HU/SB 10.5.15-16
15-16. VERSEK
- nando mahā-manās tebhyo
- vāso ’laṅkāra-go-dhanam
- sūta-māgadha-vandibhyo
- ye ’nye vidyopajīvinaḥ
- tais taiḥ kāmair adīnātmā
- yathocitam apūjayat
- viṣṇor ārādhanārthāya
- sva-putrasyodayāya ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nandaḥ—Nanda Mahārāja; mahā-manāḥ—aki a tehénpásztorok közül a legkiválóbb, legbecsületesebb ember volt; tebhyaḥ—a tehénpásztoroknak; vāsaḥ—ruhák; alaṅkāra—ékszerek; go-dhanam—és tehenek; sūta-māgadha-vandibhyaḥ—a sūtáknak (az ősi történetek hivatásos elbeszélőinek), a māgadháknak (a királyi dinasztiák történelme hivatásos elbeszélőinek) és a vandīknak (az egyszerű dalnokoknak, aki imákat mondtak); ye anye—valamint mások; vidyā-upajīvinaḥ—akik abból a hivatásból éltek meg, melyre képesítést szereztek; taiḥ taiḥ—bármivel; kāmaiḥ—a vágyak tökéletesítése; adīna-ātmā—Nanda Mahārāja, aki olyan nagylelkű volt; yathā-ucitam—ahogyan illett; apūjayat—imádta vagy elégedetté tette őket; viṣṇoḥ ārādhana-arthāya—az Úr Viṣṇu elégedettsége céljából; sva-putrasya—saját gyermekének; udayāya—hogy minden tekintetben fejlődjön; ca—és.
FORDÍTÁS
A nagylelkű Nanda Mahārāja ruhákat, ékszereket és teheneket ajándékozott a tehénpásztoroknak, hogy örömet okozzon az Úr Viṣṇunak, s ezzel minden tekintetben kedvezett fiának. Megajándékozta a sūtákat, a māgadhákat, a vandīkat és a többieket, akik képzettségük szerint a hivatásukat űzték, és mindenki vágyát teljesítette.
MAGYARÁZAT
Noha divattá vált daridra-nārāyaṇáról beszélni, a viṣṇor ārādhanārthāya szavak nem azt jelentik, hogy mindazok az emberek, akiket Nanda Mahārāja e nagy szertartás során elégedetté tett, Viṣṇuk voltak. Nem voltak sem daridrák, sem Nārāyaṇák, hanem Nārāyaṇa bhaktái, s hivatásukkal örömet okoztak Nārāyaṇának. Éppen ezért az ő kielégítésük közvetve az Úr Viṣṇu kielégítése volt. Mad-bhakta-pūjābhyadhikā (SB 11.19.21). Az Úr azt mondja: „Jobb, ha valaki a bhaktáimat imádja, mint ha közvetlenül Engem imád.” A varṇāśrama rendszer teljes egészében a viṣṇu-ārādhanát, az Úr Viṣṇu imádatát szolgálja. Varṇāśramācāravatā puruṣeṇa paraḥ pumān / viṣṇur ārādhyate (Viṣṇu Purāṇa 3.8.9). Az élet végső célja az Úr Viṣṇu, a Legfelsőbb Úr kielégítése. A civilizálatlan vagy materialista ember azonban nem ismeri az életnek ezt a célját. Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇum (SB 7.5.31). Az ember valódi érdeke az, hogy elégedetté tegye az Úr Viṣṇut. Ha nem tesszük elégedetté az Úr Viṣṇut, hanem ehelyett anyagi elrendezéseken keresztül igyekszünk boldogok lenni (bahir-artha-māninaḥ), akkor rossz helyen keressük a boldogságot. Viṣṇu mindennek a gyökere, ezért ha Ő elégedett, mindenki elégedett; és különösen az ember gyermekei és családtagjai válnak ilyenkor boldoggá minden tekintetben. Nanda Mahārāja boldognak akarta látni újszülött gyermekét — ez volt a célja. Ezért akarta elégedetté tenni az Úr Viṣṇut, s ahhoz, hogy az Úr Viṣṇut elégedetté tegye, kedvében kellett járnia bhaktáinak, köztük a művelt brāhmaṇáknak, māgadháknak és sūtáknak is. Így tehát kerülő úton végül is az Úr Viṣṇut tette elégedetté.