HU/SB 5.4: Rsabhadeva, az Istenség Legfelsőbb Személyisége

Śrīmad-Bhāgavatam - Ötödik Ének - NEGYEDIK FEJEZET: Ṛṣabhadeva, az Istenség Legfelsőbb Személyisége


5.4.1. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Amikor az Úr Nābhi Mahārāja fiaként megszületett, azonnal láthatóak voltak rajta a Legfelsőbb Úrra jellemző jegyek, többek között a talpát díszítő ábrák [a zászló, a villám stb.]. Mindenkivel egyformán bánt, s nagyon békés volt. Uralkodott az érzékei és az elméje fölött, s mivel minden fenség és gazdagság az Övé volt, nem vágyott anyagi élvezetre. E tulajdonságokkal megáldva Nābhi Mahārāja fiának hatalma napról napra erősödött, ezért a nép, a bölcs brāhmaṇák, a félistenek és a miniszterek azt akarták, hogy Ő, Ṛṣabhadeva legyen a Föld uralkodója.

5.4.2. vers: Nābhi Mahārāja fia megjelent, s a nagy költők megénekelte minden jó tulajdonsággal rendelkezett. Arányos testét Isten valamennyi jellemzője, hatalom, erő, szépség, hírnév, befolyás és lelkesedés ékesítette. Amikor apja, Nābhi Mahārāja felfedezte Benne e tulajdonságokat, úgy gondolta, fia a legkiválóbb ember vagy a legfelsőbb lény, ezért a Ṛṣabha nevet adta Neki.

5.4.3. vers: Indra, a mennyek dúsgazdag ura irigy lett Ṛṣabhadeva királyra, s nem adott több esőt a Bhārata-varṣa nevű bolygónak. A Legfelsőbb Úr, Ṛṣabhadeva, minden misztikus erő ura megértette Indra király szándékát. Elmosolyodott, majd saját hatalmával, yogamāyān [belső energiáján] keresztül bőséges záporral öntözte meg birodalma, Ajanābha földjét.

5.4.4. vers: Nābhi király örökké transzcendentális boldogságban úszott, hiszen a sors egy tökéletes fiúval áldotta meg, olyannal, amilyenre vágyott. „Kedves fiam! Drágám!”    —    szólongatta nagy szeretettel, az eksztázistól remegő hangon. Annak, hogy így gondolkozott, yogamāyā volt az oka    —    yogamāyā hatására a Legfelsőbb Urat, a legfelsőbb atyát saját fiának tekintette. Legfelsőbb jóakaratából az Úr a fia lett, s mindenkivel úgy viselkedett, mintha közönséges földi halandó lett volna. Nābhi király nagy szeretettel nevelte transzcendentális fiát, és mindig transzcendentális gyönyör, boldogság és odaadás töltötte el.

5.4.5. vers: Nābhi király látta, hogy fiát, Ṛṣabhadevát a nép és a kormány hivatalnokai, miniszterei mind nagyon szeretik. Megértette, hogy népszerű, ezért a világ császárává koronázta, hogy a védikus vallás rendszerének megfelelően védelmezze az embereket. A bölcs brāhmaṇákra bízta fiát, akik segítettek Neki az uralkodásban, majd feleségével, Merudevīvel együtt Badarikāśramába ment, a Himalája hegységbe, ahol nagy hozzáértéssel, boldogan végezte lemondásait és vezekléseit. Teljes samādhiba merülve imádta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Nara-Nārāyaṇát, aki nem más, mint Kṛṣṇa teljes kiterjedése. Nābhi Mahārāja ezért idővel eljutott a lelki világba, melyet Vaikuṇṭhaként ismernek.

5.4.6. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Nābhi Mahārāja dicsőítésére az agg bölcsek két verset költöttek. Az egyik így szól: „Ki tehet szert olyan tökéletességre, mint Nābhi Mahārāja? Ki cselekedhetne úgy, ahogy ő? Odaadó szolgálatáért az Istenség Legfelsőbb Személyisége beleegyezett, hogy a fiaként jelenjen meg.”

5.4.7. vers: [A második ima így szól:] „Ki imádná jobban a brāhmaṇákat, mint Nābhi Mahārāja? Imádatával teljesen elégedetté tette az igaz brāhmaṇákat, akik ezért brahminikus hatalmuk révén személyesen megmutatták Nābhi Mahārājának az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Nārāyaṇát.”

5.4.8. vers: Miután Nābhi Mahārāja Badarikāśramába távozott, a Legfelsőbb Úr, Ṛṣabhadeva megértette, hogy tetteinek mezeje nem más, mint birodalma. Példát mutatott mindenkinek, s a családfő kötelességeire tanította az embereket: először lelki tanítómesterei irányításával a brahmacarya rendben élt, s lelki tanítómesterei hajlékán, a gurukulában lakott. Amikor befejezte iskoláit, megajándékozta őket [guru-dakṣiṇāt adott nekik], és megházasodott. Feleségül vette Jayantīt, és száz fiat nemzett, akik épp olyan hatalommal és olyan nagyszerű tulajdonságokkal rendelkeztek, mint Ő Maga. Feleségét, Jayantīt Indrától, a mennyek királyától kapta. Ṛṣabhadeva és Jayantī példamutató családi életet éltek, és a śruti és smṛti śāstrákban elrendelt valamennyi rituális szertartást elvégezték.

5.4.9. vers: Ṛṣabhadeva száz fia közül a legidősebb, Bharata nagyszerű, kiemelkedő bhakta volt, és a legkiválóbb tulajdonságokkal rendelkezett. Az ő tiszteletére nevezték el ezt a bolygót Bharata-varṣának.

5.4.10. vers: Bharata után még kilencvenkilenc fiú született. Közülük a kilenc legidősebbet Kuśāvartának, Ilāvartának, Brahmāvartának, Malayának, Ketunak, Bhadrasenának, Indraspṛknek, Vidarbhának és Kīkaṭának hívták.

5.4.11-12. vers: Rajtuk kívül ott volt Kavi, Havi, Antarikṣa, Prabuddha, Pippalāyana, Āvirhotra, Drumila, Camasa és Karabhājana is. Mindannyian nagyon kiváló, fejlett bhakták voltak, a Śrīmad-Bhāgavatam hiteles prédikátorai. Vāsudeva, az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránti mély odaadásukért valamennyiüket dicsőség övezte, s kiemelkedő személyiségek voltak. Hogy tökéletesen elégedetté tegyem az elmét, [én, Śukadeva Gosvāmī] később mesélek majd e kilenc bhakta jelleméről, amikor Nārada és Vasudeva beszélgetését írom le.

5.4.13. vers: A tizenkilenc említett fiú mellett Ṛṣabhadevának és Jayantīnak volt még nyolcvanegy fiatalabb fia is. Apjuk utasítását követve művelt, jó modorú, cselekedeteikben rendkívül tiszta és a védikus tudásban, a védikus szertartások bemutatásában jártas személyiségekké váltak. Mindannyiukból tökéletesen képzett brāhmaṇa lett.

5.4.14. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva az Istenség Legfelsőbb Személyiségének inkarnációja volt, ezért nem függött semmitől, mert örök, transzcendentális gyönyörrel teli lelki testtel rendelkezett. Az anyagi szenvedés négy elve [születés, halál, öregkor és betegség] sohasem volt hatással Rá, s nem fűzte semmihez anyagi ragaszkodás. Mindig kiegyensúlyozott volt, s mindenkit azonos szinten állónak tekintett. Mások bánata láttán szomorúságot érzett, és minden élőlénynek jót akart. Noha tökéletes személyiség volt, Maga a Legfelsőbb Úr és mindenki irányítója, mégis úgy cselekedett, mintha egy közönséges feltételekhez kötött lélek lenne. Szigorúan követte a varṇāśrama-dharma elveit, és azok szerint cselekedett. Idővel a varṇāśrama-dharma elveit az emberek elhanyagolták, ezért személyes jellemvonásaival és viselkedésével arra tanította a tudatlanokat, hogyan végezzék kötelességeiket a varṇāśrama-dharmában. Így mutatott utat az embereknek családi életükben, képessé téve őket arra, hogy vallásosan és anyagi jólétben éljenek, hogy hírnévre tegyenek szert, hogy fiaik és leányaik szülessenek, hogy anyagi boldogságban legyen részük, s végül elnyerjék az örök életet. Utasításaival megmutatta, hogyan élhetnek az emberek családban s válhatnak mégis tökéletessé a varṇāśrama-dharma elveinek követésével.

5.4.15. vers: Bármit tesz egy nagy egyéniség, a közönséges emberek követni fogják.

5.4.16. vers: Noha az Úr Ṛṣabhadeva tökéletesen ismerte a bensőséges védikus tanítást, amely a különféle mesterségbeli kötelességekről szóló tudást is magában foglalja, mégis kṣatriya maradt, és követte a brāhmaṇák utasításait az elme és az érzékek szabályozásával, a türelemmel és a többi tulajdonsággal kapcsolatban. Így uralkodott népe felett a varṇāśrama-dharma rendszere szerint, ami előírja, hogy a brāhmaṇák tanítsák a kṣatriyákat, a kṣatriyák pedig a vaiśyákon és śūdrákon keresztül irányítsák az államot.

5.4.17. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva különféle áldozatokat mutatott be, valamennyit száz alkalommal, a védikus írások utasításai szerint, s ezzel minden tekintetben elégedetté tette az Úr Viṣṇut. Minden szertartás során a legkiválóbb anyagokat használta. Valamennyit szent helyen hajtotta végre, a megfelelő időben, olyan papok segítségével, akik mind fiatalok és hűségesek voltak. Így imádta az Úr Viṣṇut, a prasādát pedig a félisteneknek adta. Minden szertartás és ünnep, melyet bemutatott, sikerrel járt.

5.4.18. vers: Senki sem akar olyasvalamit birtokolni, mint egy lidércfény vagy egy virág az égen, mert mindenki jól tudja, hogy ezek a dolgok nem léteznek. Amikor az Úr Ṛṣabhadeva uralkodott ezen a Bhārata-varṣa bolygón, még a közönséges emberek sem kértek soha semmit, bármilyen körülmények között éltek is. Senki sem akart lidércfényt. Mindenki tökéletesen elégedett volt, ezért nem fordult elő, hogy valamit kértek volna. Az embereket teljesen eltöltötte a király iránti végtelen szeretet, s mivel szeretetük szüntelenül erősödött, nem vágytak semmi másra.

5.4.19. vers: Egyszer az Úr Ṛṣabhadeva, a Legfelsőbb Úr a világot járva Brahmāvartába érkezett, ahol a bölcs brāhmaṇák épp egy nagy találkozót rendeztek. A király fiai figyelmesen hallgatták a brāhmaṇák tanítását. Ezen az összejövetelen úgy, hogy az emberek is hallhatták, Ṛṣabhadeva a fiait tanította, noha azok már valamennyien illedelmesek és odaadóak voltak, s minden szükséges tulajdonsággal rendelkeztek. Azért oktatta őket, hogy a jövőben tökéletesen tudjanak majd uralkodni a világ fölött. Így szólt: