HU/SB 5.13.7
7. VERS
- śūrair hṛta-svaḥ kva ca nirviṇṇa-cetāḥ
- śocan vimuhyann upayāti kaśmalam
- kvacic ca gandharva-puraṁ praviṣṭaḥ
- pramodate nirvṛtavan muhūrtam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śūraiḥ—rendkívül hatalmas ellenségek által; hṛta-svaḥ—azok, akiktől mindent elloptak; kva ca—néha; nirviṇṇa-cetāḥ—nagyon kedvetlen, és szívében fájdalmat érez; śocan—mélységesen bánkódva; vimuhyan—megzavarodva; upayāti—elér; kaśmalam—tudattalan; kvacit—néha; ca—is; gandharva-puram—egy képzeletbeli város az erdőben; praviṣṭaḥ—belépve; pramodate—élvezi; nirvṛta-vat—mint az, aki sikert ért el; muhūrtam—csak egy pillanatig.
FORDÍTÁS
Amikor az élőlényt egy magasabb rendű, nagy hatalmú személy néha legyőzi vagy kifosztja, elveszíti minden tulajdonát. Nagyon kedvetlen lesz, és a veszteség miatt bánkódva néha öntudatlan állapotba kerül. Van, hogy elképzel egy hatalmas, pompás várost, s ott szeretne boldogan élni családjával és vagyonával. Ha ez valóra válik, teljesen elégedettnek hiszi magát, ám az ilyen csalóka boldogság csak egy pillanatig tart.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben nagyon fontos a gandharva-puram szó. Néha az erdőben egy hatalmas kastély tűnik fel — ezt nevezik légvárnak. Valójában nem létezik sehol sem, csak az ember képzeletében. Ez a gandharva-pura. Az anyagi erdőben a feltételekhez kötött lélek néha nagy várakra és felhőkarcolókra gondol, és efféle dolgok építésére vesztegeti az energiáját, azt remélve, hogy örökre békésen élhet bennük családjával. A természet törvényei azonban ezt nem engedik meg neki. Amikor ilyen palotákban lakik, egy időre azt gondolja, hogy nagyon boldog, annak ellenére, hogy boldogsága csupán ideig-óráig tart. Talán néhány évig is eltart, de a halál pillanatában a vár urának el kell hagynia a várat, így aztán végül mindent elveszít. Így történik minden a világban. Vidyāpati ezt a boldogságot ahhoz a boldogsághoz hasonlítja, amit az ember akkor érez, amikor egy csepp vizet lát a sivatagban. A sivatagot a nap heve perzseli, s ahhoz, hogy enyhítsük a hőséget, tengernyi — millió és millió liter — vízre lenne szükség. Mit érünk egyetlen csöppel? A víz kétségtelenül értékes, de egy csöppje nem képes csökkenteni a hőséget a sivatagban. Ebben az anyagi világban mindenki nagyon igyekszik, de a hőség túlságosan égető. Mit segíthetne egy képzeletbeli légvár? Śrīla Vidyāpati ezért így énekel: tāṭala saikate, vāri-bindu-sama, suta-mita-ramaṇi-samāje. A családi életből, a barátokból és a társadalmi életből származó boldogság olyan, mint egy csepp víz a forró sivatagban. Az egész anyagi világ a boldogságot keresi, hiszen az élőlénynek joga van a boldogsághoz. Sajnos azonban amiatt, hogy kapcsolatba került az anyagi világgal, most csupán a létéért küzd. Még ha egy ideig boldog is, egy hatalmas ellenség hirtelen mindenétől megfoszthatja. Sokszor előfordult már, hogy egy hatalmas üzletemberből egyik napról a másikra utcai koldus lett. Az anyagi létezés természete azonban olyan, hogy az ostoba emberek vonzódnak ezekhez a dolgokhoz, s megfeledkeznek valódi kötelességükről, az önmegvalósításról.