HU/SB 6.1.6
6. VERS
- adhuneha mahā-bhāga
- yathaiva narakān naraḥ
- nānogra-yātanān neyāt
- tan me vyākhyātum arhasi
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
adhunā—éppen most; iha—ebben az anyagi világban; mahā-bhāga—ó, fenséges és szerencsés Śukadeva Gosvāmī; yathā—ahogy; eva—valóban; narakān—azok a pokoli körülmények, amelyek közé a bűnösök kerülnek; naraḥ—emberi lények; nānā—különféle; ugra—borzalmas; yātanān—szenvedéssel teli állapotok; na īyāt—nem kell elviselniük; tat—azt; me—nekem; vyākhyātum arhasi—kérlek, mondd el.
FORDÍTÁS
Ó, végtelenül szerencsés és fenséges Śukadeva Gosvāmī! Most kegyesen áruld el nekem, hogyan menekülhetnek meg az emberi lények attól, hogy szörnyű kínokkal járó pokoli körülmények közé kerüljenek!
MAGYARÁZAT
Az Ötödik Ének huszonhatodik fejezetében Śukadeva Gosvāmī elmagyarázta, hogy azok az emberek, akik bűnöket követnek el, arra kényszerülnek, hogy a pokolbolygókra menjenek, s ott szenvedjenek. Bhakta lévén Parīkṣit Mahārāját most az érdekli, hogyan lehetne ennek véget vetni. Egy vaiṣṇava para-duḥkha-duḥkhī, azaz nincsenek személyes gondjai, de ha másokat lát bajban, akkor nagyon boldogtalan. Prahlāda Mahārāja így beszélt: „Uram, nekem nincsenek nehézségeim, mert megtanultam, hogyan dicsőítsem transzcendentális tulajdonságaidat, s hogyan merüljek ezzel az eksztázis transzába. Egy dolog azonban mégis aggaszt: ezeken az ostobákon és gazembereken jár a fejem, akik a māyā-sukhát, a tiszavirág-életű boldogságot élvezik, s nem tudnak a Neked végzett odaadó szolgálatról.” Ez az a probléma, amivel egy vaiṣṇavának szembe kell néznie. Egy vaiṣṇava teljes menedékre talál az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél, ezért neki magának nincsenek problémái, de mivel sajnálja az elesett, feltételekhez kötött lelkeket, mindig azon töri a fejét, hogyan mentse meg őket a pokoli élettől mind ebben, mind következő testükben. Parīkṣit Mahārāja éppen ezért nagyon szeretett volna hallani Śukadeva Gosvāmītól arról, hogyan lehet megmenteni az emberiséget attól, hogy a pokolba süllyedjen. Śukadeva Gosvāmī már elmagyarázta, hogyan kerülnek az emberek a pokoli életbe, s azt is el tudja mondani, hogyan menekülhetnek meg ettől. Az okos embernek meg kell fogadnia tanácsait. Sajnálatos módon azonban a Kṛṣṇa-tudat a világon mindenhol a távollétével tüntet, ezért az emberek a legnagyobb tudatlanságban szenvednek, s még abban sem hisznek, hogy ez után az élet után létezik egy másik is. Nagyon nehéz meggyőzni őket, hogy lesz egy újabb életük, mert az anyagi élvezetet hajszolva szinte teljesen eszüket vesztették. Ennek ellenére az a kötelességünk, hogy megmentsük őket — s ez minden józan embernek a kötelessége. Parīkṣit Mahārāja azt a személyt képviseli, aki képes megmenteni őket.