HU/SB 5.4.5
5. VERS
- viditānurāgam āpaura-prakṛti jana-pado rājā nābhir ātmajaṁ samaya-setu-rakṣāyām abhiṣicya brāhmaṇeṣūpanidhāya saha merudevyā viśālāyāṁ prasanna-nipuṇena tapasā samādhi-yogena nara-nārāyaṇākhyaṁ bhagavantaṁ vāsudevam upāsīnaḥ kālena tan-mahimānam avāpa.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vidita—nagyon jól ismert; anurāgam—népszerűség; āpaura-prakṛti—minden polgár és kormányhivatalnok között; jana-padaḥ—szolgálni kívánta az embereket; rājā—a király; nābhiḥ—Nābhi; ātmajam—fia; samaya-setu-rakṣāyām—hogy szigorúan a vallásos élet védikus elvei szerint védelmezze az embereket; abhiṣicya—trónra ültetve; brāhmaṇeṣu—a tanult brāhmaṇáknak; upanidhāya—rábízva; saha—vele; merudevyā—felesége, Merudevī; viśālāyām—Badarikāśramában; prasanna-nipuṇena—nagy elégedettséggel, gyakorlottan végezte; tapasā—lemondásokkal és vezeklésekkel; samādhi-yogena—a teljes samādhi által; nara-nārāyaṇa-ākhyam—Nara-Nārāyaṇának nevezett; bhagavantam—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; vāsudevam—Kṛṣṇát; upāsīnaḥ—imádva; kālena—idővel; tat-mahimānam—dicsőséges lakhelyét, a lelki világot, Vaikuṇṭhát; avāpa—elérte.
FORDÍTÁS
Nābhi király látta, hogy fiát, Ṛṣabhadevát a nép és a kormány hivatalnokai, miniszterei mind nagyon szeretik. Megértette, hogy népszerű, ezért a világ császárává koronázta, hogy a védikus vallás rendszerének megfelelően védelmezze az embereket. A bölcs brāhmaṇákra bízta fiát, akik segítettek Neki az uralkodásban, majd feleségével, Merudevīvel együtt Badarikāśramába ment, a Himalája hegységbe, ahol nagy hozzáértéssel, boldogan végezte lemondásait és vezekléseit. Teljes samādhiba merülve imádta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Nara-Nārāyaṇát, aki nem más, mint Kṛṣṇa teljes kiterjedése. Nābhi Mahārāja ezért idővel eljutott a lelki világba, melyet Vaikuṇṭhaként ismernek.
MAGYARÁZAT
Amikor Nābhi Mahārāja látta, hogy fia, Ṛṣabhadeva népszerű az emberek és a kormány szolgái körében, úgy döntött, hogy a birodalom trónjára emeli. Emellett azonban a művelt brāhmaṇákra akarta bízni fiát, s ez arra utal, hogy az uralkodónak szigorúan a védikus elvek szerint kellett vezetnie az államot, a bölcs brāhmaṇák irányítása alatt, akik az alapvető védikus írások, például a Manu-smṛti és a hasonló śāstrák alapján adtak neki tanácsokat. A királynak kötelessége, hogy a védikus elvek szerint uralkodjon a nép felett. A védikus elvek szerint a társadalom négy osztályból áll: brāhmaṇákból, kṣatriyákból, vaiśyákból és śūdrákból. Cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ guṇa-karma-vibhāgaśaḥ. A társadalom felosztása után a királynak kötelessége gondoskodni arról, hogy mindenki a kasztjának megfelelően kövesse a védikus elveket. Egy brāhmaṇának a brāhmaṇa kötelességeit kell végeznie, anélkül, hogy becsapná az embereket. Nem lehet senkit sem a brāhmaṇa címmel felruházni, ha nem rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal. A király feladata ügyelni arra, hogy mindenki a védikus elvek szerint hajtsa végre kötelességét, s emellett élete végén vissza kell vonulnia. Nābhi Mahārāja, noha még mindig király volt, visszavonult a családi élettől, és feleségével a Himalájába, a Badarikāśrama nevű helyre ment, ahol Nara-Nārāyaṇa Istenséget imádják. A prasanna-nipuṇena tapasā szavak arra utalnak, hogy a király nagyon jól értett a különféle lemondásokhoz, és nagy örömmel hajtotta végre őket. Annak ellenére, hogy uralkodó volt, egyáltalán nem bánta, hogy elhagyta kényelmes otthonát. Noha szigorú lemondásokat és vezekléseket végzett, nagyon elégedett volt Badarikāśramában, és mindent nagy hozzáértéssel hajtott végre. Így aztán amiatt, hogy teljesen elmerült a Kṛṣṇa-tudat (samādhi-yoga) gyakorlásában, és mindig Kṛṣṇára, Vāsudevára gondolt, élete végén siker várt rá, s a lelki világba, Vaikuṇṭhalokára került.
Ez a védikus élet. Véget kell vetnünk a folytonosan ismétlődő születésnek és halálnak, és haza kell térnünk Istenhez. A tan-mahimānam avāpa szavak fontosak ezzel kapcsolatban. Śrīla Śrīdhara Svāmī azt mondja, hogy a mahimā jelentése „felszabadulni ebben az életben”. Úgy kell cselekednünk ebben az életünkben, hogy testünk elhagyása után megszabaduljunk az ismétlődő születés és halál kötelékétől. Ezt jīvan-muktinak nevezik. Śrīla Vīrarāghava Ācārya elmondja, hogy a Chāndogya Upaniṣad nyolc jellemzőjét sorolja fel egy jīvan-muktának, egy olyan személynek, aki már jelen testében elérte a felszabadulást. Az ekképpen felszabadult ember első jellemzője, hogy mentes minden bűnös cselekedettől (apahata-pāpa). Amíg valaki māyā karmai között vergődik az anyagi energiában, addig kénytelen bűnöket elkövetni. A Bhagavad-gītā az ilyen embereket duṣkṛtinaḥnak nevezi, ami arra utal, hogy örökké bűnös tetteket hajtanak végre. Aki már ebben az életében felszabadul, az nem követ el semmilyen bűnt. A bűnös cselekedetek a tiltott szexuális életet, a húsevést, az alkohol- és kábítószer fogyasztást, valamint a szerencsejátékot foglalják magukban. A felszabadult ember másik jellemzője a vijara, ami azt jelenti, hogy nincs kitéve az öregkor gyötrelmeinek. A következő szimptóma a vimṛtyu. Aki felszabadult, az úgy készül, hogy ne kelljen több halálra ítélt anyagi testet elfogadnia. Úgy is mondhatjuk, hogy nem kerül újra az ismétlődő születés és halál körforgásába. A következő jellemző jegy a viśoka, ami azt jelenti, hogy közömbösen tekint az anyagi szenvedésre és boldogságra. A következő a vijighatsa, ami azt jelenti, hogy nem vágyik többé anyagi élvezetre. A hatodik jellemző az apipātā, ami arra utal, hogy nincs más vágya, mint hogy odaadóan szolgálja Kṛṣṇát, az Ő legkedvesebb Urát, akihez olyannyira el szeretne jutni. A hetedik szimptóma a satya-kāma, ami azt jelenti, hogy minden vágya a Legfelsőbb Igazságra, Kṛṣṇára irányul, és nem akar semmi mást. Ilyenkor satya-saṅkalpának hívják. Ezenkívül bármire vágyik, az Kṛṣṇa kegyéből teljesül. Először is nem vágyik semmilyen anyagi haszonra, másodszor pedig ha vágyik egyáltalán valamire, az egyedül a Legfelsőbb Úr szolgálata. Ez a vágya az Úr kegyéből teljesül. Ezt nevezik satya-saṅkalpának. Śrīla Viśvanātha Cakravartī szerint a mahimā szó jelentése hazatérni a lelki világba, Vaikuṇṭhára. Śrī Śukadeva azt mondja, hogy a mahimā szó azt jelenti, hogy egy bhakta szert tesz az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdonságaira. Ezt sadharmának nevezik, aminek a jelentése: „ugyanolyan tulajdonság”. Ahogyan Kṛṣṇa sohasem születik meg és hal meg, úgy bhaktái, akik visszatérnek Hozzá, szintén nem halnak meg, és nem születnek meg az anyagi világban.