HU/SB 7.15.47


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


47. VERS

pravṛttaṁ ca nivṛttaṁ ca
dvi-vidhaṁ karma vaidikam
āvartate pravṛttena
nivṛttenāśnute ’mṛtam


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

pravṛttam—hajlam az anyagi élvezetre; ca—és; nivṛttam—az anyagi élvezet megszűnése; ca—és; dvi-vidham—ezt a két fajtáját; karma—a cselekedetnek; vaidikam—a Védákban javasolt; āvartate—fel és le vándorol a saṁsāra körforgásában; pravṛttena—az anyagi cselekedetek élvezésére irányuló hajlammal; nivṛttena—az ilyen cselekedetek megszüntetésével azonban; aśnute—az ember élvez; amṛtam—örök életet.


FORDÍTÁS

A Védák szerint kétféle cselekedet van    —    a pravṛtti és a nivṛtti. A pravṛtti cselekedetek az embert az anyagi élet alacsonyabb helyzetéből egy magasabb rendű helyzetbe emelik, míg a nivṛtti az anyagi vágyak megszűnését jelenti. A pravṛtti cselekedetek során az ember szenved az anyagi kötelékektől, de a nivṛtti cselekedetek megtisztítják őt, és így alkalmassá válik arra, hogy egy örök, gyönyörteli életet élvezzen.


MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītā (BG 16.7) megerősíti: pravṛttiṁ ca nivṛttiṁ ca janā na vidur āsurāḥ, az asurák, az abhakták nem tudnak különbséget tenni a pravṛtti és a nivṛtti között. Azt csinálnak, amit csak akarnak. Azt gondolják, hogy függetlenek az erős anyagi természettől, ezért felelőtlenek, s nem törődnek azzal, hogy jámboran cselekedjenek. Valójában nem is tesznek különbséget a jámbor és bűnös tettek között. A bhakti természetesen nem függ a jámbor vagy a bűnös tettektől. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.6) így ír:

sa vai puṁsām paro dharmo
yato bhaktir adhokṣaje
ahaituky apratihatā
yayātmā suprasīdati

„Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak.” Ennek ellenére azonban azoknak, akik jámboran cselekednek, jobb esélyük van arra, hogy bhaktákká váljanak. Ahogy Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 7.16) mondja: catur-vidhā bhajante māṁ janāḥ sukṛtino ’rjuna. „Ó, Arjuna! Négyféle jámbor ember kezd hozzá odaadó szolgálatomhoz.” Aki elfogadja az odaadó szolgálatot, jámbornak tekinthető még akkor is, ha valamilyen anyagi célja van, és amiatt, hogy eljött Kṛṣṇához, lassanként eljut majd a bhakti szintjére. Ezután Dhruva Mahārājához hasonlóan nem fogad el semmiféle anyagi áldást az Úrtól (svāmin kṛtārtho ’smi varaṁ na yāce). Ezért még ha valakinek anyagi szándékai vannak, akkor is menedéket kereshet Kṛṣṇa és Balarāma vagy Gaura és Nitāi lótuszlábánál, s így nagyon hamar megtisztulhat minden anyagi vágytól (kṣipraṁ bhavati dharmātmā śaśvac chāntiṁ nigacchati). Amint valaki megtisztult a jámbor és bűnös tettekre való hajlamaitól, tökéletes jelöltté válik arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez.