HU/SB 4.23.18
18. VERS
- taṁ sarva-guṇa-vinyāsaṁ
- jīve māyāmaye nyadhāt
- taṁ cānuśayam ātma-stham
- asāv anuśayī pumān
- jñāna-vairāgya-vīryeṇa
- svarūpa-stho ’jahāt prabhuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tam—Neki; sarva-guṇa-vinyāsam—minden tulajdonság tárháza; jīve—a megjelöléseknek; māyā-maye—minden energia tárháza; nyadhāt—helyezte; tam—azt; ca—is; anuśayam—megjelölés; ātma-stham—önmegvalósítást elért; asau—ő; anuśayī—az élőlény; pumān—az élvező; jñāna—tudás; vairāgya—lemondás; vīryeṇa—az erejével; svarūpa-sthaḥ—eredeti helyzetében; ajahāt—hazatért; prabhuḥ—az irányító.
FORDÍTÁS
Ezek után Pṛthu Mahārāja az élőlény összes megjelölését az illuzórikus energia legfelsőbb irányítójának ajánlotta. Megválva minden megjelöléstől, amely az élőlényt foglyul ejtette, a tudás, a lemondás, valamint odaadó szolgálatának lelki ereje révén szabaddá vált. Így, eredeti Kṛṣṇa-tudatos állapotában, prabhuként, az érzékek uraként elhagyta ezt a testet.
MAGYARÁZAT
A Védákban az áll, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége az anyagi energia forrása. Következésképpen néha māyā-mayának, a Legfelsőbb Személynek nevezik, aki az anyagi energiaként ismert energiájával képes megteremteni kedvteléseit. A jīvát, vagyis az egyéni élőlényt az anyagi energia az Istenség Legfelsőbb Személyisége legfelsőbb akaratából ejti csapdába. A Bhagavad-gītā (BG 18.61) elmagyarázza ezt:
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
Īśvara, az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden feltételekhez kötött lélek szívében jelen van, és legfelsőbb akaratából az élőlény, vagyis az egyéni lélek lehetőséget kap arra, hogy különféle testekben uralkodjon az anyagi természet fölött, s e testeket yantrának, olyan járműveknek nevezik, melyeket a totális anyagi energia, māyā kínált fel. Noha az egyéni élőlény (a jīva) és az Úr egyaránt az anyagi energiában vannak, az Úr az, aki irányítja a jīva lélek tettei azáltal, hogy különféle testeket ad neki az anyagi energián keresztül, és így az élőlény különféle formájú testekben vándorol az univerzumokon keresztül, s a legkülönfélébb helyzetekbe kerül, gyümölcsöző cselekedetei visszahatásait élvezve.
Amikor Pṛthu Mahārāja lelki tudásának (jñāna) és az anyagi vágyakról való lemondásának fokozásával lelki hatalomra tett szert, prabhu, vagyis az érzékei mestere lett belőle (néha gosvāmīnak vagy svāmīnak is mondják). Ez azt jelenti, hogy az anyagi energia többé nem volt hatással rá. Ha valaki elég erős ahhoz, hogy ellenálljon az anyagi energia befolyásának, akkor prabhunak nevezik. Ebben a versben a svarūpa-sthaḥ szó is nagyon fontos. Az egyéni lélek valódi azonossága abban áll, hogy megérti, illetve elsajátítja azt a tudást, miszerint ő örökké Kṛṣṇa szolgája. Ezt a megvalósítást hívják svarūpopalabdhinak. Az odaadó szolgálat végzésével a bhakta fokozatosan eljut odáig, hogy megérti valódi kapcsolatát az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Az élőlény eredeti helyzetének e megértését svarūpopalabdhinak nevezik. Amikor valaki eléri ezt a szintet, megértheti, hogyan áll kapcsolatban az Istenség Legfelsőbb Személyiségével szolgaként, barátként, szülőként vagy szeretőként. A megértésnek ezt a szintjét svarūpa-sthaḥnak nevezik. Pṛthu Mahārāja tökéletesen megvalósította ezt a svarūpát, s ahogyan a későbbi versekből kiderül, egy olyan hintón hagyta el ezt a világot, azaz a testét, melyet egyenesen Vaikuṇṭháról küldtek a számára.
Ebben a versben a prabhu szó szintén fontos. Ahogy korábban elmondtuk, amikor valaki eléri a teljes önmegvalósítást, és ennek megfelelően is cselekszik, akkor prabhunak lehet nevezni. A lelki tanítómestert „Prabhupādá”-nak szólítják, mert ő egy tökéletesen önmegvalósított lélek. A pāda szó jelentése: „helyzet”, Prabhupāda pedig arra utal, hogy a prabhu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége helyzetébe került, mert az Ő nevében cselekszik. Ha nem prabhu valaki, azaz nem fegyelmezi az érzékeit, akkor nem cselekedhet lelki tanítómesterként, akit a legfelsőbb prabhu, az Úr Kṛṣṇa jogosított fel. A lelki tanítómestert dicsőítő verseiben Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura így ír:
- sākṣād-dharitvena samasta-śāstrair
- uktas tathā bhāvyata eva sadbhiḥ
„A lelki tanítómestert ugyanúgy becsülik, mint a Legfelsőbb Urat, mert ő az Úr legbensőségesebb szolgája.” Ilyenformán Pṛthu Mahārāját is Prabhupādának nevezhetjük, vagy mint ahogy ez a vers írja, prabhunak. Felmerülhet még egy kérdés erre vonatkozóan: Pṛthu Mahārāja az Istenség Legfelsőbb Személyisége hatalmának inkarnációja, śaktyāveśa-avatāra volt. Miért kellett a szabályozó elveket betartania ahhoz, hogy prabhuvá váljon? Pṛthu Mahārāja példás királyként jelent meg ezen a Földön, s a királynak az a kötelessége, hogy alattvalóit az odaadó szolgálat végzésére tanítsa. Ezért hogy másokat tanítson, követte az odaadó szolgálat minden szabályozó elvét. Hasonlóan, Caitanya Mahāprabhu, bár Ő Maga Kṛṣṇa, megtanított minket arra, hogyan közelítsük meg Kṛṣṇát bhaktaként. Az írásokban az áll, āpani ācari’ bhakti śikhāinu sabāre. Az Úr Caitanya Mahāprabhu úgy tanított másokat az odaadó szolgálat folyamatára, hogy Ő Maga mutatott példát saját tetteivel. Ugyanígy Pṛthu Mahārāja, noha śaktyāveśa-avatāra inkarnáció volt, mégis példamutató bhaktaként viselkedett, hogy prabhu legyen. A svarūpa-sthaḥ „teljes felszabadulás”-t is jelent. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 2.10.6) elmondja: hitvānyathā-rūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ, amikor az élőlény felhagy a māyā hatása alatt végzett tettekkel, és eljut arra a szintre, amelyen odaadó szolgálatot tud végezni, állapotát svarūpa-sthaḥnak, teljes felszabadulásnak nevezik.