HU/SB 5.13.8
8. VERS
- calan kvacit kaṇṭaka-śarkarāṅghrir
- nagārurukṣur vimanā ivāste
- pade pade ’bhyantara-vahninārditaḥ
- kauṭumbikaḥ krudhyati vai janāya
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
calan—vándorolva; kvacit—néha; kaṇṭaka-śarkara—tüskék és apró kavicsok szúrják; aṅghriḥ—akinek a lába; naga—a hegyekre; ārurukṣuḥ—aki fel akar mászni; vimanāḥ—csalódott; iva—mint; āste—válik; pade pade—lépésről lépésre; abhyantara—a hasban; vahninā—az étvágy erős tüzével; arditaḥ—fáradt és szomorú; kauṭumbikaḥ—aki a családjával él; krudhyati—dühös lesz; vai—bizonyára; janāya—a család tagjaira.
FORDÍTÁS
Az erdőben a kereskedő néha hegyeket akar megmászni, de mivel nincs lábbelije, lábát apró kődarabok és tüskék szúrják, ami rendkívüli szenvedést okoz neki. A családjához erősen ragaszkodó embert néha éhség kínozza, s gyötrelmes helyzete miatt dühös lesz családtagjaira.
MAGYARÁZAT
A nagyravágyó, feltételekhez kötött lélek szeretne nagyon boldog lenni az anyagi világban a családjával, ám eközben arra a vándorra hasonlít, aki az erdőben egy tüskékkel és apró kavicsokkal borított hegyre akar felmászni. Ahogy azt az előző versben olvashattuk, a társadalomból, barátságból és szeretetből származó boldogság olyan, mint egy csepp víz a sivatag perzselő hevében. Ha az ember arra vágyik, hogy a társadalom kiváló és befolyásos tagja legyen, az olyan, mintha egy tüskékkel teli hegyre akarna felmászni. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a családot magas hegyekhez hasonlítja. Az ő társaságukban a boldogságra törekedni éppen olyan, mint amikor egy éhes ember egy tüskékkel teli hegyre akar felmászni. Az emberek kilencvenkilenc százaléka nem boldog a családi életben, annak ellenére, hogy mindent megtesz családja elégedettsége érdekében. A nyugati országokban a családtagok elégedetlensége miatt valójában nincs is családi élet. Rengeteg a válás, és elégedetlenségükben a gyermekek elhagyják a szülők oltalmát. Ebben a Kali-korban különösen hanyatlóban van a családi élet. Mindenki énközpontúvá válik, mert ez a természet törvénye. Még ha valakinek van is elég pénze egy család eltartásához, a családi életben akkor sem boldog. A varṇāśrama intézmény szerint ezért az embernek élete felénél vissza kell vonulnia a családi élettől: pañcāśordhvaṁ vanaṁ vrajet. Ötvenéves korában önként le kell mondania a családi életről, s Vṛndāvanába kell mennie, vagy az erdőbe kell vonulnia. Ezt javasolja Śrīla Prahlāda Mahārāja (SB 7.5.5):
- tat sādhu manye ’sura-varya dehināṁ
- sadā samudvigna-dhiyām asad-grahāt
- hitvātma-pātaṁ gṛham andha-kūpaṁ
- vanaṁ gato yad dharim āśrayeta
Nincs értelme, hogy az ember az egyik erdőből a másikba vándoroljon. Vṛndāvana erdejébe kell mennie, és Govindánál kell menedéket keresnie, s ez majd boldoggá teszi. A Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete ezért építi fel a Kṛṣṇa-Balarāma templomot, hogy meghívja minden tagját és a kívülállókat is, jöjjenek és éljenek békében egy lelki atmoszférában. Ez mindenkinek segít majd, hogy felemelkedjen a transzcendentális világba, s hazatérjen, vissza Istenhez. Ebben a versben van még egy nagyon jelentős mondat: kauṭumbikaḥ krudhyati vai janāya. Ha valakinek az elméjét sok minden zavarja, úgy vesz elégtételt, hogy szegény feleségére és gyermekeire dühödik fel. A feleségről és a gyermekekről az apa gondoskodik, mivel azonban képtelen megfelelően eltartani a családot, elméje rendkívül sokat szenved, ezért mérgét minden ok nélkül családja tagjain tölti ki. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 12.2.9) kijelenti: ācchinna-dāra-draviṇā yāsyanti giri-kānanam. A családi élettől megundorodva az ember elhagyja a családját — vagy elválik, vagy valamilyen más módon szakad el tőlük. Ha mindenképpen el kell hagynia az embernek a családját, miért ne tegye azt saját megfontolásából? Az önkéntes elválás jobb, mint ha kényszerítve vagyunk rá. A kényszerből történő elkülönülés nem tehet senkit boldoggá, ehelyett az embernek közös megegyezéssel vagy védikus elrendezésből fel kell hagynia a családi ügyekkel egy bizonyos életkorban, és teljesen Kṛṣṇára kell bíznia magát. Ez teszi majd az életét sikeressé.