥ—ki; īśvaraḥ—a mester; tatra—ebben; kim—ki; īśitavyam—az irányított; tathāpi—mégis; rājan—ó, király (ha még mindig azt gondolod, hogy te vagy a mester és én vagyok a szolga); karavāma—tehetek; kim—mit; te—érted.
FORDÍTÁS
Kedves királyom! Ha még mindig azt gondolod, hogy te király vagy, én pedig a szolgád, akkor neked parancsolnod kell, nekem pedig engedelmeskednem kell utasításodnak. Én azonban erre azt mondom, hogy ez a megkülönböztetés csupán ideiglenes, és csak a szokás vagy a hagyomány hatására jön létre. Semmilyen más okát nem látom. Ha ez így van, akkor ki a mester és ki a szolga? Mindenkit az anyagi természet törvényei kényszerítenek, ezért senki sem mester vagy szolga. Ha mégis úgy véled, hogy te vagy a mester és én a szolgád vagyok, elfogadom. Kérlek, utasíts! Mit tehetek érted?
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatam kijelenti: ahaṁ māmeti. Az ember így gondolkodik: „Én ez a test vagyok, és e testtel kapcsolatban ő az én mesterem, ő az én szolgám, ő a feleségem, ő meg a fiam”. E testi felfogások ideiglenesek a test elkerülhetetlen változása és az anyagi természet elrendezése miatt. Találkozunk egymással, mint az óceán hullámai sodorta szalmaszálak, amelyeket a hullámok törvényszerűen, menthetetlenül újra szétválasztanak. Ebben az anyagi világban mindenki a tudatlanság óceánjának hullámain lebeg. Ahogy Bhaktivinoda Ṭhākura írja:
- (miche) māyāra vaśe,
- yāccha bhese’,
- khāccha hābuḍubu, bhāi
- (jīva) kṛṣṇa-dāsa,
- e viśvāsa,
- karle ta’ āra duḥkha nāi
Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura kijelenti, hogy minden férfi és nő szalmaszálként lebeg az anyagi természet hullámain. Ha eljutnak annak a megértéséig, hogy ők Kṛṣṇa örök szolgái, akkor véget vetnek lebegésüknek. A Bhagavad-gītā (BG 3.37) azt mondja: kāma eṣa krodha eṣa rajoguṇa-samudbhavaḥ. A szenvedély kötőerejének hatása alatt sok mindenre vágyakozunk, és vágyaink vagy sóvárgásunk, valamint a Legfelsőbb Úr akarata szerint az anyagi természet egy bizonyos fajta testtel ajándékoz meg bennünket. Egy ideig mesterként vagy szolgaként játszunk, ahogyan a színészek játszanak a színpadon, valaki más rendezése alatt. Addig kell véget vetnünk ennek az értelmetlen színelőadásnak, amíg emberi testben élünk. Vissza kell kerülnünk eredeti, örök helyzetünkbe, amit Kṛṣṇa-tudatnak neveznek. Jelen pillanatban az anyagi természet az igazi úr. Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14). Az anyagi természet bűvöletében szolgákká és mesterekké válunk, ha azonban elfogadjuk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének és az Ő örök szolgáinak az irányítását, ez az átmeneti állapot véget ér.