HU/SB 10.7.13-15
13-15. VERSEK
- ye ’sūyānṛta-dambherṣā-
- hiṁsā-māna-vivarjitāḥ
- na teṣāṁ satya-śīlānām
- āśiṣo viphalāḥ kṛtāḥ
- iti bālakam ādāya
- sāmarg-yajur-upākṛtaiḥ
- jalaiḥ pavitrauṣadhibhir
- abhiṣicya dvijottamaiḥ
- vācayitvā svastyayanaṁ
- nanda-gopaḥ samāhitaḥ
- hutvā cāgniṁ dvijātibhyaḥ
- prādād annaṁ mahā-guṇam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ye—azok a brāhmaṇák, akik; asūya—irigység; anṛta—hazugság; dambha—hamis büszkeség; īrṣā—ellenszenv; hiṁsā—mások gazdagságától megzavarva; māna—hamis tekintély; vivarjitāḥ—teljesen mentes tőle; na—nem; teṣām—az ilyen brāhmaṇáknak; satya-śīlānām—akik tökéletes brahminikus tulajdonságokkal vannak megáldva (satya, śama, dama stb.); āśiṣaḥ—az áldások; viphalāḥ—haszontalan; kṛtāḥ—váltak; iti—mindezt végiggondolva; bālakam—a gyermekről; ādāya—gondoskodva; sāma—a Sāma Véda szerint; ṛk—a Ṛg Véda szerint; yajuḥ—és a Yajur Véda szerint; upākṛtaiḥ—ezek által megtisztulva; jalaiḥ—vízzel; pavitra-auṣadhibhiḥ—tiszta gyógynövényekkel keverve; abhiṣicya—miután megfürdették (a gyermeket); dvija-uttamaiḥ—az említett tulajdonságokkal rendelkező, első osztályú brāhmaṇák által végzett szertartásokkal; vācayitvā—megkérte őket, hogy énekeljenek; svasti-ayanam—áldásos himnuszokat; nanda-gopaḥ—Nanda Mahārāja, a tehénpásztorok vezetője; samāhitaḥ—nagylelkű és jó; hutvā—miután felajánlásokat tett; ca—szintén; agnim—a szent tűzbe; dvijātibhyaḥ—ezeknek az első osztályú brāhmaṇáknak; prādāt—adományba adott; annam—gabonát; mahā-guṇam—kiváló.
FORDÍTÁS
Amikor a brāhmaṇák mentesek az irigységtől, a hazugságtól, az alaptalan büszkeségtől, az ellenszenvtől, attól, hogy mások gazdagsága zavarja őket, valamint a hamis tekintélytől, áldásaik sohasem hiábavalóak. Mindezt végiggondolva Nanda Mahārāja józanul az ölébe vette Kṛṣṇát, s ilyen brāhmaṇákat hívott, hogy végezzenek el egy rituális szertartást a Sāma Véda, a Ṛg Véda és a Yajur Véda szent himnuszainak megfelelően. Aztán miközben a brāhmaṇák a himnuszokat énekelték, Nanda Mahārāja megfürdette a gyermeket tiszta gyógynövényekkel kevert vízben, a tűzáldozat bemutatása után pedig minden brāhmaṇát bőségesen megvendégelt a legkiválóbb minőségű gabonával és más ételekkel.
MAGYARÁZAT
Nanda Mahārāja nagyon bízott a brāhmaṇák képzettségében és áldásaiban. Teljesen biztos volt benne, hogy ha a jó brāhmaṇák áldásaikat szórják Rá, a gyermek Kṛṣṇa boldog lesz. A képzett brāhmaṇák áldásai nemcsak Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét teszik boldoggá, hanem mindenkit. Kṛṣṇa önellátó, ezért Neki nincs szüksége senki áldásaira, Nanda Mahārāja mégis azt gondolta, hogy szüksége van rá, hogy a brāhmaṇák megáldják. Mit szóljunk akkor másokról? Az emberi társadalomban tehát kell, hogy legyen az embereknek egy ideális osztálya, a brāhmaṇák, akik áldásokat tudnak adni másoknak, azaz a kṣatriyáknak, a vaiśyáknak és a śūdráknak, hogy mindenki boldog legyen. Kṛṣṇa ezért azt mondja a Bhagavad-gītāban (BG 4.13), hogy az emberi társadalomban négy társadalmi rendnek kell lennie (cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ guṇa-karma-vibhāgaśaḥ). Nem úgy van, hogy mindenki legyen csak śūdra vagy vaiśya, s az emberi társadalom virágozni fog. Ahogy a Bhagavad-gītā kijelenti, kell, hogy legyen egy brāhmaṇa osztály, amelynek tagjai rendelkeznek a satya (igazmondás), śama (békés természet), dama (önfegyelmezés) és titikṣā (türelem) tulajdonságaival.
Itt, a Bhāgavatamban Nanda Mahārāja szintén képzett brāhmaṇákat hívott meg. Vannak ugyan kaszt-brāhmaṇák, s mi minden tiszteletet megadunk nekik, de az, hogy brāhmaṇa családban születtek, még nem jelenti azt, hogy alkalmasak arra, hogy áldásban részesítsék az emberi társadalom többi tagját. Ez a śāstrák véleménye. A Kali-yugában a kaszt-brāhmaṇákat tekintik brāhmaṇáknak. Vipratve sūtram eva hi (SB 12.2.3): a Kali-yugában az emberből brāhmaṇa lesz pusztán attól, hogy magára tesz egy zsinórt, ami két pajszát ér. Nanda Mahārāja nem ilyen brāhmaṇákat hívott. Ahogy Nārada Muni mondja (SB 7.11.35), yasya yal lakṣaṇaṁ proktam. A brāhmaṇa jellemzőit a śāstra leírja, s az embernek ezekkel a tulajdonságokkal kell rendelkeznie.
Azoknak a brāhmaṇáknak az áldásai, akik nem irigyek, akik nem zavarodottak, akiket a büszkeség és a hamis tekintély nem tesz felfuvalkodottá, s akik maradéktalanul rendelkeznek az igazmondás tulajdonságával, hasznosak lesznek, ezért az emberek egy osztályát kezdettől fogva brāhmaṇáknak kell nevelni. Brahmacārī guru-kule vasan dānto guror hitam (SB 7.12.1). A dāntaḥ szó nagyon fontos. Dāntaḥ arra utal, aki nem irigy, nem zavarodott, s a hamis tekintélytől nem válik felfuvalkodottá. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom segítségével ilyen brāhmaṇákat próbálunk nevelni a társadalomban. A brāhmaṇáknak végső soron vaiṣṇaváknak kell lenniük, s ha valaki vaiṣṇava, akkor már szert tett a brāhmaṇák tulajdonságaira. Brahma-bhūtaḥ prasannātmā (BG 18.54). A brahma-bhūta (SB 4.30.20) szó arra utal, hogy valaki brāhmaṇává válik, azaz megérti, hogy mi a Brahman (brahma jānātīti brāhmaṇaḥ). Aki brahma-bhūta, az mindig boldog (prasannātmā). Na śocati na kāṅkṣati: sohasem aggódik az anyagi szükségletek miatt. Samaḥ sarveṣu bhūteṣu: kész mindenkit egyformán megáldani, és mad-bhaktiṁ labhate parām (BG 18.54): ekkor vaiṣṇavává válik. Korunkban Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura azzal a gondolattal vezette be a szenteltzsinór-szertartást vaiṣṇava tanítványai számára, hogy az emberek megértsék: amikor valaki vaiṣṇavává válik, már elsajátította a brāhmaṇák tulajdonságait. Éppen ezért a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetében azoknak, akik kétszer részesültek avatásban, hogy brāhmaṇákká váljanak, észben kell tartaniuk, hogy nagy felelősség hárul rájuk: mindig igazat kell mondaniuk, fegyelmezniük kell az elméjüket és érzékeiket, valamint türelmesnek kell lenniük. Életük így sikeres lesz. Nanda Mahārāja ilyen, s nem közönséges brāhmaṇákat hívott meg, hogy védikus himnuszokat énekeljenek. A tizenharmadik vers nyomatékosan megemlíti a hiṁsā-māna szót. A māna szó hamis tekintélyre vagy hamis büszkeségre utal. Akik alaptalanul büszkék voltak, mert azt gondolták, hogy mivel brāhmaṇa családban születtek, brāhmaṇák, azokat Nanda Mahārāja sohasem hívta meg az ilyen alkalmakra.
A tizennegyedik versben a pavitrauṣadhi szóval találkozunk. Minden rituális szertartáshoz sok gyógynövényre és levélre volt szükség. Ezeket pavitra-patrának hívták. Néha nimba-leveleket, máskor bael-, mangó-, aśvattha- vagy āmalakī-leveleket használtak. Hasonló módon volt pañca-gavya, pañca-śasya és pañca-ratna is. Noha Nanda Mahārāja a vaiśya közösséghez tartozott, mindez ismert volt számára.
A legfontosabb szó ezekben a versekben a mahā-guṇam, ami arra utal, hogy a brāhmaṇákat rendkívül ízletes, kiváló minőségű ételekkel kínálták meg. Az ilyen ízletes ételeket általában kétféle dologból készítették: gabonából és tejtermékekből. A Bhagavad-gītā (BG 18.44) ezért kijelenti, hogy az emberi társadalomnak védelmeznie kell a teheneket, és bátorítania kell a földművelést (kṛṣi-go-rakṣya-vāṇijyaṁ vaiśya-karma svabhāva-jam). Egy ügyes szakács ezer és ezer ízletes ételt készíthet mezőgazdasági terményekből és tejtermékekből. Erre utalnak itt az annaṁ mahā-guṇam szavak. Indiában ebből a két dologból, a gabonából és a tejből még ma is száz és száz ételféleséget készítenek, majd felajánlják őket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének — (catur-vidha-śrī-bhagavat-prasāda; patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ yo me bhaktyā prayacchati (BG 9.26)) —, s a prasādát azután szétosztják. Jagannātha-kṣetrán és más nagy templomokban még ma is nagyon ízletes ételeket ajánlanak a mūrtinak, és a prasādából mindenkinek bőségesen adnak. Az a prasāda, melyet az első osztályú brāhmaṇák főznek nagy szakértelemmel, s amit aztán kiosztanak az embereknek, szintén a brāhmaṇák vagy vaiṣṇavák áldása. Négyféle prasāda van (catur-vidha). Különféle fűszerekkel sós, édes, savanyú és csípős ízeket lehet létrehozni, és négyféle ételt lehet készíteni, melyeket carvyának, cūṣyának, lehyának és pehyának neveznek, azaz olyan prasādának, ami rágható, ami nyalható, ami a nyelven ízlelhető, és ami iható. Sokféle ízletes prasāda van tehát, melyet gabonából és gíből főznek, felajánlanak a mūrtinak, majd kiosztanak először a brāhmaṇáknak és a vaiṣṇaváknak, azután pedig a többi embernek. Ez az emberi társadalom. A tehenek megölése és a föld kizsákmányolása nem fogja megoldani az élelemproblémát. Ez nem civilizáció. Azok a civilizálatlan emberek, akik az őserdőkben élnek, és nem rendelkeznek kellő képességekkel ahhoz, hogy földműveléssel és a tehenek védelmezésével termeljenek élelmiszert, ehetnek állatokat, de egy fejlett tudással rendelkező, tökéletes emberi társadalomnak meg kell tanulnia, hogyan állítson elő első osztályú ételeket pusztán földműveléssel és a tehenek védelmezésével.