HU/SB 5.10.14
14. VERS
- śrī-śuka uvāca
- etāvad anuvāda-paribhāṣayā pratyudīrya muni-vara upaśama-śīla uparatānātmya-nimitta upabhogena karmārabdhaṁ vyapanayan rāja-yānam api tathovāha.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śukadeva Gosvāmī folytatta; etāvat—ennyire; anuvāda-paribhāṣayā—a király korábbi szavainak elismétlésével és megmagyarázásával; pratyudīrya—egymás után válaszolni; muni-varaḥ—a nagy bölcs, Jaḍa Bharata; upaśama-śīlaḥ—aki jellemét tekintve nyugodt és békés volt; uparata—abbahagyta; anātmya—azok a dolgok, amelyek nem állnak kapcsolatban a lélekkel; nimittaḥ—annak az oka (tudatlanság), hogy olyan dolgokkal azonosítja magát, amelyek nem állnak kapcsolatban a lélekkel; upabhogena—karmájának következményeit elfogadva; karma-ārabdham—a visszahatást most megkapván; vyapanayan—befejezte; rāja-yānam—a király gyaloghintója; api—újra; tathā—mint korábban; uvāha—tovább vitte.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Amikor Rahūgaṇa király durva szavakkal illette az emelkedett bhaktát, Jaḍa Bharatát, a békés, szent ember mindent eltűrt, s illendően válaszolt. A tudatlanság a testi felfogásból ered, Jaḍa Bharatára azonban nem hatott ez a téves felfogás. Természetes alázatából sohasem tekintette magát nagy bhaktának, és vállalta a szenvedést, ami múltbeli karmájából származott. Mintha csak közönséges ember lenne, azt gondolta, hogy azzal, hogy a gyaloghintót viszi, csökkenti múltbeli bűneinek visszahatását. Így gondolkodva vitte tovább a gyaloghintót.
MAGYARÁZAT
Az Úr emelkedett bhaktája sohasem gondolja, hogy ő egy paramahaṁsa vagy felszabadult lélek. Mindig az Úr alázatos szolgája marad. Minden megpróbáltatást úgy fogad el, mint előző életének következményét. Sohasem vádolja az Urat amiatt, hogy szenvednie kell. Ezek egy emelkedett bhakta jellemzői. Tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇaḥ. Amikor egy bhaktának megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, mindig azt gondolja, hogy ezek az Úr engedményei. Sohasem haragszik mesterére, s mindig elégedett azzal a helyzettel, amibe Ő helyezi. Történhet bármi, tovább végzi kötelességét az odaadó szolgálatban. Az ilyen bhakta kétségtelenül hazatér, vissza Istenhez. A Bhāgavatam (SB 10.14.8) kijelenti:
- tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇo
- bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam
- hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
- jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk
„Kedves Uram! Aki örökké indokolatlan kegyedre sóvárog, aki továbbra is vállalja a szenvedést múltban elkövetett bűneinek visszahatásaként, és aki teljes szívből tiszteletteljes hódolatát ajánlja Neked, az kétségtelenül alkalmas a felszabadulásra, amit immáron jogosan követelhet.”