HU/SB 6.16.53-54
53-54. VERSEK
- yathā suṣuptaḥ puruṣo
- viśvaṁ paśyati cātmani
- ātmānam eka-deśa-sthaṁ
- manyate svapna utthitaḥ
- evaṁ jāgaraṇādīni
- jīva-sthānāni cātmanaḥ
- māyā-mātrāṇi vijñāya
- tad-draṣṭāraṁ paraṁ smaret
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yathā—ahogy; suṣuptaḥ—alvó; puruṣaḥ—egy ember; viśvam—az egész univerzumot; paśyati—érzékeli; ca—szintén; ātmani—magában; ātmānam—ő maga; eka-deśa-stham—egy helyen feküdvén; manyate—tekinti; svapne—az álom állapotában; utthitaḥ—felébredve; evam—így; jāgaraṇa-ādīni—az ébrenlét és a többi állapot; jīva-sthānāni—az élőlény különféle életkörülményei; ca—szintén; ātmanaḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; māyā-mātrāṇi—az illuzórikus energia megnyilvánulásai; vijñāya—tudván; tat—róluk; draṣṭāram—minden ilyen állapot teremtője vagy látója; param—a Legfelsőbb; smaret—mindig emlékezzünk Rá.
FORDÍTÁS
Amikor valaki mélyen alszik, álmában számtalan más dolgot lát magában, például nagy hegyeket és folyókat, vagy talán az egész univerzumot, noha ezek távol vannak tőle. Álmából felébredve azt látja, hogy emberi testben van, és egy bizonyos helyen, az ágyán fekszik. Azután a különféle körülményeknek megfelelően egy bizonyos nemzetiséghez, családhoz stb. tartozónak tekinti magát. A mély alvás, az álom és az ébrenlét állapotai mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiái. Mindig emlékezzünk ezeknek az állapotoknak az eredeti teremtőjére, a Legfelsőbb Úrra, akire ezek a körülmények nincsenek hatással!
MAGYARÁZAT
Az élőlény ezen állapotai — a mély alvás, az álom és az ébrenlét — közül egyik sem valóságos. Valamennyi csupán a feltételekhez kötött élet különféle fázisainak megnyilvánulása. A sok hegy, folyó, fa, méh, tigris és kígyó talán messze-messze van tőlünk, álmunkban mégis közelinek véljük őket. Ahogyan az élőlénynek éjszaka efféle finom szinten megnyilvánuló álmai vannak, amikor ébren van, hasonló módon a nemzet, a közösség, a társadalom, a tulajdon, a felhőkarcolók, a bankszámla, a pozíció és a megbecsülés durva álmaiban él. Ilyenformán az embernek tudnia kell, hogy adott helyzetébe az anyagi világgal való kapcsolata következtében került. Az élőlény különféle helyzetekbe, különféle életformákba kerül, s ezeket mind az illuzórikus energia hozza létre, ami az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irányítása alatt működik. A végső cselekvő tehát a Legfelsőbb Úr. A feltételekhez kötött élőlénynek csupán erre az eredeti cselekvőre, Śrī Kṛṣṇára kell emlékeznie. Mivel élőlények vagyunk, elsodornak bennünket a prakṛti, a természet hullámai, a természeté, ami az Úr felügyelete alatt működik (mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram (BG 9.10)). Bhaktivinoda Ṭhākura így énekel: (miche) māyāra vaśe, yāccha bhese’, khāccha hābuḍubu bhāi. „Miért hagyod, hogy az illuzórikus energia hullámai elragadjanak az álom és az ébrenlét különféle fázisaiban? Ezeket mind māyā teremti csupán.” Egyetlen kötelességünk az, hogy emlékezzünk az illuzórikus energia legfelsőbb irányítójára, Kṛṣṇára. Hogy ezt meg tudjuk tenni, a śāstra azt tanácsolja nekünk: harer nāma harer nāma harer nāmaiva kevalam, örökké énekeljük az Úr szent nevét — Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. A Legfelsőbb Urat három szinten lehet megvalósítani — Brahmanként, Paramātmāként és Bhagavānként —, ám a végső megvalósítást Bhagavān jelenti. Aki Bhagavānt, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Kṛṣṇát valósítja meg, az a legtökéletesebb mahātmā (vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā sudurlabhaḥ (BG 7.19)). Az emberi életformában meg kell értenünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, mert akkor minden mást is meg fogunk érteni. Yasmin vijñāte sarvam evaṁ vijñātaṁ bhavati. E védikus utasítás szerint ha megértjük Kṛṣṇát, akkor megértjük Brahmant, Paramātmāt, a prakṛtit, az illuzórikus energiát, a lelki energiát és minden mást is. Minden meg fog nyilvánulni. A prakṛti, az anyagi természet a Legfelsőbb irányítása alatt működik, és minket, élőlényeket e prakṛti különféle mozzanatai ragadnak el. Az önmegvalósítás érdekében az embernek mindig emlékeznie kell Kṛṣṇára. A Padma Purāṇa kijelenti: smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ, mindig emlékeznünk kell az Úr Viṣṇura, és vismartavyo na jātucit, sohase feledkezzünk meg Róla. Ez az élet tökéletessége.